Archívum

Archívum

A fiatalság forrása

Múzeumbogár klubélet összefoglaló

2019.03.12

Az utóbbi időben azért nem jelentkeztünk bogárklubos tudósításokkal, mert teljesen lekötötte figyelmünket a játék. Ez pedig komoly dolog!

Február 22-én a „Városszeretők Győr” című társasjátékot teszteltük. A játékszabály a monopolyhoz hasonló, így a kártyák pontrendszerének megértésén túl nem volt szükség sok magyarázatra. Kornél és Sztelly közösen vállalták a játékvezetői szerepet. A játék célja a pontkártyák gyűjtése: az nyer, aki legalább 8 db, 80 pont értékű kártyát összegyűjt. A táblán győri nevezetességekre, tényekre, híres személyiségekre vonatkozó kérdésekre bukkanhatunk. Nem árt gyűjtögetni az elhangzó infómorzsákat sem, hogy könnyebben zsetonhoz, illetve pontkártyához juthassunk. Természetesen csapdák is vannak. Az is előfordul, hogy zsetonunk a „csatornában” végzi, ilyenkor felesleges zsörtölődni. A gyerekek példáján: inkább azt találjuk ki, hogy kinek a szerencséjére áldozzuk a banknak szánt összeget. Felettébb élvezetesnek találtuk a társasjátékot, bizonyára sokak örömére szolgálna, ha elkészülne annak szombathelyi verziója.

A bogarak Mártival

Március 1-jén Mártfai Márta és Tóth Kálmán kalauzolta a gyerekeket Spanyolországba, természetesen csak virtuálisan. A délután egy kis bemelegítéssel, asszociációs játékkal indult. Egyebek mellett a bikaviadal, a Nagy Armada, Kolombusz, a hódítások, a foci jutott eszébe a gyerekeknek. A délután folyamán jelentősen bővült a tudásuk. Az első kihívás a tartományaira vagdosott Spanyolország összeállítása volt. A folytatásban ezúttal nem a spanyol hódítók kavarták fel az állóvizet. A spanyol írók, zenészek, ételek, történelmi emlékek közé más országoké vegyült egy kakukktojás játék idejére. A szétválasztásuk pedig nem is volt olyan egyszerű.

Az izgalmas játékot Kami élménybeszámolója követtea a Museo del Prado-ról. Elmondta, a gyűjteményt gondozó muzeológusok büszkén állítják: a múzeumban egyetlen olyan műalkotás sincs, amelynek eredetét ne tudnák igazolni. Ami nagy szó, tudván: a Prado birtokában több mint 5000 festmény van, ebből 2500 tekinthető meg három szinten, 120 teremben. A spanyol uralkodók a 13. századtól kezdve nagy gondot fordítottak a képtárra, amelynek festményeit javarészt koruk legnagyobb spanyol mestereinek festményei adják, de jelentős az Itáliából és Németalföldről származó alkotások száma is.

A Prado után a Madridtól 70 km-re fekvő Toledo leghíresebb erődítménye, a filmekből is ismerős Alkazar villant fel a vetítőn, ami a spanyol polgárháború idején Franco tábornok és a falangisták fontos bázisa volt. Szó esett még a pengéjéről híres város katedrálisáról és a San Juan kolostorról, amelynek falait a mórok fogságából kiváltott ifjak láncai „ékesítik”. Miután a klubtagok megismerkedtek Greco, Goya és Velazquez művészi stílusjegyeivel, képfelismerő játékkal zárult a foglalkozás.

Mit akar a nő?

A nemzetközi nőnapon, március 8-án olyan hölgyek életútjával ismerkedtünk az alkalomra készített „Kérdezz, felelek!” játék során, akik cselekedeteikkel, eredményeikkel, nemes áldozatkészségükkel beírták magukat az emberiség nagykönyvébe. Sztelly bevezető előadása során bemutatott 32 személyiség közül 3 szombathelyi hölgyet, dr. Földes Évát, dr. Pető Ernőné Szegedy Georginát valamint Nagy Mariannt érdemes külön kiemelni. Életrajzukat a „Híres szombathelyi nők” sorozatban a Savaria Múzeum történészei írták meg Természetesen ők is a gyengébb nemhez tartoznak.

Apropó: az 1948-as londoni szellemi olimpia bronzérmese, dr. Földes Éva szerint a fiatalság forrása a játék és a sport. A vetítést követően már kezdődhetett is az agytorna. A játéktáblán az ért előbb célba, aki a legkevesebb állításból kitalálta, hogy kinek a képét tartja a kezében a játékvezető. Az első kört Noel „vitte”. Indulhat a következő? „Az a dívány a nappaliban talán eszedbe juttat majd. Én vagyok...”A megfejtéseket facebook komment formájában várjuk.

Sztelly-TK


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza