Archívum

2018. April 20. Friday A Körner József (1907–1971) tervei alapján 1954-ben emelt épület falán márványtábla őrzi Barabás István (1855–1936), az országos és megyei önkéntes és közigazgatási tűzoltóintézmények megalapozójának emlékét. E laktanyához hasonlót csupán Veszprémben és Salgótarjánban lehet találni – mondta el a csoportot kalauzoló Forgács János. A gyerekek első útja a vezérlőterembe vezetett, ahova befutnak a riasztások és ahonnét a számítógépes rendszernek köszönhetően az egész ország katasztrófahelyzete észlelhető. Áramszünet esetén azért ma is készenlétben van a jó öreg kolomp a riadóhoz. Az igazi látványosság a szertár volt. A szó kissé félreérthető lehet, jelenesetben ugyanis nem poroltóval, tömlőkkel telezsúfolt szűkhelyiséget kell elképzelni, hanem egy nagyméretű garázst. Itt parkol a tűzoltóautó és itt találhatóak „beleugrásra készen” a tűzoltók egyenruhái. Ez azért is praktikus, mert a riasztást követő 2 percen belül a tűzoltóautónak el kell indulnia célja felé – mondta el Forgács János. Az autóban a sofőrrel együtt 5 tűzoltó fér el. A jármű 4000 l vizet, 400 l habképző anyagot szállít a tűzeset helyszínére. Ezt nagyobb tűzeseteknél a tűzcsapokból felvett vízzel pótolják ki. Forgács József sorra felnyitotta a tűzoltóautó fakkjait, amik közül három az oltáshoz, egy a műszaki mentéshez szükséges eszközöket tartalmazza, hiszen a tűzoltókat riaszthatják fakidőlésekhez, autóbalesetekhez, mélyből, magasból történő mentéshez, vízszivattyúzáshoz is.
A gyerekek kézbe vehették a jármű oldalában elhelyezett különféle szerszámokat: tömlőt, sugárcső fejet, kézi beavatkozót, tűzcsapkulcsot – már amelyiket elbírták. S aki úgy kívánta, beülhetett az 1. számú tűzoltóautóba. A rúdon csúszás iránt támadt lelkesedés tüze hamar kihunyt a feltételt hallva, miszerint: „csak az csúszhat le, aki fel is tud rajta mászni”. Szó se róla, páran megpróbálták, sikertelenül. Az elszontyolodást látva János elmesélte annak a szerencsétlenül járt tűzoltónak az esetét, aki félálomban a rúd mellé ugrott és majd’ 3 métert zuhant. A vendégek kedvéért elrendelt próbariasztás során János és bajtársai bemutatatták a rúdon lecsúszás művészetét. Ám a terepszemle ezzel még nem ért véget. A hálókban nem zavarták a szolgálatban kimerült tűzoltók nyugalmát, de betekintettek a toronyba és mindannyian alámerészkedtek az óvóhely labirintusába. Szerencsére napjainkban kihasználatlanul áll ez a kb. 100 fő befogadására alkalmas pincehelyiség.
Felfelé menet János megosztott hallgatóságával egy titkot: a másik szertárban, a vízszállító teherautó és a 8 m hosszú emelőrudas kocsi mellett ott parkol egy új tűzoltóautó, amely közelgő felszenteléséig lakat alatt áll. Kívánjuk, hogy minél kevesebbszer legyen szükség a bevetésére! A látogatás az emeleti galéria megtekintésével zárult, ahol különféle mentési munkálatokban hősiesen helytálló tűzoltók fotói láthatók. A tűzoltói hivatás nem csupán bátorságot, forró helyzetben is hidegvért kíván, de nagy lelkierőt is. János őszintén vallott arról, hogy a megrázó események okozta lelki terheket a bajtársak egymás között megbeszélve dolgozhatják fel, haza nem vihetik.

Bár az ismeretterjesztő séta végén kitartást és jó pihenést kívántak a gyerekek és kísérőik a házigazdáknak, az elköszönés után alig 5 perccel már fel is hangzott a sziréna, ismét bevetésre szólítva Szent Flórián szombathelyi védenceit.

Képgaléria

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!