Aktuális

2025. július 7-től 11-ig a szervezők különböző helyszíneken várták a gyerekeket. Noha sok ismerőst üdvözölhettünk a Savaria Múzeumban, voltak, akik először érkeztek hozzánk. Így hát nem maradhatott el az ismerkedő játék Ágoston Eszter (Sztelly) és Schmidtné Vinczi Réka vezetésével. Ezután egyedi tábori nyakbavaló készült Tóth Kálmán (Kami) irányításával: 21 honfoglalás kori motívum közül választhatták ki a gyerekek a nekik tetszőt, amelyet indigóval, tollal átmásolva pirográf segítségével bőrkorongra égettek.

Délután Varga Péter (Cserga) Őstörténetünkről című előadása következett, amelyben régészeti leletek nyomán betekintést nyerhettünk eleink 9. századi vándorlásába. A táborozók megismerkedhettek Etelköz földrajzi helyzetével, a magyarok környező népekhez  fűződő  kapcsolatával, és azzal is, hogy a sírleletek tanúsága szerint milyen fegyverzettel rendelkezett a honfoglalók katonai elitje. A délutánt dr. Kiss Gábor Vas megye honfoglalás kori temetőinek leletanyagáról szóló előadása zárta. Sok érdekességet hallhattak a „régésztanoncok” többek között az ikervári temető a 37-es számú sírjáról, a korszak jellegzetes temetkezési szokásairól.

Másnap a Vasi Skanzenben Németh Gyula fafaragó, a népművészet mestere a magyarok rettegett visszahajló íjának elkészítéséről tartott bemutatót. Gyula bácsi saját tapasztalatait osztotta meg a gyerekekkel. Elmondta: a merev és hajlékony rétegekből (fa, ín, szaru) álló ősmagyar íj elkészítése közel egy nyarat vett igénybe. Kézbe adta az alapanyagokat, amelyek között a juharfa mellett angolnabőr, szarvasín és -agancs is akadt. Egy bátor jelentkező, Gáspár Tamás ki is próbálhatta, hogy meddig képes feszíteni a húrt, azaz az ideget. A bemutatást követően, ha íj nem is, bodzasíp készült a faragómester és tanítványa, Álmos segítségével. Szó se róla: a sípszó ezután végig kísérte a tábor mindennapjait.

A fafaragásnál valamivel hosszadalmasabb, aprólékosabb feladat volt a csontékszerek elkészítése. Kami gondoskodott róla, hogy minden fürge kezű alkotó megfelelő csiszoló- és reszelőeszközt kapjon, hogy míves csontmedálok születhessenek.

Ebéd után sem lankadt a lelkesedés: a csapat egyik fele a kovácsműhely felé vette az irányt, ahol Papp László kovácsmester inasaiként elkészítették első fokosbaltájukat. Még a lányok sem riadtak vissza az izzó vas látványától. Addig kalapálták, amíg baltává nem formálódott. 

A társaság másik fele a malomban maradt, ahol Horváth Dorina irányításával bőrerszényt varrtak, méghozzá mindjárt két tűvel.

A harmadik nap első programjaként Nagy Rebeka, az Iparművészeti Múzeum textilrestaurátora a honfoglalás kori viseletről tarott előadást a Vasi Skanzenben gyülekező táborozóknak. Rebeka nem kendőzte a tényt: nagyobb méretű, jó állapotú textilleletek nem maradtak fent. A honfoglaló magyarok ruházatáról a fémrátétek által konzervált töredékes maradványok és a hasonló életmódot folytató népek viselete alapján lehet képet alkotni. Őseink felhasználták a lent, a kendert, a gyapjút. Hadjárataik és kapcsolataik révén pedig a selyemhez is hozzájutottak. Hordtak kaftánt, nadrágot, bőrből vagy nemezből készült csizmát. Az elméleti ismereteket gyakorlati foglalkozás követte. Nagy Rebekához Kántor Orsolya régésztechnikus csatlakozott, hogy a gyerekek segítségére legyen a nemeztarsolyok elkészítésében.

A nemezelést megszakítva Takóné Hoós Ildikó hívott mindenkit közös gondolkodásra eredetünk kutatásának módszereiről, a gyökereink keresése körüli vitákról és a család közösségformáló erejéről. Activity játékkal mozgatta meg a résztvevők fantáziáját ősi eredetű szólások – például „szedi a sátorfáját” – eljátszásával, körülírásával. Őshazáink nyomán című foglalkozásában többek között a Magyar Őstörténeti Kutatóintézet szerepvállalásáról, a legfrissebb genetikai kutatások eredményeiről beszélt, majd  történeti források és szépirodalmi szemelvények alapján Julianus barát kockázatos expedícióját tárta a lankadatlan érdeklődést végig megőrző hallgatósága elé.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!