Aktuális

Aktuális

Átvonulás és felszabadulás

Családom háborús történetei – 2. rész

2020.05.04

Szülőfalujának majdnem napra pontosan 75 évvel ezelőtt bekövetkezett sorsfordító hétköznapjaival indítja második elbeszélését Mészáros Jánosné Kintli Mária.

Bakonybánki út napjainkban

A bakonybánki út napjainkban

Bakonybánkot 1945. március 27-én „szabadította fel” a Vörös Hadsereg, a 3. Ukrán front. Édesapám a háború alatt (is) bíró volt a faluban, amelynek a közepén laktunk, így nálunk volt először a német, később a szovjet parancsnokság is. A németekről csak azt mesélte édesanyám, hogy egy német tiszt cvikkerrel nézte, hogyan nyújtja a rétest és csak annyit mondott neki? „Mama specialista!” (Anyu 36 éves volt akkor.) Aztán jöttek az oroszok. Már a hírük megelőzte őket: a propaganda szerint minden közös lesz, főleg a nők, a kisgyermekeket meg a falhoz csapkodják, úgy végeznek velük. Azt a napot, amikor a németek ki, az oroszok meg bevonultak a faluba, úgy emlegették: az átvonulás.

Átvonulás és felszabadulás

Orosz tank (illusztráció)

Elég nagy pincénk volt, amelyben kb. 40 ember szorongott ezekben a napokban, mert apuék, akit tudtak, befogadtak. A tótrédei szőlő felé a falun kívül lakott egy fiatal család, Vidáék. Egy kisbabájuk is volt. Az oroszok Réde felől közeledtek, a Csúcsos-hegyen voltak már. Vidáék a babával a faluba menekültek előlük és a mi pincénkben kötöttek ki. Az anyuka első dolga volt a babát tisztába tenni, ezért az egész pincében büdös lett. A pincében volt a szomszéd Major Anna néni –akit még én is ismertem – a menyével és a 13–14 év körüli unokájával, akik Budapestről menekültek a faluba. Anna néni fia katonaként a fronton volt. A fiú elkezdett kényeskedni, hogy büdös van, ezért a mamája megengedte neki, hogy felmenjen a folyosóra. Két testvérem, a 9 éves Ili és a 10 éves Gyurka is utánamentek. Már ők is éppen kiértek volna a folyosóra, amikor az oroszok a hegyről ágyúval a mozgásra odalőttek. Az én testvéreim a légnyomástól visszagurultak a pincébe, de a fiút egy repesz eltalálta a felkarján. Német orvos már nem, orosz felcser még nem volt a faluban, így nem volt, aki ellássa a sérült gyermeket. Apu egy nadrágszíjjal szorította el a karját, amelyből spriccelt a vér. Nagymama zöld foteljába ültették le a gyermeket – ágy nem volt. Folyamatosan vérzett. Éjszakára elveszítette az eszméletét, félrebeszélt, az édesapját hívta. Csodálatos, hogy az édesapa megszökött az alakulatától és még mielőtt meghalt volna a fia, éjfél körül hazaért. A fiú fél 1 körül halt meg. Elvérzett.

Másnap reggelre bejöttek a faluba az oroszok. Az udvar tele volt lovas kocsis kozák katonákkal. Anyu az arcát korommal kente be, hogy idősebbnek lássák. Délelőtt valamiért fel kellett mennie a konyhába, karján vitte az akkor 3 éves Józsi bátyámat is. Egy katona kikapta a kezéből a gyermeket. Anyám kétségbeesett, mert emlékezett a rémhírekre. A gyereket a katonák kézről kézre adták egymás között, de olyan sokan voltak, hogy anyu már nem is látta, hol van a gyerek! Amire visszakerült hozzá, kis keze tele volt kockacukorral meg orosz pénzekkel.

A parancsnokság természetesen nálunk helyezkedett el. Még az első napon nagymama összes tyúkjának kitekerték a nyakát, apu cséplőgéphez készíttetett zsákjaiba (apu neve festékkel rá volt írva) rakták őket, aztán bevitték a zsákokat a hátsó (nyári) konyhába és kiöntötték őket a földre. Anyuékra meg ráparancsoltak, hogy főzzék meg őket vacsorára! Nagymama és anyu húslevest és paprikás csirkét nokedlival főztek a rengeteg (20–30 db. lehetett) tyúkból. Volt egy 24 személyes asztalunk, az első szobába anyu szépen megterített fehér abrosszal, a Zsolnay étkészletével. Este, amikor a parancsnok megjött az embereivel, kézzel nyúltak bele a tálakba, evőeszközt nem használva tömték magukba az ételt. A levest is a tálból itták meg.

Úgy látszik, ízlett nekik az étel és anyuék igyekezetét is méltányolták, mert vacsora után anyuékat a parancsnok leparancsolta a pincébe. A pinceajtó elé keresztbe tetetett egy szalmazsákot és egy géppisztolyos katonával őriztette őket reggelig. Anyuék először kétségbe estek, hogy foglyul ejtették, talán meg is ölik őket, csak éjszaka, amikor meghallották a falubeli nők sikolyait, értették meg, hogy ők megmenekültek az erőszaktól azáltal, hogy őrizték őket.

Faragott fapipa

Faragott fapipa (illusztráció)

Pár nap múlva aztán kihajtották a falu férfi lakosait, lövészárkokat ásni. Apu is ment és ásás közben talált néhány üres, kilőtt töltényhüvelyt, beletette őket a zsebébe, gondolta, hazaviszi őket a bátyámnak játszani. Másnap reggel nagy szél fújt, szakadt az eső (nagyböjt volt ). Apu nem akart kimenni árkot ásni, de jött egy géppisztolyos katona ellenőrizni, kiment-e minden férfi. Ráparancsolt apura, hogy induljon! Apu már a pincelépcső felénél járt, amikor anyu utána szólt, hogy vigye a kabátját is, mert hideg van. Mivel már távolabb volt tőle, úgy dobta utána a kabátot, aminek a zsebében az üres töltényhüvelyek hozzákoccantak a dóznihoz. (A dózni egy fémből készült, lepattintható zárú fém doboz, amiben a dohányt tartották.) A fémes hangra a katona azonnal apura emelte a géppisztolyát, de amikor kiderült, hogy csak üres töltényhüvelyekről van szó, a puskáját rátartva az utcára kísérte aput, belökte a tömegbe. Ugyanis akkor már rengeteg idegen embert fogdostak össze és tereltek gyalog Pápa felé az oroszok. Később onnan vitték ki őket a Szovjetunióba „málenykíj robot”-ra.

Apu nem akart fogságba esni és elővette a józan paraszti eszét. A falu lakói az út mellett álltak, nézték, hogyan kísérik a foglyokat. Egyikük–másikuk almát, kenyeret, vizet is adott nekik. Apu elővette a pipáját és tömni kezdte. Addig-addig tömte, hogy egyre kijjebb került és a 4–5. háznál Major Géza bácsiék előtt kilépett a foglyok közül a bámészkodó tömegbe. Hazamenni még nem mert, de Géza bácsival üzent anyunak, hogy ne aggódjon, nem vitték el. Géza bácsi a kerteken keresztül vitte meg az üzenetet, hogy apu pár napig náluk marad. Aztán 3–4 nap múlva, amikor új katonák jöttek a faluba, apu is hazament.

Mészáros Jánosné Kintli Mária

 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza