Archívum

A Knebel fotósdinasztia második nemzedéke

Knebel Jenő és ifj. Knebel Ferenc

2014.05.21

A Családtörténetek sorozat 12. eseményének előadója: Mayer László Levéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára) volt.

Idősebb Knebel Ferenc gyermekei közül ketten folytatták az atyai hivatást. Jenő (1865–1935) önálló műtermét 1887-ben nyitotta meg a Gyöngyös (ma: Fő tér) utcában. A császári és királyi udvari fényképész címmel 1895-ben kitüntetett fotográfus a város minden jelentősebb eseményét megörökítette – pl.: Frigyes főherceg szombathelyi látogatásának tiszteletére rendezett katonai ünnepély lovasjátékainak produkcióit 1904-ben, a bolgár fejedelem 1908. évi vizitációját a 11. huszárezrednél, a Szent Márton-ereklye hazahozatalának szombathelyi rendezvényeit – az utókornak. A művészlelkű kultúrember hegedűsként aktív szerepet játszott a település zenei életének felvirágoztatásában. Vas vármegye törvényhatóságának és Szombathely képviselő-testületének, valamint a városi üzemek felügyelőbizottságának tagjaként a kultúra és a művészet fejlesztését szorgalmazta.

Ifjabb Knebel Ferenc (1868–1943) joghallgatói tanulmányait megszakítva 1889 és 1906 között Szombathelyen és Zalaegerszegen tevékenykedve öregbítette a család szakmai hírnevét. 1895-ben átvette édesapja Belsikátor 1. sz. alatti műtermét, amely 1903-tól a kor igényeinek megfelelően, felújítva várta a portrékat, esküvői felvételeket, stb. megrendelő közönséget. A fényképezéssel felhagyva a vármegyei közigazgatásban dolgozott, az árvaszék helyettes elnöki pozíciójából vonult nyugdíjba.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza