Archívum

72 éves vagyok, és humán érdeklődésű felmenőim ellenére műszaki pályát választottam. 13 éves korom óta érdeklődöm az elektronika iránt. Műszaki területeken dolgoztam 2010. évi nyugdíjazásomig. Úgy gondoltam, hogy érdemes egy kis áttekintést írni az elektronika világáról, amelyben munkám során sok ismeretet szereztem, tanultam és tanítottam a nálam fiatalabbaknak. Nem rendelkezem pallérozott irodalmi nyelvezettel, de azért megpróbálok összehozni egy sorozatot a címben megadott témában, beleszőve ismereteimet. Bizony, azok az eszközök, amelyekről szó lesz, jórészt már múzeumba valók. Írásomba beleszövöm személyes élményeimet, tapasztalataimat, megspékelve némi – szándékosan nem túlzott – műszaki ismerettel és eközben megpróbálom követni az időrendet. Remélem, hogy írásaim sokak érdeklődésére számot tartanak majd. Különösen ajánlom e mini-sorozatot a fiatalabb olvasóknak, akik a 21. század digitális világában élnek és nem is tudják elképzelni a kezdeteket, az elektrotechnika 20. századi történetét. Remélem, az idősebb olvasóknak sem okozok csalódást, hiszen ők egy kicsit nosztalgiázva gondolhatnak a régi szép időkre.

Még hetedikes diák voltam, amikor egyik barátom egy szép napon azzal fogadott, hogy készített egy rádiót. Egy fa dobozkát mutatott, aminek a fedelét kinyitva valami zöld színű selyemmel borított dróttekercset, egy csillogó kődarabot és egy gombostűt láttam. Kérdeztem tőle, ez meg miféle rádió, hiszen otthon nekünk is van rádiónk, de az egyáltalán nem ilyen. Azt mondta: „Gyere el hozzánk, megmutatom”. Egy fáskamra rejtekében egy antennának nevezett drótot csatolt a készülékhez, valamint egy bakelitházú fülhallgatót is előkerített, amelynek kagylóit megosztottunk egymás közt. A fülhallgató másik végeit beledugta két rézhüvelybe és elkezdte böködni a gombostűvel a „kődarabot”. Egyszer csak azt mondta: „Most jó, szól, hallgasd!”. És akkor a fejhallgatóból hallottam a Petőfi Rádió vízállásjelentését. Ez az esemény akkora élmény volt számomra, hogy meghatározta életem alakulását. Miután édesapám könyvtáros volt, hozott is haza nekem a témával kapcsolatos könyveket. Neki is láttam tanulni, magam is barkácsoltam detektoros rádiót, igaz, én már fix félvezető diódával. Apámmal felszereltünk egy antennát a kamraablaktól a körtefáig. A földelés a vízcsap volt. A rádió működött és ez irányt is szabott a pályafutásomnak. Középiskolába Székesfehérvárra jelentkeztem, híradásipari technikumba. Közben autodidakta módon megismerkedtem az elektroncsövek, tranzisztorok működésével, a rezgőkörökkel, frekvenciákkal, és sok olyan dologgal, amit most nem fogok felsorolni. Sokat barkácsoltam, mi akkor csak úgy mondtuk: „bütyköltem”. Gyakran előfordult, hogy előbbre voltam az iskolai szakanyagnál.

A folytatásban: Mi is a detektoros rádió?

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!