Az őskori élet sója

Nem mellesleg itt található a világ legrégebbi sóbányája és e településről kapta a nevét a korai vaskor egyik fontos régészeti kultúrája is.
Izgalmas próbával vezette rá Tóth Kálmán a foglalkozáson jelenlévő múzeumbogarakat arra, hogy melyik anyag is adta a hallstattiak jólétét és vezetett felemelkedésükhöz az őskorban. Elkendőzött szemmel ízleltek, tapintottak, szagoltak a gyerekek különböző anyagokat. Kísérte is nagy nevetés és félsz ezt a játékot! A felismerésekről lista készült, amiből kiválasztották a vaskorban használt anyagokat, köztük az étkezési sót.
A játékot Kami úti élménybeszámolója követte, amelyben nem csak a csodálatos táj lebilincselÅ‘ szépségére, de a térség régészeti kincseire is ráirányította a jelenlévÅ‘k figyelmét. A bronzkorban és a korai vaskorban használt hallstatti sóbányákból fa- és bÅ‘rtárgyak, textilek konzerválódott maradványai kerültek elÅ‘. SÅ‘t, a valószínűleg a Kr. e. 330 körül bekövetkezett kÅ‘omlás során szerencsétlenül járt három bányász mumifikálódott testének elÅ‘kerülésérÅ‘l is szól a fáma. Sajnos ez utóbbiak elvesztek a tudomány számára.Szerencsére Johann Georg Ramsauer (1795–1874) leleteivel nem így történt. A hallstatti születésű bányászmester közel 1000 temetkezést tárt fel a város felett elterülÅ‘ fennsík, a Hochtal hatalmas sírmezÅ‘jén. Régiségbúvár munkássága napjaink kifinomult, tudományos régészeti módszereihez viszonyítva jócskán hagy kívánnivalót maga után, a 19. század közepén azonban rendkívül modernnek és körültekintÅ‘nek számított. Ramsauer tömör, méretadatokkal ellátott leírást, sÅ‘t rajzokat is készített minden egyes felnyitott sírról. Az 1889-ben kiadott Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című sorozat FelsÅ‘-Ausztriát bemutató kötetében ezt olvashatjuk a hallstatti temetÅ‘rÅ‘l:
„Közel kétezer sír adott itt ama korról meglepÅ‘, s majdnem tökéletes képet. Az eltemetés módja kétféle: a halottat vagy eltemették, vagy megégették. A megégetetlenül eltemetett holtesteket ruházatukban, ékszerükben, gyakran fegyvereikkel, különbözÅ‘ szerszámokkal, agyagedényekkel, stb. együtt helyezték kellÅ‘leg elkészített sírjukba. A föltalált csontvázakból ítélve, az eltemetettek valamely nagy, erÅ‘s, s jól megtermett emberfajhoz számíthatók. A koponya röviden jellemezve: hosszú és keskeny …, kiálló tarkóval és keskenyebb, hátrahajló homlokkal. Az arcz hosszúkás, kimagasló orral, kissé elÅ‘renyúló … felsÅ‘, kidudorodó alsó állkapoccsal és függÅ‘legesen álló, nem elÅ‘renyúló pofacsonttal. Ez tehát ugyanaz a típus, melyet – mivel a germán sírokban is elÅ‘fordulnak – germán tipusnak neveznek s a melyre nézve a nagy, szÅ‘ke hajú, kék szemű germánok a legismertebb példát mutatják.” Szó esett még a foglalkozáson a bronzkori és kora vaskori sóbányászati technológiákról, a só gazdasági jelentÅ‘ségérÅ‘l, I. Ferencz József császár hallstatti látogatásáról. Az érdekfeszítÅ‘ élménybeszámolót tárgyalkotás követte: zárásként Kántor Orsi segítségével, hallstatti mintakészlet felhasználásával egyedi rézlapos karkötÅ‘ket készítettek a múzeumbogarak.

Galéria