Archívum

A program a hagyományokhoz híven ismerkedéssel kezdődött. Az időutazást előkészítő játékok során többek között egy-egy régészeti fogalmat kaptak a gyerekek, amelyet vezetéknevük helyére illesztettek. A táborozók memóriája jól működött, a közös érdeklődés hamar összekovácsolta a 17 régészpalántát – állapították meg a játékmesterek, Ágoston Eszter (Sztelly) és Tóth Kámán (Kami). Ezek után Varga Péter (Cserga) bevezette a csapatot az időutazáshoz szükséges ismeretanyagba. Szó esett az abszolút és relatív időrendről, komoly eszmecsere zajlott a kincsek anyagi és tudományos értéke közti különbségekről.

Ezen tudással felvértezve immár némi archeológiai megalapozottsággal kezdődhetett el az időgép tervezése. Három, egymással együttműködő kutatócsoport dolgozott a különleges „jármű” összeállításán. A vezérlőtábla, az időkerék és a „karosszéria” megtervezésében, a bonyolultabb technikai problémák megoldásában elsősorban Kocsner Anita „műveleti és művészeti koordinátor” segítette a gyerekeket, de a megvalósításból Várnainé Balogh Beáta tanár és Sztelly is kivették részüket.

Habár a sokoldalú szerkezet végül kocka alakúra sikeredett, mégis lehengerlő küllemet öltött, kívül és belül egyaránt. Biztonsági rendszerén nem találtak rést a felülvizsgáló „mérnökök”. A gép sajátossága, hogy gondoskodik az időutazók korhű öltözékéről és a túlélésükhöz szükséges eszközökről. Időkerekén az őskortól egészen napjainkig bezárólag jellemző helyzetjelző rajzok jelennek meg. A bronzkort például a velemi aranydiadém, a római kort egér alakú illatszeres üvegcse, a korai középkort egy frank lándzsa hivatott jelképezni. Hőpajzzsal ellátott külső burkolatán időspirál tekereg, amelyet különböző korok tárgyai ékesítenek. Ezeket a rajzokat fantomkép illusztrátorok készítették, az ábrák az esztétikai funkció mellett informatív jelleggel is bírnak pl. arra az esetre, ha az utasok elfelejtenék, hogy milyen is egy vaskori csónakos fibula, vagy egy Krisztus-monogramos pallium tű. A csodamasina vezérlőrendszeréhez külön ismertető készült.

Az időgép bevetésére a tábor második napján került sor. De kezdjük az elején! Nem elegendő az időben, de a térben is megfelelően kell tájékozódnia annak, aki időutazásra adja a fejét. Nem beszélve arról, ha az illető elrejtett kincsek felkutatására vállalkozik! Karáth László ny. tanár, természetjáró vállalta, hogy bevezeti a gyerekeket az online térképek és a GPS használatába, miközben a kincsesláda-kereső természetjárók által preferált ismeretterjesztő játékkal (geocaching) trenírozza őket a rájuk váró feladatra.

A térképes előadást követően elkezdődött a történelmi Magyarország régészeti kincsleleteinek feltérképezése, Sztelly és Kami vezetésével. Az időgép megfelelő beállítása után az utazók megkeresték, hogy melyik vármegye területéről származnak a kártyákon szereplő tárgyak. Eközben hasznos információkat osztottak meg egymással például a kismákfai paténáról, a bodrogolaszi, vagy a nagyszentmiklósi kincsről. A Kárpát-medence területén elhelyezhető 155 darabos (!) kincslajstrom a tábor ideje alatt tovább bővült.

Ebéd után dr. Kiss Gábor régész a minden valószínűség szerint 1051-ben elrejtett két Vas megyei kincsről, a bögöti éremleletről és a zsennyei karperecekről tartott előadást. Hasznos volt jól odafigyelni, mert a délután hátralévő részében tudományos célú „hamisításba” fogtak a gyerekek. Mivel üres bugyellárissal még „időutazni” sem lehet, Anita és Kami vezetésével kikalapálták a bögötei éremkincs egy-egy darabjának felnagyított változatát. A csapat másik fele az egyik zsennyei karperec olcsóbb másolatát készítette el, Szabóné Lesch Andrea segítségével.

A harmadik napon vasparipára, majd drótszamárra pattanva Zsennyére indultak kincset kutatni a táborozók. Püspökmolnáriban, a vasútállomáson Kuslits Gábor helytörténeti kutató várta őket, hogy autentikus helyszínen meséljen nekik Prinz Gyula geográfusról, a település neves szülöttéről. A túra a község Szent Tamás apostolról elnevezett templomának megtekintésével folytatódott. Izgalmas pillanat volt, amikor a Gábor utasítására felcsavart futószőnyeg alól előtűnt a templomépítő, néhai jakabházi Sallér István vicepalatinus (alnádor) szépen faragott sírköve.

A következő úti cél a 2017-ben felújított rábatöttösi Szent Cecília templom volt. A fokozódó hőségben jó volt betérni az id. Dorffmaister István falfestményeivel ékes, kellemesen hűvös levegőjű istenházába. Zsennyére érkezvén két csoportra vált szét a társaság, hogy egymással versenyezve minél többet felkutassanak a Karáth László által előző nap elrejtett 13 kincsből. Érdemes megjegyezni, hogy itt, az egykori Békássy kastély parkjában került elő az a három karperec, amelyet III. Henrik német-római császár 1051. évi hadjárata idején rejtettek földbe. A régésztáborosok GPS eszközzel és térképpel támogatott kincskereső tevékenységét csak a vérszomjas szúnyogsereg támadása nehezítette.

Az összecsipkedett, de az izgalmaktól (és a 35 fokos hőségtől) kellően felhevült bringások Rumban költötték el a megérdemelt ebédet, majd Csempeszkopácsra látogattak, hogy megnézzék a község híres, szintén Árpád-kori Szent Mihály templomát és a Pungor Zoltánról elnevezett helytörténeti múzeumot. A templomban dr. Kiss Gábor, a múzeumban Cziráki István és Kami kalauzolta a gyerekeket.

Csempeszkopácstól hazafelé haladva már csak Táplánszentkereszten tartottak pihenőt a hőségtől elcsigázott túrázók.

Csütörtökön a Vasi Múzeumi Látványtárba helyezték át székhelyüket a kincsvadászok, ahol egy nemrég előkerült bronzkori depó-lelet várt rájuk. Ám mielőtt szemrevételezték volna a leletegyüttest, Kami vezetésével rövid sétát tettek a látványtárban, majd meghallgatták Cserga előadását a bronzkori, a szkíta és a kelta kincsekről, temetkezési mellékletekről (pl.: gundestrupi üst, vixi krátér).

Nagy élmény volt a Jáki úti bronzkincs legjavát alkotó, gondosan elcsomagolt és leltározott tárgyakat testközelből szemlélni. A gyerekekre várt a töredékes darabok azonosítása, vizsgálata és további kérdések megfogalmazása. A kérdésekre Kőszegi Ádám gyűjteménykezelő, Cserga és Kami adtak választ. Többen megjegyezték, hogy a zöld és kék patinás eszközöket: sarlót, füles-tokos baltát egykor nem sűrűn használhatták, mert töröttek ugyan, de nem kopottak. Talán egy bronzöntő műhely hátrahagyott termékei lehetnek?

Ez a nap sem múlt el kézművesség nélkül: az idő kalandorai Szabóné Andi vezetésével olyan korong készítésébe fogtak, amelyet a velemi aranykincs ihletett.

Ebéd után Kőszegi Ádám vezetésével rövid séta következett a régészeti raktárbázison. Egyebek mellett meg lehetett tekinteni a Járdányi Paulovics István Romkertből idehozott, restaurálásra váró hatalmas mozaikpadlót, végig lehetett kísérni a tárgyak útját a tisztítástól a leltározásig, sőt bele lehetett nézni egy-egy lelettároló dobozba is.

