Archívum

(F)eltűnő sokféleség – környezetünk élővilága

2011.03.11

Ezen a klubdélutánon dr. Vig Károly biológus előadását hallgattuk meg a „sokféleségről”, amelyet előadónk úgy magyarázott, mint régi, gyermekkori elfoglaltságát: sokfajta gombok és babok csoportosítását.

A témához kapcsolódóan sok érdekességgel szolgált. Például ki gondolta volna, hogy a Földön 4000 ásványfajta található. Nemcsak a földön, hanem más bolygókon is vannak ásványkincsek. A Földön található szervetlen vegyületekből mintegy 15000 van. Szerves vegyületekből kb. 6 millió létezik. Egyesek szerint a Földön élő fajok száma 3 millió, mások szerint 100 millió. A Földön élő, szemmel nem látható egyedek számát becsülni sem tudjuk.

A világegyetemben nagyon nagy a sokszínűség. Ez a sokszínűség más területekre is jellemző: napjainkban például mintegy 3 – 6000 nyelvet beszélnek az emberek. A legnagyobb változatosság mégis talán a rovarvilágban figyelhető meg. Bolygónk élőlényei közül minden ötödik bogár. Megtudtuk, hogy a taxonómia a fajok megkülönböztetésének tudománya.

Miért fontos számunkra ez a sokféleség? Erre is választ kaptunk előadónktól. A sokféleség a túlélés záloga.
Régen közel 7000 növényfajta adta a táplálékunkat, ma 15 növényfajta adja táplálékunk 90 százalékát. Az emberiség régen 4500 fajta vadburgonyából táplálkozott, a 21. századi ember pedig mindössze 500 modern típusú burgonyát fogyaszt. Így láthatjuk, hogy régen sokfajta növényből termeltek kisebb mennyiséget, ma már csak kevesebb fajtából nagyobb mennyiséget. Az állatok száma is fokozatosan csökken, mivel bőréért, húsáért, zsírjáért, agyaráért stb. vadásszák őket, ezért 10 millió fajból mostanra mindössze 400 ezer faj maradt fenn. Elszörnyedve hallgattuk a szomorú tényt, miszerint évenként sportot rendeznek a gömbfejű bálnák tömeges legyilkolásából.
Végezetül előadónk felhívta rá a figyelmünket, hogy mi is tehetünk a sokféleség megőrzéséért, pl.: a tudatos vásárlással. A tanulságos előadás után mikroszkópokkal és nagyítókkal vizsgáltuk a különféle rovarokat és lepkefajtákat.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza