A Vasi Múzeumbarát Egylet kulturális projektje

 
Ha meg is marad valami, az mindig csak szilárd tárgy,
amelyhez nem tartoznak szavak… De hát kinek
kellenek manapság régiségek … az a kevés is,
ami megmaradt?
George Orwell: 1984

A tárgyak összekötnek bennünket a múlttal,
és üzennek rólunk a jövőnek.
Felirat a káldi Idősek Otthona előtt álló életfáról

GYŰJTEMÉNYEK GYŰJTEMÉNYE

Kiindulópont
A szombathelyi Savaria Múzeum történetének két kiemelkedő eseménye volt az 1912. évi és az 1934. évi műtörténeti kiállítás. Fontos megjegyezni, hogy mindkét esemény a múzeumot fenntartó civil szervezet kezdeményezésére valósult meg és mindkét tárlat anyagát Vas megyei gyűjteményekből válogatták össze a múzeum munkatársai. Igaz, hogy az utóbbi évtizedekben számos kiállításhoz adták kölcsön tárgyaikat, dokumentumaikat a megyében élő magángyűjtők, de 1934 óta nem jött létre a Vas megyei magángyűjteményeket reprezentáló kiállítás.
Jelen projekt keretei nem teszik lehetővé e hiány pótlását, és a Vasi Múzeumbarát Egylet – ha a 20. század első évtizedeiben tevékenykedő Vasvármegyei Kultur-Egyesület, és a két világháború közti korszakban ennek tevékenységét folytató Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete szellemi örökösének is tekinti magát – jelen körülmények közt nem is tudná felvállalni ezt a feladatot. Azt azonban igen, hogy előkészítő diskurzust kezdeményezzen egy ilyen nagyszabású vállalkozáshoz.

Célcsoportok
Jelen projekt kereteibe elsősorban nem azokat a gyűjtőket kívánjuk bevonni, akik nagy vagyoni értéket is képviselő képző- és iparművészeti gyűjteménnyel rendelkeznek. Nem zárkózunk el tőlük sem, sőt a 2008-2009. tanév megyei művészettörténeti pályázata keretében ösztönözni fogjuk az iskolásokat arra, hogy készítsenek műgyűjtőkről rövid képriportot, de első körben célravezetőbbnek ígérkezik a helytörténeti szempontból értékes, valamint a különleges tárgyak, dokumentumok gyűjtőinek személyes bevonása a múzeum holdudvarába. Mivel a Vasi Múzeumbarát Egylet felnőtt tagjai közt több, ilyen jellegű gyűjteménnyel rendelkező személy van, közreműködésükkel szeretnénk kapcsolatba kerülni a megyében élő, egyesületünk látóterén kívül eső magángyűjtőkkel is. Kapcsolatokat kívánunk kiépíteni azokkal a helyi nonprofit szervezetekkel, amelyek gyűjteménnyel rendelkező embereket fognak egybe (képes-levelezőlap, bélyeg-, éremgyűjtő klubok, egyesületek). Mivel e közösségekben számos idősebb ember tevékenykedik, „utolsó óra” jelleggel értékes információk nyerhetők az elmúlt évtizedek gyűjteményképzésének sajátosságairól, a gyűjtők szociokulturális hátteréről és pszichológiai indíttatásáról, egyéni tapasztalatairól.
Úgy gondoljuk, hogy a gyűjtők többsége nem zárkózik el az együttműködéstől, ha kellően tájékozott a tervezett programról, és ha egyetért annak céljaival. Ehhez azonban ki kell alakítani a bizalom légkörét, vagyis olyan eseményekre van szükség, ahol minden résztvevő érzékeli a személyének és különösen az általa birtokolt értékeknek szóló megbecsülést. Lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyűjtő egy „fiktív közönség” helyett tényleges közösségben mutathassa fel tevékenysége eredményeit.
Szeretnénk, ha a projektben rejlő lehetőségekből egyesületünk ifjúsági szakosztálya, a Vasi Múzeumbogár Klub tagjai is profitálnának. A gyűjtés a gyerekek esetében életkori sajátosságként figyelhető meg. Ugyanakkor a gyermekkori gyűjtőszenvedély követhető minták nélkül nem kap megerősítést. A „komoly gyűjtővel” való találkozás élménye meghatározó lehet ebből a szempontból. Nem mellékesek a szocializációs motívum mellett a párbeszéd pedagógiai aspektusai sem. Gondoljunk csak a tárgyakkal való tanulásban rejlő lehetőségekre, vagy a rendszerezéssel, gondozással kapcsolatos teendők személyiségfejlesztő hatásaira! A projektben részt vevő gyerekek saját gyűjteményeiket is dokumentálják, elérhetővé téve azokat a közösségi és generációk közötti párbeszéd és a jelenkorkutatás számára.

A projekt aktualitása
Napjaink fogyasztói társadalmában napról napra számtalan tárggyal vesszük körbe magunkat. Lakásainkban – intimizált életterünkben – igyekszünk gyakorlatilag minden képességünk, személyiségünk kiteljesítésére szolgáló dolgot felhalmozni. Ugyanakkor az egyes tárgyakat egyre rövidebb ideig használjuk, gyakran tárgyak sorozatai elégítenek ki egy-egy olyan igényt, funkciót, amelyet korábban egy, hosszabb élettartamúra tervezett tárgy töltött be. Számos tanulmányt idézhetnénk arról, hogy napjainkban fokozottan ideiglenessé válik az emberek és tárgyaik viszonya, hogy mit jelentenek a tárgyak a társadalom és az egyén életében?
Bármely tárgy bizonyos különlegességre, értékre tehet szert, ha kordokumentumként vesszük vizsgálat alá. A tárgyak amellett, hogy dokumentálják saját korukat, tudományos, művészeti érdeklődést is keltenek. De milyen értékítéletek mentén lehet a tömegtermelés szinte végtelen skálájából a gyűjtemények számára válogatni, amikor a gyűjtő tevékenysége egy zárt tárgyösszesség minél teljesebb körű megszerzésére irányul? Minden gyűjtemény kizárások révén jön létre, bizonyos értékhierarchiák mentén. A felhalmozás pedagógiai színezetet kap: értékes gyűjtemény csak úgy jöhet létre, ha a túlzott birtoklási vágy szabályozottá válik, mivel „mindent” sohasem lehet beszerezni. A teljes sorozat „fétisértékként csillog”, elérésére néha semmi fáradság, semmi pénz sem drága (ld.: a Terminál című film főszereplőjének célja, hogy apja dedikált jazzlemez gyűjteményét teljessé tegye).
Kulturális szempontból azonban nem egyszerűen maguk a gyűjtemények, illetve azok belső összefüggései csak az érdekesek, hanem létrejöttük folyamata, a mögöttük rejlő motivációk, és az, ahogyan tulajdonosaik viszonyulnak saját tárgyaikhoz. Az erről folytatott diskurzus adekvát terepe az intézményesült gyűjtemény: a nyitott, látogatóbarát múzeum.

Szombathely, 2008. október 25.

Tóth Kálmán – Illés Péter