Archívum

Athéntól Rio de Janeiróig

Magyar sikerek, relikviák, ötkarikás játékok

2016.10.07

Ezen a péntek délutánon dr. Hollerné Mecséri Annamária várta izgalmas olimpiatörténeti játékra a múzeumbogarakat. Nem akadt olyan résztvevője a klubnak, akinek így vagy úgy ne lettek volna élményei és ismeretei az ötkarikás játékokkal kapcsolatban.

Az idei nyáron zajló a megmérettetések még frissen élnek emlékezetünkben, az éremtáblázat képe felrémlik, rajta a szép hazai eredménnyel: a 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzéremmel. Még az is kedvet kapott a sportfogalmakra épülő activityhez, aki a sport témakörében kevésbé volt járatos, vagy nem kísérte figyelemmel az eseményeket.
A jókedv megalapozása után az olimpiai jelképek felelevenítése következett. A feladat során a karikák jelentésének megfejtése után kiemelt szerep jutott az olimpiai kabalafiguráknak. A plüssfigura-választás az 1972-es müncheni olimpián Waldi kutya alakjával írta be magát a sport történetébe, majd hagyománnyá vált. Néhány figurát Annamari magával hozott, és bemutatott a diákoknak. Köztük volt a legújabb, Vinicius is.
Magyarország jelenleg versenyben van a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésért, így szinte magától értetődő volt a következő feladat: a gyerekek megtervezhették az esemény kabalaállatát. Több se kellett, összedugták a fejüket, filcet, cerkát ragadva munkához láttak. Hogy milyen szellemes, egyedi tervek születtek, az a képgalériában látható.

Miután a csoportok sorra bemutatták rajzaikat, Annamari vette át a szót, néhány megdöbbentő tényt és szép eredményt tárva a diákok elé. Kevesen tudják, hogy egykor szellemi és művészeti versenyszám is az olimpia részét képezte. Magyarország a lakosságszámhoz viszonyított összesített éremtáblázatban a 2. helyen szerepel, vagyis minden hatvanezredik emberre jut egy aranyérem. Az olimpiák ez ideig legeredményesebb magyar sportolója Gerevich Aladár 7 olimpiai aranyérem tulajdonosa volt, s még nem beszéltünk magyar bajnoki és világbajnoki érmeiről. Újabban vetélytársa is akadt az eredményesség tekintetében, Kozák Danuta személyében. Takács Károly sportlövő jobb keze elvesztése után még két alkalommal olimpiát nyert. Keleti Ágnes tornásznőn pedig nem fog az idő: 90 évesen is képes lemenni spárgába.

Puliszka a magyar kabala Várnai Anna és csapatának munkája

De az idei olimpia sportolóit is kiemelte Annamari, többek között Hosszú Katinka teljesítményét, hiszen a 8 aranyból hármat neki köszönhet az ország. Szász Emese párbajtőröző szintén a dobogó legtetejére állhatott, valamint emlékezetes még Szilágyi Áron teljesítménye is, aki aranyérmével megtörte az 1948 óta fennálló „zászlóvivői átkot”. A 19 éves Kenderesi Tamásra első olimpiai bronzérme mellett szállóigévé vált kijelentése okán is felfigyelt a hazai közönség: „Elfáradtam, rám férne pár sajtburesz.”
A múzeumbogár csapatvetélkedőt „Ki, minek a mestere?” kvíz zárta, amelyben egérrágta neveket kellett kipótolni, a hozzájuk tartozó versenyszámokat pedig kitalálni.) A klubfoglalkozás zárásaként az egyszemélyes zsűri (Kami) kihirdette az eredményeket és felfedte a nyertes csapat nevét.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza