ArchÃvum
Bekerítve
Élet az ostffyasszonyfai hadifogolytáborban
2016.05.18
Milyen életkilátásai lehettek annak a katonának, aki az 1. világháború alatt fogságba esett? Nem mellékes körülmény, hogy melyik országról és a háború mely időszakáról van szó és arról sem, hogy mennyire tudott alkalmazkodni az egyén a hadifogolytábori körülményekhez.
A múzeumbogarak ezen a pénteken egy barakkváros világába csöppentek: Czöndör János magángyűjteményét tekintették meg a tulajdonos és dr. Horváth Sándor történész vezetésével az Aréna utcai katonatörténeti kiállításban.
Az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora működött Nagysimonyi és Kissitke község határában 1915 és 1918 között. A tábort a legközelebbi vasúti megállóhely miatt a hivatalos iratokban és a történeti feldolgozásokban ostffyasszonyfaiként emlegetik.
Czöndör János az egykori tábor tőszomszédságában fekvő Lánkapusztán gyermekeskedett. Nagymamája sokat mesélt a valaha hatalmas kiterjedésű, lebontott barakkvárosról. A foglyok és az őrszemélyzet hétköznapjairól a betonépítmények maradványai és a földből lépten-nyomon előkerülő tárgyak (elrozsdásodott kéziszerszámok, pléhedények, fogpasztás dobozok, gyógyszeres és tintás üvegcsék, plombák, evőeszközök) is tanúskodtak számára.
Dr. Horváth Sándor vetített képekkel szemléltette, hogy az osffyasszonyfai hadifogolytábor 197 faépületében egyidejűleg kb. 40–50 000 katonát – oroszokat, ukránokat, olaszokat, szerbeket, románokat – őriztek. A nagy háború alatt mintegy 100 ezer hadifogoly fordult meg itt. Az intézményt a fenntartással járó költségek mérséklése céljából önellátásra rendezték be: sertésteleppel, vágóhíddal, pékséggel, vízművel, szennyvíztisztítóval, postahivatallal, kórházzal és különféle iparos műhelyekkel (asztalos, lakatos, cipész, szabó, kosárfonó stb.) látták el. Valóságos „mini-államról” van szó, amely saját „valutával” is rendelkezett. Ennek a pénznek azonban kizárólag a tábor határait kijelölő, 14 km hosszan kiépített drótkerítésen belül volt csereértéke.
Néhány ügyes hadifogoly festőként, cipészként jó keresetre tehetett szert. Másokat a környező falvak paraszti gazdaságaiba rendeltek, ahol a katonáskodó, harctéren elesett, vagy éppen az ellenséges országban szintén hadifogságba esett magyar férfiak munkaerejét pótolták. Hogy mihez kezdhetett a munkán túli idejével a fogoly, arról fényképfelvételek, színielőadások plakátjai, tintásüvegek, néhány hangszermaradvány és különféle emléktárgyak tanúskodnak.
Voltak, akik sohasem térhettek haza a fogságból. Az osttfyasszonyfai tábor hadifogoly-temetőjében hat nemzet kb. 12 000 katonája nyugszik. Lehet vitatkozni arról, hogy ez a számadat mennyire mutatja a fogság körülményeinek kielégítő vagy kegyetlen voltát. És érdemes utána olvasni annak is, hogy milyen sors juthatott osztályrészül a hazájuktól távol fogságba esett magyar katonáknak.
