Egylet

Egyletünk

Céljaink

Egyesületünk létrehozását dr. Horváth Sándor múzeumigazgató kezdeményezte azzal a céllal, hogy a múzeumbaráti kör olyan holdudvara legyen a megyei múzeumi szervezetnek, amely a kulturális örökség védelmét az érdeklődő közönség szélesebb köreivel ismerteti meg. Az alakuló ülés a Savaria Múzeum megnyitásának 90. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi program része volt 1998. október 22-én.
Az Egylet célja a megyében fellelhető örökség, ezen belül elsősorban a (köz- és magán) gyűjteményekben őrzött természeti, tárgyi és szellemi örökség megőrzésének elősegítése, valamint szélesebb körben való népszerűsítése. E célra irányulnak programjaink.

Tisztségviselők

Tóth Kálmán - titkár
Szombathelyen születtem 1964-ben, itt végeztem iskoláimat is az általánostól kezdve az egyetemig, sőt még katonáskodni sem vittek el szüővárosomból. 1987 júliusa óta dolgozom a Savaria Múzeum közművelődési, közönségkapcsolati osztályán. A Vasi Múzeumbarát Egylet titkári posztjára 1998. október 22-én, az alakuló ülésen választottak meg. Egyesületi tevékenységem és munkaköröm szorosan összefonódik. Mindkét „pozíciómban” kiemelt feladatnak tartom az ifjúsági programokat. Gr. Klebelsberg Kunó 1922-ben elhangzott szavait tekintem jelmondatomnak:
"A kultúra nem olyan kincs, amit puszta érzéssel meg lehet tartani."

 
 
 

Üvegzseb

Elérhetőség

Levelezési cím: 9700 Szombathely, Kisfaludy S. u. 9.
E-mail cím: titkar@muzeumbarat.hu
 
Belépési nyilatkozat