Archívum

A herényi Gothard-család emlékei

Családtörténetek, no. 03.

2012.10.03

Az Egylet őszi eseménynaptárának nyitányaként a herényi Gothard-família históriájából kaphattak ízes adalékokat az érdeklődők Horváth József nyugalmazott könyvtáros jóvoltából.

A Gothard-família története 1715-ig vezethető vissza. Ekkor történt, hogy Gothard Mihály, aki a 17–18. század fordulóján Szombathely jelentős figurája volt, megkapta a nemesi oklevelet. Az ő fia, Gothard Ferenc alapozta meg a családi vagyont, amelyet aztán hat gyermeke hol rövidített, hol pedig gazdagított a későbbiek során. A hat testvér egyike volt István, a csillagászként és mérnökként ismertté vált Jenő, illetve Sándor és ifjabb István édesapja.
A Gothard Ferenc által felhalmozott javakat hat gyermeke igen csak megrövidítette. Veszélybe került a nemesi vagyon, a család a csődszakadék szélén táncolt. A fennmaradt iratok szerint ekkor egy szobalány, nevezetesen Horváth Rézsi elég csinos összegű kölcsönnel húzta ki a csávából munkaadóit. A Gothard-família történetében bizony volt olyan eset, amikor az egész birtok zálog alá került. Ám ekkor újabb megoldást kínált a sors: a jól kiválasztott menyasszony hozományával sikerült a gazdasági katasztrófát elkerülni.

A herényi Gothard-család emlékei

A családfát vizsgálva Horváth József újabb érdekességre hívta fel figyelmünket: az 1773-as születésű Gothard Ferenc 1844. július 26-án nősült, és 1844. július 27-én már meg is halt. A hátramaradt levéltári iratok kutatása során nem derült fény arra, hogy amikor Gothard Ferenc megházasodott, magánál volt-e egyáltalán? Annyi azonban bizonyos, hogy újdonsült neje, Bal Katalin és közös gyermekük, legifjabb István (IV.) lett vagyonának örököse.
III. Gothard Ferenc különös házassága, majd váratlan halála után vagyonára kettős követelés lépett fel. Egyrészt "idegen ágybul" való gyermeke, István (IV.), másrészt a két unokaöcs, Mihály és István (III.) részéről. Az ellentét a két fél összecsapásáig fajult. 1844. augusztus 8-án István (III.) sokadmagával a herényi kastélyhoz vonult, hogy akár erőszak árán is, de visszaszerezze a neki ígért vagyont. A próbálkozások ellenére azonban nem sikerült a kastélyból annak urát kiűzni. István (IV.) tartotta magát, a szolgálóknak pedig kiadta, hogy az udvaron elhelyezett mozsárral két lövést adjanak le, hogy a betolakodók elijedjenek. István (III.) vereséget szenvedve tért haza hetyei birtokára, ám a harcot nem adta fel: peres úton küzdött tovább igazáért. Az első bírói ítélet neki kedvezett, ám a fellebbezés során István (IV.) rámutatott arra, hogy az adásvételi szerződés, amire István (III.) az érvelését alapozta, hamis aláírással volt ellátva. Az 1845. január 31-én érkezett levélben maga a császár utasította a vármegyét a korábbi ítélet megsemmisítésre és új eljárás lebonyolítására.

A herényi Gothard-család emlékei

István (IV.) három fiúgyermeke Jenő, Sándor és István (V.) voltak.
Jenő (1857–1909) már gyermekkorában kezdett érdeklődni a csillagászat, valamint a villamosgépészet iránt. Középiskolai tanulmányait a Premontrei Főgimnáziumban folytatta és már ekkor a herényi birtokon fizikai, kémiai labort rendeztek be. Fivérével kísérleteket végeztek, és azokhoz eszközöket is készítettek. Későbbi tanulmányait Bécsben, a Technische Hochschle-ban folytatta. 1895-ben a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság műszaki igazgatója lett. Igazgatósági tagja volt továbbá a Mayer-gépgyárnak is. Többek között döntő szerepe volt a város villamoshálózatának kiépítésében is. Csillagászként főként az üstökösökkel, égi fotográfiával foglalkozott. Több csillagászati és fényképészeti műszer feltalálása fűződik a nevéhez. Róla nevezték el a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium épületében 1949-ben létesült csillagvizsgálót, amely 1969-től Herényben működik.

Sándor (1859–1939) édesapja halálát követően átvette a gazdaság irányítását, így a megkezdett jogi tanulmányait félbe hagyva belevetette magát a gazdasági életbe. Viszonylag fiatalon bekapcsolódott a Szombathely üzleti életébe. 1882-ben a Szombathelyi Kereskedelmi és Iparkamara igazgatósági tagja lett, majd 1889-ben a Vasmegyei Gazdasági Egyesület igazgatójává választották. Közben sorra jelentek meg agrártémájú írásai, könyvei. 1891-ben a Ferenc József lovagrend kitüntetést is megkapta. A Gothard-família ipari vállalkozása az ő nevéhez fűződik: 1902-ben a Mayer-gépgyár elnöke lett. Mivel azonban a gépészethez nem értett, fivérét, Gothard Jenőt kérte fel örökös elnöki tanácsadójaként.
Gothard Sándor volt a kezdeményezője a család másik nagy vállalkozásának, a vendéglátó komplexumként működő, a Fő tértől a Kisfaludy utcán át a Király utcáig létesülő szálló, kávéház és kertvendéglővel kiegészülő épületegyüttes üzemeltetésének, majd későbbi 1915-ös értékesítésének is.

István (1869–1948) a Budapesti Tudományegyetemen 1893-ban orvosi tanulmányokba kezdett, majd ezt követően külföldre ment és ott művészetet tanult. Berlinben és Párizsban telepedett meg egy rövid időre. Egyiptomban is megfordult, ahol a tuberkulózis üggyel foglalkozott. Az első világháború alatt sorhajó orvosként teljesített szolgálatot a Dunai flottánál. Egyiptomi tartózkodása alatt (1907–1908) jelentős, mintegy 300 darabból álló gyűjteményt halmozott fel, amelynek már csak néhány darabja található meg a Savaria Múzeum gyűjteményében.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza