Archívum

Az utóbbi két évben szakosztályunk a soproni vasutas természetjárókkal közösen a Vasutas Természetjáró Napot váltott helyszíneken tartotta. Ez évben azonban a nyugat-dunántúli régiós találkozó semleges területen zajlott: Celldömölkre a Ság hegy térségébe szerveztem.

A győri és a soproni szakosztályok vezetői pozitívan álltak az ötlethez, így a szervezés sikeres volt: összesen 130 fővel képviseltették magukat a győri, soproni, szombathelyi természetbarátok. (Győrből 64 fő, Szombathelyről 38 fő + 2 gyermek, Sopronból 26 fő.) A program tervezésekor ügyeltem arra, hogy ne csupán túrázzunk, hanem a „Kul-Túrából” is részesüljünk. A táv közepes volt 15 km, a szintkülönbség pedig nem jelentős.

Lényegesebb volt, hogy a három városból Celldömölkre érkező vonatok menetrendje összehangolt legyen. Így a soproniak Schlosser Péter irányításával először Szombathelyre utaztak, majd együtt Celldömölkre vonatoztunk, ahol megvártuk Csuka István győri csapatát. A találkozó rövid ismertetése után útnak indultuk a celldömölki Nagyboldogasszony templomhoz, ahol már várt minket Kiss Ernőné, hogy bemutassa a templomot és a mellette lévő kolostor épületét. Nem csupán az épület történetéről és a hozzá kapcsolódó csodákról hallottunk, még kincstárát is megtekinthettük.

Utunk a Koptik Odó utcán a pórdömölki kolostor romjai mellett vezetett el, ahol rövid időre megálltunk. Celldömölki tagtársunk, Benkő Magdolna Pórdömölk, Nemesdömölk és a valaha itt állt, mai állapotában részlegesen helyreállított kolostor történetéről mesélt.

A nap egyre feljebb hágott, mire elindultunk a Ság hegy irányába. Menetoszlopunk csaknem 300 m hosszú volt, mégsem szakadt szét az úton. A valaha magasabb vulkán aljához érve társaságunk egy része, akik már jártak a Kemenes Vulkánpark Látogatóközpontban, Csuka István vezetésével egy kis hegyi bolyongásra indult. A csapat nagyobbik felének azonban a vulkánokat bemutató kiállítás állt érdeklődése középpontjában. Itt már vártak minket a ház munkatársai, hiszen egy kicsit csúsztunk időben a templomlátogatás elhúzódása okán. Társaságunkat három csoportra osztották a Vulkánház munkatársai, majd végigvezettek minket a kiállítótereken. Már jártam itt egyénileg, de így, vezetéssel, sokkal érdekesebb, koncepciózusabb volt a vulkánok világával való ismerkedés.

Most már csak tényleg a túra maradt hátra. – Ság hegyre fel! – adtam ki a jelszót, és rövidesen már a kráter előtti parkolóban találtuk magunkat. A Sághegy Fogadóban sör, bor és pihenő rendelkezésre állt mindazok számára, akik megszomjaztak, megfáradtak az „erőltetett menet” során. Majd felkerestük a trianoni emlékkeresztet, amit 1934. szeptember 23-án avattak fel. Ez Magyarország legmagasabb Trianon-emlékműve.

Jó volt elidőzni kicsit még a növények által visszafoglalt kráterben és a csúcsokon. A lefelé út cikkcakkos lépcsőn vezetett, óvatos megtétele után a városon keresztül a vasútállomás felé indultunk. Volt, aki vonatra szállt, de akadtak, akik betértek az állomás melletti Rezgőnyárfa vendéglőbe egy vacsorára.

Jól sikerült a találkozó, új barátokkal ismerkedtünk meg. Reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!