Archívum

Amolyan „gyüttment” vagyok Ikerváron. Csak a véletlen hozott ide. 1964. június 1-jén léptem szolgálatba a Batthyány kastélyban, és sokkal több évet volt szerencsém koptatni a kastély lépcsőit, mint szegény Batthyány Lajos grófnak. 38 évet éltem e falak között, és közben Batthyány-rajongóvá váltam. Ikervári ismereteimet a szép emlékezetű Horváth György igazgató tanító, a Batthyány szoborállítás szervezője, a „Pápáért és Egyházért” érdemkereszt birtokosának szemétdombra kidobott irományaiból merítettem. E szemétdomb nélkül ma nem lennék az, aki vagyok.

A Batthyányakról a környéken mint „kutyaharangozó Ikerváriak”-ról tettek említést. Batthyány Miksa gróf (1739–1805) ugyanis a legendák szerint jobban szerette a kutyáját, mint a jobbágyait. Amikor kedves ebe elpusztult, kiharangoztatta, mint az embereket volt szokás. Innen a „kutyaharangozó” megnevezés. Állítólag díszes síremléket is állíttatott a kimúlt állatnak.

Egy vasárnapi séta során az intézeti gyerekekkel kimentünk a Rába jobb partjára, megkeresni e nevezetes kutya sírját. Találtunk is egy ledöntött, földön heverő mészkőszobrot, mellette pedig téglával bélelt kisméretű lyukat. A klasszicista szobor római ifjút ábrázolt, aki egy magas, borostyánnal övezett urnára borul. Jarina József még a 2. világháború előtt lefényképezte az alkotást, a felvétel a fotós albumában fennmaradt. (Az albumot a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak adományoztam.) Később az ikervári kántor úgy mesélte, hogy a szobor alá a Pesten halvaszületett kis fiúgyermekét, Ákoskát temettette el Batthyány Lajos gróf úr itt, a Rába szigeti részén. Tehát nem Batthyány Miksa kedvenc vadászkutyájának állított síremlékről van szó. A park végében volt a cifra híd, szegény Zichy Antónia arra szokott kocsikázni a szigetre, és mindig megállt egy imára fiacskája sírja előtt.

Az ikervári plébánia előtti téren Szent Borbála szobra áll, amely Bécsben készülhetett. A birtokomba került régi levelezőlap nagyításán láthatók azok az attribútumok, amelyek a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentjét jellemzik. Ugyanezeket láthatjuk oltárképen megfestve a pecöli templomban is. Borbála jobbjában kelyhet, baljában pedig a mártíromság pálmaágát tartja. A Bécsi Akadémián a szobrászok új, gyorsabb és könnyebb technológiák kikísérletezésére törekedtek, hogy a megnövekedett igényeket gyorsan ki tudják elégíteni. Kitalálták az öntött műkőszobor elkészítésének módját, mivel az ipar új alapanyagokat tudott biztosítani céljaik eléréséhez. Tulajdonképpen vasbeton szobrokat alkottak. Akkor még nem gondolhattak a későbbi savas esőkre és nem foglalkoztak a vas és a műkő különböző hőtágulási tulajdonságaival. E tudatlanság jelképévé vált az ikervári Szent Borbála szobor. Vállából vaspálca áll ki. Kelyhet tartó szabad karja a külső hőmérsékletváltozások hatására az elmúlt majd’ 200 év alatt szinte felrobbant. A testéhez zárt bal karja bizonyára azért maradhatott meg szinte épségben, mert nincsen benne vas. A vékony, valószínűleg dróthálóval szerelt pálmaág azonban eltűnt a kezéből.

Végezetül essen szó a harmadik ikervári szoborról! Kunits Mihály (1765–1835) főelemi iskolai igazgató feltétlenül meg tudta volna különböztetni a koronával ékesített fejű Szent Borbálát a kígyót tartó Géniusztól, történetünk harmadik szobrától. Ezt az alkotást Kunits a Malomcsatorna és a Rába folyó közé szorult szigeten láthatta. Leírása szerint a férfit ábrázoló géniusz szobor egyik kezében lefelé fordított fáklya volt, a másikban kígyót szorított. Azt gondolom, hogy amikor Kunits Mihály Ikerváron vendégeskedett és oly szép leírást adott a parkról és a szobrokról, a Szent Borbála szobor még nem létezett, hiszen azt – véleményem szerint – 1834 után Skerlecz Borbála leánya rendelte meg, édesanyjára emlékezve, hogy az ikerváriak jó szívvel gondoljanak rájuk, hiszen ő is itt töltötte egész gyermekkorát. A népi emlékezet szerint a Szent Borbála szobor arca lomnicai Skerlecz Borbála grófné (1779–1834) vonásait idézi. A Géniusz szobrot viszont Skerlecz Borbála saját ikervári síremlékéhez szánhatta, azonban 1834-ben történt halála után gyermekei a németújvári ferences templom családi sírboltjában, elvált férje, Batthyány József Sándor (1777–1812) mellett helyezték őt örök nyugalomba. Az ominózus Géniusz tehát nem került felhasználásra. Ha sikerült átvészelnie a századok viszontagságait, talán Városszalonakon vagy annak környékén, és nem Ikerváron kell keresni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!