ArchÃvum
Sopronkövesdi kirándulás
avagy: a vasiak programon kívüli találkozása soproni barátaikkal
2019.03.26
Tanulmányozva az SVSE programját észrevettem, hogy március 23-án túrát terveznek Sopronkövesdre. Megnéztem, miről nevezetes ez a határ menti település és úgy gondoltam, hogy néhány tagtársunkkal elmegyünk soproni barátaink túrájára.
A túra rövidnek (8 km) ígérkezett, nagyon jó lehetőség volt idősebb társainknak. Megnéztem a menetrendet, hogy tudunk szinkronba lenni érkezésünkkel a soproniakkal, és kiderült, hogy ezen a napon vonatpótló autóbuszok járnak a megszokott kényelmes vasút helyett. Megírtam a soproni szakosztály vezetőjének, Schlosser Péternek, aki értesítette erről Horváth Balázsné Margitot, aki a túravezető volt. Ő módosította az utazásukat, s mi miután megkaptuk a soproniak indulását, hozzáigazítottuk a mienket. Sikerült is, csak 15 percet kellett várni ránk.
A sopronkövesdi csárda előtt a buszról leszállva a szomszéd város túrázni szerető képviselői fogadtak minket. Egyeztetve a létszámunkat, mi Szombathelyről 14 fővel képviseltettük magunkat, és vagy ötvenen indultunk neki kellemes tavaszi időben, a kék ég alatt a nyugati határ menti falu megtekintésének, majd a túrának. Az első momentum az alkalomról egy közös fotó elkészítése volt (szelfibot lábra állítva, blue toothtal távvezéreltem a telefonomat).
Először a település Kisboldogasszony templomába kukkantottunk be, azután a falu életfájáról kaptunk ismertetőt Margittól. Közben Sopronkövesd polgármestere bemutatta a települést. Megjegyzem, nagyon takaros, barátságos helységgel ismerkedtünk meg. Ezután nekivágtunk a könnyű túrának, amelynek célja a közeli Kotecsi parkerdő volt. A falut elhagyva a néhai vasfüggöny helyén, egy őrbódé mellett, faragott katona vigyázta a határt. Többen fotózkodtak mellette. Tovább haladva a szőlősorok előtt Szent Donát faszobra figyelte a sarjadó rügyeket. Hamarosan kiértünk a parkerdő széléhez, ahol padok, asztalok fogadtak minket. Falatozás, egy korty itóka kóstolása közben beszélgettünk barátainkkal. Az erdő mellett volt egy takaros kis kápolna, amely a 18. században épült, az erdőben pedig megkerestük Széchenyi kútját. Miután hivatalosak voltunk a Fehér csárdában egy önköltséges gulyásra, visszaindultunk a faluba. Az utunkon a sorban itt-ott még a nóta is felcsendült. A csárdában bőséges adag gulyást kaptunk sós stanglival és ízlés szerint rendelt „hűtőfolyadékot”, amely ránk fért, mert árnyékban is 20 Celsius fok meleg volt.
Mindenki nagyon jól érezte magát mindkét szakosztályból, majd szívélyes búcsút vettünk egymástól és hazautaztunk.
Urbán László
