„Délelőtt végre lemehettem Barkára fürdeni. Egy kastély fürdőmedencéjében nyílt erre lehetőség, s aki csak tehette, ki is használta. A legénység is igénybe vehette. Szükség is volt rá nagyon, mert már annyira eltetvesedtünk, hogy egy alkalommal Buzsáky százados úr feltelefonál hozzám, hogy csináljak valamit a hozzá beosztott távbeszélő kezelővel, mert annyira tetves, hogy már a dróton is tetvek mászkálnak. Ez persze kicsit túlzás, de nem nélkülözte őket senki. … Később aztán a németektől kaptunk valamiféle port, melynek oldatába beáztattuk fehérneműinket, ami aztán végleg megszabadított bennünket élősködőinktől. Egyszeri beáztatás több hónapi védelmet nyújtott, csak nem volt szabad a fehérnemű mosását forró vízben végezni. Ilyen fényűzésre különben is ritkán nyílott alkalom.”
Összesen 17 napot töltött a zászlóalj a barkai védőállásban. A katonák a naponta ismétlődő támadások közepette derekasan helytálltak, mígnem január 19-én a Szilicei-fennsík magaslatain vetették be őket. Sarkukban a román csapatokkal, lábbelit földhöz tapasztó hidegben harcolva folytatódott a visszavonulás. Január 24-ről ez áll a naplóban:
„00 órakor utolsónak indultunk Rozsnyóból. Betlérben rövid pihenőt tartva kb. 20–25 fokos hidegben folytattuk utunkat Dobsina felé. Alig vonszolta magát a napokon keresztül nem alvó társaság. Megállni és pihenni azonban nem lehetett, mert olyan hideg volt, hogy odafagyott volna az úttesthez a bakancsok talpa. A szél pedig hordta a havat az emberek arcába.”
Az utolsó csatározásokra Besztercebánya térségében került sor, majd 1945. április 6-án bekövetkezett a már korábban tervezett átállás. A 24. hadosztály életben maradt katonái szovjet kísérettel, és azzal a torokszorító érzéssel szálltak vonatra, hogy nem tudhatják: ellenfeleik tartják-e magukat a megállapodáshoz és szövetségesként bánnak-e velük, vagy fogolytáborba viszi őket a szerelvény.
„Budcán [Zólyombúcs – ma: Budča, Szlovákia] már dróttal bekerített fogolytábor van, de minket nem visznek oda, hanem a faluban házaknál szállásolnak el.” – olvasható a megnyugtató válasz a naplóban. S, hogy mi történt azután?
„Estefelé az egyik ruszki kísérőnek megtetszik a karórám. Mindenáron meg akarja venni, annak ellenére, hogy mint emléktől nem szeretnék megválni tőle, természetesen így eladni sem akarom. … Másnap aztán menet közben kezembe nyom egy csomó papírpénzt – melynek nagy része már a Vörös Hadsereg által kibocsátott pengő –, amelyet megszámolatlanul zsebre tettem. Később derült ki, hogy sokkal több, mint az általam kért összeg. Nagy hasznát vettem ennek a pénznek, mert senkinek nem volt pengője, mert Szlovákiában a zsoldot koronában kaptuk és így Pesten átutazva egy cukrászdában vendégül láthattam barátaimat, megvásárolva az akkor ott található összes cukrászsüteményt.”
Az alábbi linkekre kattintva megtekinthetők a korábbi beszélgetésekről készített tudósítások:
Apám hadinaplója – 1. rész
Apám hadinaplója – 2. rész
A kötet digitalizált változata itt tekinthető meg.