Püspöki palota
Berzsenyi Dániel tér 3.
A katolikus papság képviselői 1956. október 28-án, vasárnap kapcsolódódtak be a forradalom szombathelyi eseményeibe. A Vas Megyei Tanács (megyeháza) előtt már reggel óta gyűlésező ifjúság nevében Ávár László és Horváth Ernő, a Forradalmi Ifjúsági Tanács vezetői arra kérték Tibola Imrét, a Szent Erzsébet plébánia káplánját, hogy menjen fel a püspökvár erkélyére és tájékoztassa a tüntetőket Kovács Sándor megyés püspök hollétéről. Ismertesse az egyház követeléseit, hogy megnyugodjon a tömeg: az egyház is szolidáris a forradalommal. Amikor az erkély mellvédjéhez állt, a tömeg azt harsogta: „Éljen Mindszenty!”
Tibola Imre a következőket mondta: „Honfitársak! Kedves keresztény testvérek! A püspök úr nincs itthon. A beteg győri püspök helyett bérmál Ágfalván és Sopronbánfalván. Együtt érzünk veletek, mert az egyháznak is vannak sérelmei. Felolvasom az egyház követeléseit:
1. Szűnjék meg a vérontás!
2. Mindszenty bíborost azonnal bocsássák szabadon és rehabilitálják!
3. Oszlassák fel a papi békemozgalmat!”
A harmadik pontnál a tömeg kórusa ezt kiáltotta: „Kötelet a békepapoknak!” Tibola Imre a kalapjával intve csendet kért, majd így folytatta:
„Keresztények vagyunk! A papok bűne felett Róma fog dönteni és ítélni, ha előbb azt kivizsgálta, mint Ausztriában történt az oroszok kivonulása után. Karmelita egyházjogászok végezték el ezt a feladatot.
4. Biztosítsák a teljes vallásszabadságot! Az állam ne szóljon bele az egyházkormányzatba! 5. A szombathelyi szemináriumot (papneveldét) adják vissza az egyháznak! 6. Biztosítsák a szerzetesek szabad működését! 7. Állítsák vissza az iskolákban a kötelező hitoktatást! Szüntessenek meg minden korlátozást a vallásoktatásban! 8. Jogot kérünk az egyházi egyesületek szervezéséhez, és működéséhez! 9. A Martineum nyomdát adják vissza az egyháznak! 10. Teljes vélemény-, sajtó- és lelkiismereti szabadságot!”
Az egyházi követelések felolvasása alatt többen is megjelentek az erkélyen. Tóth Imre pedagógus elmondta Tibola Imrének: a tömeg arra készül, hogy a püspöki palotától a hősök temetőjébe vonul és ledönti a szovjet katonák emlékművét. Ezért Tibola Imre arra kérte a tüntetőket, hogy ezt ne tegyék, mert a kegyeletsértés nem keresztényi tett, a halottak már nem ellenségek.
Tóth Imre vette át a szót:
„A katolikus hívők követeléseit ismertette előttetek főtisztelendő Tibola Imre. Ti a követeléseket végre is akarjátok hajtani. Ez a szándékotok viszont ellenkezik a katolikus öntudattal és méltatlan a hívők magatartásához. A hivatott egyházi vezetőkre bízzátok a végrehajtást. Ez a hely szent, és nem történhet a hely méltóságához nem illő cselekedet itt. Ma Krisztus ünnepe van. A katolikus tömegek a templomban vannak. Titeket sem irányíthat más lelkület, mint őket. A politikai ügyeket nem ezen a helyen kell elintézni. Ne kívánjátok hát senkitől sem, hogy a Nemzeti Bizottság névsorát itt ismertesse. Sokan talán nem ismernek engem. Bemutatkozom. Azok számára, akik nem ismernek, meg kell mondanom, hogy ki az, aki benneteket fegyelmezettségre int. Tóth Imre hatgyermekes katolikus tanító vagyok, aki akkor sem csinált titkot a vallási meggyőződéséből, amikor annak gyakorlásához több bátorság kellett.”
Időközben az erkélyre érkezett dr. Szendy László apátplébános és itt találkozott a Nemzeti Bizottság tagjaival. Koncz Endre tanár, aki eredetileg azért jött fel az erkélyre, hogy a Nemzeti Bizottság tagjainak névsorát ismertesse, Tóth Imre beszédének hatására elállt szándékától. Arra kérte az apátot, hogy akadályozza meg a délutánra tervezett koszorúzást a hősök temetőjében, abban az órában, amikor a győri és magyaróvári forradalom áldozatait temetik.
Szendy László apátplébános a következőket mondta:
„Kedves híveim! … Másodszor arra kérlek benneteket, hogy a délután 3 órára tervezett koszorúzást a hősök temetője helyett a szentmártoni temető nagy keresztje előtt rendezzétek meg. Tele van a szívünk fájdalommal és kegyelettel a hős magyaróvári és győri áldozatok miatt, akik életükkel fizettek a szabadságukért, amelyért még most is harcolunk. De emlékezzünk azokra is, akik az egész országban a forradalom áldozatai lettek. Most egy néma imával egy percre forduljunk az Egek Urához, hogy életük áldozatáért szegény lelküket fogadja irgalmába és adjon nekik örök jutalmat országában.”
Erre csend lett, lekerültek a kalapok a fejekről és a tömeg elimádkozta a Miatyánkot. Az apátplébános még hozzátette a megholtakért szokásos záradékot, majd így szólt: „Most pedig térjetek szépen haza azzal, hogy délután 3 órakor találkozunk ismét a szentmártoni temető nagy keresztje előtt.”
A tömeg szétoszlott és minden rendbontás nélkül elhagyta a teret. A Nemzeti Bizottság tagjai megköszönték Szendy apát megnyugtató beszédét.
Bodó Judit
