Archívum

Archívum

A szeretet lángja

Verses-zenés ünnepváró gyertyagyújtás

2018.12.14

Az Egylet nyitott versmondó köre ez évi karácsonyváró műsorán a költemények mellett Bach, Corelli, Torelli és Vivaldi zeneművei hangzottak el. A nagy érdeklődéssel kísért eseménynek a Berzsenyi Dániel Könyvtár adott otthont.

A szeretet lángja

Tóth Kálmán köszöntötte a rendezvény hírére egybegyűlt szépszámú közönséget: a múzeumbarátokat és a műsor iránt érdeklődő könyvtárlátogatókat, akik a leszűrődő dallomok csábításának engedve léptek a helyiségbe. A műsort Orosz Sándor és tanítványa, Cserkuti Gábor gordonkaduója nyitotta meg, majd a versek lélekrezdülései Orosz Sándor szólója és a Vivace Kamarazenekar (Győrffy Ágnes, Hanusz Orsolya, Jankovics Zoltán, Károly Frigyes, Nagy Anna) muzsikájának hangjain szárnyaltak tovább. A meghitt hangulathoz az adventi gyertyák fellobbanó lángja és a hat órai istentiszteletre szólító harang kondulása is hozzájárult.

A műsor utáni beszélgetéshez készített apró szendvicsek és frissítők, illetve az otthonról hozott ízletes sütemények mellett, Poórné Piroska jóvoltából, elvitelre kínált versfalatkákat is lehetett találni a terített asztalon. Meglepetésként Nagy Brigitta és Szalai András további versekkel örvendeztették meg a derűs hangulatú társaságtól elszakadni ódzkodó múzeumbarátokat.

Köszönetet mondunk a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak, hogy helyet biztosított az ünnepi rendezvény számára, és mindazoknak, akik hozzájárultak az estébe hajló ünnepi délután szebbé tételéhez.

M. Laurens „Gyertyák vagyunk” című versével kívánunk békés karácsonyt minden múzeumbarátnak és felebarátunknak.

Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott,
Csendben égve élünk e világban, mit nyújtott.
Életünk értelme őrizni a tőle kapott lángot,
Elűzni a sötét semmit, s vigyázni e világot.

Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz.
Egyik gyertya vékony, s lám, tömzsi ott a másik,
De minden egyes gyertya: csupán égve világít.

Együtt oly szép és meleg, sugárzó a fényük,
Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük.
Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek:
Ők adják a meleg lelket a hideg, setét éjnek.

Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak.
Apróka, megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben,
Elpihen a bennük őrzött fény: békésen, csendben.

De az örök fény, mi életet ád, nem hunyhat el soha!
Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora.
Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,
Értük is fénybe borítjuk e reánk bízott, csodás világot!

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza