Archívum

A beszélgetés, amelyet főként dr. Illés Péter kulturális antropológus vezetett, a régi falusi étkezés témakörén belül jobbára a halászatról és a vadászatról szólt.
A szergényiek nemcsak a falu mellett csörgedező Marcalban, hanem a Cinca patakban és az Új-ároknak nevezett Vas megyei árokban is halásztak. A második világháború alatt a vizeket két halászbanda (4–5 fősek) bérelték ki. A halfogáshoz tapogatót, varsát, bokorhálót, szigonyt, hurkot, húzóhálót – utóbbit azért tudták kivetni, mert kevés pecás volt még akkoriban – használtak; a gyerekek pedig a felnőtteket utánozva madzagra kötött görbe gombostűvel horgásztak. A hálókészítés a zenészeknek nevezett alsósági muzsikus cigányok mestersége volt. A halászhálókba menyhalak, keszegek akadtak, de ha tiszta volt a víz, csukára és rákra is lehetett bukkanni. Ponty csak akkor jelent meg a folyóvizekben, ha az áradás miatt a zalai halastavak halállománya átúszhatott a folyóba. A nagyobb halakat Piriék rendszerint eladták, míg a kisebbeket megették – általában paprikás lisztbe forgatva vagy rántva, olykor összepasszírozott répával, krumplival, paradicsommal gazdagított halászlébe főzve. Habár most már ponty is akad a folyóban, Árpi bácsi sóhajtozva emlékezett vissza ifjúságára, amikor még sokkal több hal volt a környék vizeiben.

Elbeszélőnk szerint a halakhoz hasonlóan a vadállomány is erősen megfogyatkozott az utóbbi időkben. Gyermekkorából emlékszik arra, amikor apja 100 foglyot lőtt egy alkalommal, vagy egy vadászcsapat 56 nyulat és egy rókát ejtett el egyetlen nap alatt. A vadászterület Vas és Veszprém megye erdeiben volt, ahol mind az apa, mind a fia szívesen vadásztak fogolyra, nyúlra, rókára. A zsákmány nagy részét eladták, például egy fiatal fogoly 1 pengőt, egy öreg pedig 80 fillért ért. Így ez a tevékenység igazán jövedelmezőnek volt nevezhető, hiszen 100 söréttöltény csupán 10 pengőbe került. Ami elejtett állatot nem adtak el, abból vadast főztek, amit cipóval vagy krumplifánkkal tálaltak. A krumplifánk egy lisztből, tojásból, tört főtt krumpliból álló, zsírban kisütött sós fánk.

A nyestre, pézsmapocokra nem puskával, hanem csapdával vadásztak, amiben madártojás volt a csali. Az állatok bundáját egy pápai mesteremberrel készíttették ki, majd Szombathelyen varrattak belőle bundát, sapkát, gallért. Egy szőrmebundához kb. 50 darab pocokprém kellett.
A vadon élő állatok mellett a vadgyümölcsök és gombák is részét képezték a táplálkozásnak. Ha találtak, szegfűgomba, tyúkgomba, kisebb pöfetegek, őzlábgomba, galambica, vargánya, fenyővargánya vagy tavaszi pereszke is került az asztalra. Árpi bácsi pedig a mai napig kökényből főz pálinkát a 20 literes pálinkafőzőjében. Elmondása szerint mások galagonyából vagy éppen cukorrépából is készítenek szeszes italokat.
Árpi bácsi elbeszélése kicsit közelebb hozta hozzánk a pár évtizeddel ezelőtti falusi élet mindennapjait, amiről eddig csak igen homályos elképzelésekkel rendelkeztünk. A sok, ízletesnek hangzó étel neve hallatán pedig jó étvággyal ültünk az ebédhez.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!