Aktuális

Aktuális

Az ember és az ő macskája

Múzeumi tárgyak meséi – Megmacskásodunk II.

2021.02.18

Arról, hogy a macska hasznos vagy haszontalan állat-e, megoszlanak a vélemények. Akár így, akár úgy gondolkodik erről az olvasó, érdemes megismerkednie e törékeny kapcsolat kezdeteivel.

Az ember és az ő macskája

A történet minden bizonyosság szerint az újkőkor hajnalán, úgy 10 ezer évvel ezelőtt kezdődött. Ahogy az ember a szinte folyamatosan helyváltoztató, vadászó, gyűjtögető életmódról a helyhez kötött, élelemtermelő, állattartó életmódra tért át, fokozatosan kialakultak állandó települései. Ezek az első falvak, ahol elsősorban a gabonafélék képezték az ott lakók fő élelemforrását, vonzották mindazokat az élőlényeket, amelyek szívesen fogyasztották a gabonafélék magvait. Így a tároló gödrökben, padlásokon, hombárokban felhalmozott termények környezetében a magevő madarak mellett megjelentek a rágcsálók, rovarok, gombafélék, amelyeket az ember összefoglaló elnevezéssel kártevőknek bélyegzett Ráadásul a rágcsálók egy része a termények dézsmálása mellett még betegségeket, járványokat is okozó baktériumokat, vírusokat is terjeszt. Így alapozták meg „jó hírnevüket” pl. a patkányok és az egerek.

Az ember és az ő macskája

És itt lép be az emberiség történetébe a MACSKA!

Mint ismeretes, a kisméretű macskafélék fő tápláléka világszerte a kisméretű rágcsálókból, madarakból, kétéltűekből, hüllőkből, nagyobb méretű rovarokból tevődik össze. Ez persze nagymértékben függ az élőhely adottságaitól. Mivel a macskafélék kisméretű képviselői, többnyire generalisták, azaz jól alkalmazkodnak az adott élőhelyek nyújtotta lehetőségekhez, ezért fő táplálékuk területről területre változik. Egy európai vadmacska nyilván több madarat és rágcsálót fogyaszt az erdőkben, míg egy félsivatagos területen élőnek inkább a rovarok és a hüllők adják táplálékának zömét.

A Termékeny Félhold, vagyis a mediterrán Közel-Kelet (Kis-Ázsia, Szíria, Libanon, Izrael, Jordánia, Egyiptom) területén, ahol a gabonaként hasznosított pázsitfűfélék nagy területeket borítottak, az itt őshonos líbiai macska minden bizonnyal a magvakat fogyasztó rágcsálókra vadászhatott a leggyakrabban. És amikor ezek a „kártevők” megjelentek az egész évben hozzáférhető élelemforrások, vagyis az emberi települések gabonaraktárai környékén, velük együtt felbukkantak a macskák is. Hiszen ez meg nekik volt állandó és könnyen hozzáférhető élelemforrás. (Mert a macskának is megvan a magához való esze.)

És az ember látá, hogy ez jó! Valahogy így kezdődhetett az ember és a macska máig tartó kapcsolata.

Museo Egizio

Hogy hol történtek a „szimbiózis” felé tett első lépések, azt nem lehet pontosan tudni. De Ciprus szigetén, Khirokitia és Shillourokambos lelőhelyeken megtalálták az oda elsőként beköltöző és földművelést folytató emberek nyomait a Kr. e. 9500 körüli időkből. Az egyik sírból gazdájával együtt egy líbiai macska (Felis silvestris libyca) maradványai is előkerültek. Íme, az ember és a macska együttélésének az első régészeti bizonyítéka.

A Kr. e. 7–8000 közötti időszakból, Jericho neolit településéről is ismertek a líbiai macska csont- és fogmaradványai. De az, hogy ezek az állatok vad vagy háziasított példányok lehettek-e, nem tisztázható. Egyiptomban az első, emberi sírban eltemetett macska maradványai a Kr. e. 4000 körüli időkből (Badari kultúra) kerültek elő, Mostagedda (Közép-Egyiptom, An Nazlah al-Mustajiddah) településről.

Az istenséggé nemesedett macska alakjairól a következő fejezetben olvashatnak bővebben.

Varga Péter (Cserga)


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza