Archívum

Visszatekintő - Csőszpuszta - Bakonycsernye OKT túra

2019.01.02

Szakosztályunk éves naptárában szeptember 15-re az OKT egyik bakonyi szakaszának bejárása szerepelt, így hát Szombathelyről Várpalotára vonatoztunk, némi MÁV buszos rásegítéssel Boba és Kerta között.

Visszatekintő - Csőpuszta - Bakonycsernye OKT túra

Várpalotától busszal terveztünk menni Csőszpuszta tési elágazásáig. Miután volt bőven időnk Várpalotán, egy kicsit körbejártuk a palotai várat és a körülötte lévő parkot. Ezután buszra szállva hamarosan elérkeztünk Csőszpusztára, ahol az első pecsétünket az Alba Régia kutatóközpont ajtaján meg is találtuk. Az útvonal nagyon kellemes volt, ugyanis inkább lefelé mentünk a kisgyóni erdészház felé. A napsütéses időben haladva megkerestük az Úttörő-forrást, amelyből az utóbbi száraz hónapok miatt nemigen csordogált ki víz. A táv felénél egy erdei pihenőnél megebédeltünk, mellette volt egy érdekes sziklaalakzat, amelynél ammonitesz fosszíliákat is találtak, valamint a közelben egy erdei szentély is volt. A tűzköves árkon tovább haladva elérkeztünk a kisgyóni erdészházhoz, a másik OKT pecsételő helyhez. Ettől fogva követtük a kék négyzet túrajelzést Bakonycsernyéig. Nem volt szerencsés választás, ugyanis a jelzett úton derékig érő csalánosban kellett utat törni. Utólag beláttam: jobb lett volna a mellette futó úton haladni. De a természetjáró ember számára nincs akadály, kitartással leküzdöttük ezt is. A buszmegálló melletti Túra sörözőben csillapítottuk a csalán okozta csípéseket. Innen busszal Fehérvárra mentünk, aztán végül Szombathelyre vitt utunk.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza