Archívum

Új vezetőség az Egylet élén

Eredményesen zárult a tisztújító közgyűlés

2017.05.17

Zsúfolásig megtöltötték a Savaria Múzeum előadótermét az évi rendes és egyben tisztújító közgyűlésen megjelentek. A titkári és pénzügyi beszámolók elhangzása és elfogadása után a jelenlévő 66 egyesületi tag új vezetőséget választott.

A leköszönő elnökség utolsó intézkedéseként felkérte dr. Horváth Sándort, a Savaria Múzeum egykori direktorát a közgyűlés levezetésére. Az ő kezdeményezésére alakult meg ugyanis 1998-ban a VMbE.
Mivel az elfogadott közhasznúsági beszámoló honlapunk „Egyesületünkről” gombja alatt teljes terjedelmében megtekinthető, ezért annak ismertetése helyett inkább a tisztségviselők megválasztásáról ejtünk néhány szót.
Az elnökség által felkért jelölőbizottság – Foki Éva, Pósfay Péter, Varga Péter – 2017.04.18. és 05.05. között fogadta tagtársaink jelölését. Végül 15-en fogadták el valamelyik tisztségre a jelölésüket.

Bodó Judit bemutatkozik


Miután a közgyűlést levezető elnök megköszönte a jelölőbizottság munkáját, minden jelöltnek lehetőséget adott a rövid bemutatkozására. A titkos, kétharmados többséget megkívánó szavazás első körében az egyesületi elnök és a titkár, illetve az Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság elnökének és tagjainak megválasztása sikeresen megtörtént. A 3 elnökségi tag megválasztásához azonban egy újabb forduló során is le kellett adni a voksokat. Ennek eredményeként véglegessé vált az új vezetőségi névsor:
Elnök: Bajzik Zsolt, titkár: Tóth Kálmán, elnökségi tagok: Bodó Judit, dr. Kalocsai Péter, Szalainé Bodor Edit. Az Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság elnöke dr. Kalocsainé Magyar Éva lett, tagjai pedig dr. Görbicz Lajos és Holzmann Klára lettek.

A közgyűlés köszönetet mondott a régi elnökségnek – Ambrus Lajos, Bajzik Zsolt, Nagy Tibor, dr. Szele Györgyi, Tóth Kálmán – az elvégzett munkáért. A grémium Ambrus Lajost, aki a megalakulás évétől kezdve betöltötte az elnöki posztot, tiszteletbeli taggá választotta.

Az új vezetőség 3 tagja a szombathelyi TV Műhely című műsorában, 2017. május 30-án, 18 és 19 óra közt mutatkozik be.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza