Különleges kiállítás csábításának engedve léptek be a múzeumbogarak a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermébe. A foglalkozás ezúttal a gyűjtés örömeiről és kihívásairól szólt.
Házigazdaként Szalainé Bodor Edit helyismereti könyvtáros köszöntötte a gyerekeket, majd a könyvtárban működő Helytörténeti Klub és a VMbE együttműködésével létrehozott „A derelyeszaggatótól a vasutas sapkáig” című tárlat kulisszatitkairól mesélt. Bemutatta a foglalkozásra meghívott vendéget: Fülöp Tibort, aki távközlési relikviákkal és ipartörténeti emlékekkel gazdagította a bemutatott anyagot. A társalgás rendhagyó módon kezdődött, hisz a vendég intézett kérdést a hallgatóságához: „Van-e köztetek rokonlélek, vagyis: gyűjtő?” A gyerekeket nem kellett sokáig nógatni, szívesen elmondták, hogy bélyegeket, plüssfigurákat, régi pénzeket, öngyújtókat, ólomkatonákat, természeti érdekességeket, (esetenként különféle pletykákat és élményeket is) szívesen felhalmoznak. Az is kiderült, hogy a foglalkozást vezető Tóth Kálmán a „gyűjtőket gyűjti” előszeretettel.E felvillanyozó nyitány után Fülöp Tibor készségesen válaszolt a klubtagok kérdéseire. Elmondta, hogy már kisiskolás korában sokféle dolgot gyűjtött: madártollat, bélyeget, szalvétát. Felnőtt fejjel sem mondott le a sokféleségről, de a távközlési eszközöket és a régi könyveket tartja becsben leginkább. Műszaki gyűjteményének legkülönlegesebb darabja egy 1924-ben gyártott Ericsson telefonkészülék, amit saját kezűleg hozott üzemképes állapotba. Az ehhez hasonló, fémházas telefonokat egy-két évtized múltával az olcsóbb, de kevésbé strapabíró bakelitházas modellek váltották fel. Eközben néhány régi telefonalkatrészt: tárcsát, kurblit, vezetékeket is kezükbe vehettek a múzeumbogarak. Kiderült, hogy Tibor távközlési szakemberként dolgozott, így munkájából következik a régi kommunikációs műszaki eszközök iránti érdeklődése.A beszélgetést követően Kami video riport részleteket vetített, hogy felvillantson néhány gyűjtői indíttatást (pl.: értékmentés, családi hagyomány, anyagi haszonszerzés, a rendszerezés igénye). A foglalkozás végére maradt Talabér Péter egyetemista „öregbogár” meglepetése, aki aznap tartott bemutató történelemórát a Kádár-korról és éppen nála voltak matchbox gyűjteményének témához illő darabjai (farmotoros Ikarusz autóbusz, Trabant 601, „kocka” Wartburg, Zsiguli, Lada, Dacia). A fennmaradó röpke időben a gyűjteményrendezést gyakorolhatták a gyerekek például filteres teatasakokkal, sőt néhány, a kiállításba be nem került tárgyat is megszemlélhették.
Képgaléria
A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.
Találkozás: Szombathely, vá., a 07:39-kor Budapest felé induló vonatnál
Útvonal: Somlóvásárhely, vá. – Szent Margit-kápolna – Szent Márton-kápolna – vár – kilátó – Szent János kápolna – pince – Somlóvásárhely, vá.
Táv: 14 km, szint.: 350 m
2025. május 31. szombat
Túra az Őségben 2025.
Túravezető: Urbán László (+36 30 853 9188)
Találkozás: Szombathely, vá. a 07:03-kor Pécs felé induló vonatnál
Átszállással! Részletek az eseménynaptárban.
Táv: 14,5 km. Szint.: 150 m.
2025. június 14. szombat
Badacsonyi túra
Túravezető: Süle Antal (+36 20 288 3288)
Létszámkorlát nélkül.
Találkozás: Szombathely, vasútállomás, a 07:02-kor Tapolca felé induló vonatnál
Útvonal: Badacsony, vasútállomás – Badacsony-hegy – Badacsonytomaj, vasútállomás
Táv: 12 km, szint: 240 m
2025. június 22. vasárnap
Túra a Bécsi dombra Sopronban
Túravezető Urbán László (+36 30 853 9188)
Találkozás: Szombathely vá., a 08:00-kor Sopronba induló vonatnál.
Útvonal: az eseménynaptárban
Távolság 12 km, szintkülönbség: 130 m