Archívum

Izzó kohó, szikrázó jókedv

A vaskori régésztábor krónikája – 3. rész

2017.06.23

Noha utolsó harmadához közeledett a tábor, sem az előző nap letekert kilométerek, sem a forró napsütés okán nem lehetett fáradtságot érezni a résztvevőkön. Mindenki lelkesen várta a pénteki és szombati nap programjait.

A restaurátori munka szépségéről, a feltárt kerámiatöredékek összeillesztésének problémáiról Edőcs Judittól hallhattak izgalmas előadást a gyerekek. Ő restaurálta ugyanis a Vát község határában feltárt, Európa-szerte ritkaságnak számító, nagyméretű vaskori oltárt és az egyik vaskeresztesi halomsír bikafejekkel díszített edényét. Vetített képek bizonyították, hogy a Savaria Múzeum állandó kiállításában megtekinthető edény milyen állapotban került elő, majd hogyan építette fel azt töredékeiből a szakember. Az előadást követően a fazekasműhelybe hívta a táborozók egyik csoportját Jutka, hogy ki-ki elkészítse a bikafejek másolatát.

Németh Gyula fafaragó mester a gyerekek koszorújában (Fotó: Várnai Anna)

A másik csoport Németh Gyula fafaragó mester vezetésével kipróbálhatta a kézzel hajtott esztergagépet, amelyhez hasonlót talán már a vaskorban is használtak elődeink. Folytatódott a szövés-fonás, de ezúttal a nehezékekkel ellátott szövőszéken.
Még ezen a napon, Fodor Dávid kovácstól megtanulhattak a gyerekek kicsiny kovácstűzhelyen hevített vasból szeget kovácsolni. Kipróbálhatták, milyen a fújtató kezelése, hogyan kell helyesen tartani a kalapácsot. A kevésbé óvatosak azt is megérezték, hogy mekkorát csíp a kovácsbolha.

Ezek a szegek egyben nyakbavalók is

A délután folyamán Fülöp Gábor tanár úr mindhárom csapatot beavatta a vaskohászat mögött rejlő kémiai folyamatokba. Elöljáróban közösen elkülönítették a vasra jellemző tulajdonságokat egy rejtélyes, kérdőjellel jelzett anyag (mint később kiderült, az arany) sajátosságaitól. Az emberiség története a hő története is – állította Gábor. Állítását az emberek gondolkodásának, életmódjának, munkakörülményeinek változásaival állította párhuzamba.
Gábor előadását követően, Sztelly vezetésével, ékszerkészítésbe fogtak a gyerekek. A poncolt fémháromszögekkel ékesített nyakláncokat, karkötőket egyedi, vagy szkíta mintákkal díszítették.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza