ArchÃvum
Az igazi Mikulás
1957–1960
2020.05.15
A „Meséljük el…!” sorozatban ezúttal Hesztera Aladár mikulásos történeteinek első epizódját adjuk közre.
A kis Ali (Hesztera Aladár)
Szombathelyen az oroszok a Kőszeg felé kivezető úton, a valamikorihuszárlaktanyából nap, mint nap hosszú teherautósorokat vonultattak át a Szent István parkban állomásozó harckocsizó egységhez. Amikor a motorok, a távoli laktanyaudvaron feldörmögtek, egy kisfiú már hallotta a kis ágyában fekve, és a zaj félálomban közeledett, és ormótlan, mély dönögéssé vált, hogy az ablaküvegek is zörögtek. Szabályos időközökben, mintha egy láthatatlan karmester húsz másodpercenként beintene a nagydobnak, eldübörgött egy-egy teherautó a ház előtt, halkuló, remegő dübörgésfátylat vonva maga után, amely a bizonytalanság és félelem érzésével vegyült, ott a meleg kiságy mélyén is.
Ablakon át (illusztráció)
A kisfiú apja – aki az intarziás írószekrény nyikorgó asztalán írta a másnapi óravázlatot –, ilyenkor felállt, félrehúzta a pokrócot, amely az ablakon volt sötétítőként. A redőnyöket a bombák légnyomása letépdeste, a nincstelenség pedig kaján mosollyal hagyta a cafatokat. Így aztán maradt a két szeg és a pokróc. Az apa tehát résnyire elhúzta a pokrócot, és kisejdített a vaksötét városszéli éjjelbe. Valami jellegzetes – ma már azt mondanám- undorral vegyes félelem ült az arcán.
A ház a Petőfi utcában, az akkori város szélén állt. A szombathelyi Március 15. téren, akkor még kukoricaföld volt, ahol nyáron a mellbeteg köhögésére emlékeztető duhogással, tüskés vaskerekű traktorok szántottak.
1960
Egy téli estén lefekvéskor Anya titokzatos arccal a kisfiú fülébe súgta: „Kisfiam, holnap eljön a Mikulás bácsi, az igazi!” A gyermek sokáig nem tudott elaludni. És másnap este dörgettek az ajtón. Lánccsörgés, ördögpaták kopogása. Az ajtó feltárult és ott állt a hatalmas püspök, hófehér-ezüstös szakállal, óriási, ezüst pásztorbottal és a nagy piros zsákjával. A fiúcska pedig nagyon kicsi volt és azt gondolta, biztosan nagyon rossz is, a lánccsörgésből baj lesz. Aztán mégis lassan elhalt a lépcsőház sötétjében az ördögök viháncolása, mint a teherautók morajlása éjjelente.
Nem lett baj. Valami biztonságos nyugalom áradt szét a szobában. A Mikulás leült a zöld, hatalmas, karos, trónusszerű székbe és mindketten, a kisfiú és a húga, együtt kapott néhány édességet, meg amerikai mogyorót és az egész megkoronázására a végén egy-egy narancsot. Egyet-egyet! Addig csak a Sicc mesékben látták, hogy vannak olyan fák Afrikában, amelyeken narancs terem.
Narancspucolás (illusztráció)
A kisfiú azonnal beleharapott, mint az almába. Keserű volt. Mielőtt még elsírta volna magát, a nagyapa megsimogatta a fejét, kezébe vette a narancsot és meghámozta. Így már nagyon finom volt. A Mikulás bácsi elment és másnap megint nem volt narancs. Nagyapa viszont megmutatta, hogyan kell a narancshéjat apróra tépkedni és a reggeli teába áztatva valami mennyei illat keletkezett, olyan, amilyen illatú italt csak az angyalkák ihatnak.
Minden évben az advent első reggelén, a teljesen semleges teájába egy, „az útján lefelé ballagó” ember narancshéjat tépked, és az igazi Mikulásra gondol és a nagypapára. A nagypapára, aki a daganatos betegségek ellen használt ún. „kobaltágyút” megálmodta Szombathelyen annak idején, és ez az eszköz 30 évig működött, amelyet mára már le is bontottak.
Hesztera Aladár
