Aktuális
A múzeumbogarak titkos élete
avagy: a régésztáboroktól a tudományos kutatómunkáig
2025.02.26
2025. február 21-én a Vasi Múzeumbarát Egylet Péntek délutáni beszélgetések című sorozata 4. eseményének vendége Szalay Ignác tanársegéd (Szegedi Tudományegyetem) és Varga Adorján fül-orr-gége szakorvosjelölt (Felsőőri Klinika) volt.

A 2004 és 2009 közt megrendezett régésztáborok és múzeumbogár klubfoglalkozások néhány emlékezetes, fényképeken megörökített pillanatának felidézése után Tóth Kálmán először Szalay Ignácot kérte, hogy meséljen élete alakulásáról.

Ignác elmondta, hogy miután a Nyugat- magyarországi Egyetemen képi ábrázolás szakos diplomát szerzett, a Szegedi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait (2017: vizuális és környezetkultúra, valamint könyvtárpedagógia szakos tanári diploma). 2019 óta az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Intézet Rajz-művészettörténet Tanszék tanársegédje. Digitális képalkotási eljárásokat, grafikát és illusztrációt tanít. A beszélgetés folyamán a hallgatóival közösen készített projektekből is bemutatott néhányat. A Vakfolt című képregény szociológiai, míg a Batyu mentális problémákat boncolgat. Az utolsó darabig elkelt füzetek utáni bevételt az alkotók hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére ajánlották fel.
Szalay Ignác 2020-tól az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem neveléstudományi doktori iskolájának hallgatója. Disszertációjának témájául a Horthy-rendszer időszakában Magyarországon megjelent gimnáziumi történelemtankönyvek vizualitásának és tartalmának elemzését választotta. Három tankönyvet (Marczell Ágoston – Szegedi Tasziló: Egyetemes történelem I–III. Szent István Társulat, 1938., 1939., 1940.) digitalizált a sokoldalú kvantitatív (mennyiségi) és kvalitatív (minőségi) szempontú vizsgálat megkönnyítése érdekében. Különös figyelmet szentelt annak, hogy e kiadványokban hogyan és milyen összefüggésben jelennek meg a nemzetiségek és a különböző vallásfelekezetek.

Varga Adorján így emlékezett régésztáboros, múzeumbogár klubos múltjára:
„Eléggé meghatározó része volt életemben és személyiségformáló is volt. Sok emlékem van róla, az érdeklődésem is megmaradt, csak aztán elég sok minden adódott még hozzá.”
Adorján 2017-ben végzett a PTE Általános Orvostudományi Karán. Ugyanitt 2024 tavaszán az elméleti orvostudományok területén tudományos fokozatot (PhD) szerzett. A kutatási téma (széklettranszplantáció – fecal microbiota transplantation, FMT) ismertetését Tóth Kálmán egy 1972-ben, Angliában előkerült 9. századi, immár múzeumban kiállított, megkövesedett emberi ürülékmaradvány bemutatásával vezette fel. Adorjánnak természetesen volt tudomása a leletről. Frappáns prezentációjában ismertette a meglepően hatékony, bár nem túl kellemes beavatkozást, amelyet már az ókori kínaiak is alkalmaztak: sárgalevesnek hívták…
A gyógymód mikrobiológiai hátteréről, eredményeiről és a keletkezett barna kapszulák előállításának fázisairól is szó esett. Adorján elmondta, hogy bár a disszertációhoz elvégzett kutatómunka izgalmas kaland volt, de ezt a témát lezártnak tekinti, és jövőjét a fül-orr-gégegyógyászat területén képzeli el.
A humorral fűszerezett, ugyanakkor mélyebb mondanivalóval is szolgáló beszélgetés végén Tóth Kálmán személyre szabott ajándékkal köszönt el a két egykori múzeumbogártól.
Sztelly-TK