A délután első fele Móra Ferenc egyik novellájának elemzésével telt, Varga-Péntek Viktória tanár társaságában. Móra régészeti munkásságának hatása számos írásában (Aranykoporsó, Hannibál feltámasztása, Utazás a földalatti Magyarországon) megmutatkozik. A Kincsásás halottal című novella középpontjában az értékek mibenlétének kérdésköre állt. A Szeged–nagyszéksósi, hun kori kinccsel kapcsolatos, finom humorral átitatott, mégis mélyen elgondolkodtató írást mindenkinek ajánljuk olvasásra!

A délután második felében dr. Kiss Gábor állt a régésztáborosok élére, hogy egy 1360-ban tartott határjárás útvonalát, illetve annak egy részét bejárják. Banafölde annak a később Szőkeföldének nevezett birtoknak a korábbi neve, amelynek emlékét ma már csak egy kis utca, a Szőkeföldi utca őrzi Szombathelyen. Be kell vallani, hogy a régésztáborosok egy jó fagyi kedvéért letértek az oklevélben fennmaradt útvonalról.

Az utolsó nap úgy elrepült, mintha az időgépet gyorsító üzemmódba helyzeték volna. Tóth Kálmán „Kié a kincs?” című előadásával indult a zárónap programja. Kiderült, hogy mik a kincstalálók jogai és kötelességei. Bejelentési kötelezettség ide vagy oda, sok esetről tudunk, amikor pótolhatatlan régészeti értékek tűntek el kézen-közön.

Kami arról is mesélt, hogy a régebbi korokban milyen törvények vonatkoztak a talált kincsekre. A középkorban a harmadolás jogszokása élt: 1/3 a királyé, 1/3 a földesúré, az utolsó harmad pedig a megtalálóé volt.

Ezt követően numizmatikai alapozáson estek át az időutazók. Vas megyei éremkincsekből (Szombathely-Herény, Katafa, Tokorcs) származó római kori pénzeket vizsgálva megtudhatták, hogy mikor és milyen okból kényszerültek összespórolt vagyonuk elrejtésére Savaria territoriumának lakói. A foglalkozást „isteni csoda” tette emlékezetessé: Várnainé Bea segítségével életre keltek a római pénzek hátlapjának allegorikus alakjai. A római utazóládából tóga, tunika, palla, pallium kerültek elő, miközben Bea a ruhadarabok viselésének alapszabályairól (sosem látszódhat ki a boka), a ruhák jellemzőiről és a sminkelési szokásokról osztott meg érdekes ismereteket a gyerekekkel. Időutazóink bizonyára csodálatot keltenének az ókori Savariaban, ha Minervaként jelennének meg teljes fegyverzetben, vagy elkendőzött tekintetű Justitiaként, karjukon bőségszaruval sétálgatnának a város fórumán. A tógáját igazgató polgár, aki néhány csuklyás kereskedőt figyel, már nem keltene olyan nagy feltűnést, ha csak a pénzzel teli erszényekre leső tolvajokat, rablókat nem számítom, akikből bizonyára számos akad a Borostyánkő út mentén.

Délután a Seuso-kincs szövevényes történetét követhették végig a gyerekek Cserga előadásán. A 70 kg színtiszta ezüst edénykészletet minden bizonnyal Valentinianus császár adta nászajándékul bizalmasának, a Balaton (lacus Pelso) közelében lakó Seusonak. A becses adományt valószínűleg a kvád-szarmata betörés idején, Kr. u. 374-ben rejtették el. Megtalálása és az ország területéről való kicsempészése krimibe illő történet.

A régésztábor kincskereső játékkal és az elmúlt öt nap élményeire való visszatekintéssel zárult. A múzeumbogár régésztábor MBRT.1.9.06.24-28. gyári számú időgépe sajnos nem bír már ki több bevetést. Tervezés alatt áll a modernizált, 2.0-ás verzió. Hogy hová repít? Kiderül 2020 nyarán!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!