Vasi Múzeumbarát Egylet

Apám harctéri naplója

Vendég: ifj. Karáth László

Karáth László zászlós, a Magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalj távbeszélő szakaszának parancsnoka csapategysége 1944. május 20-ai mozgósításától kezdve 1945. április 25-éig naplóban rögzítette az átélt eseményeket.

Az 1980-as évek közepén e napló, illetve 11 egykori bajtársa harctéri feljegyzései és visszaemlékezései, továbbá a hozzáférhetÅ‘ hadműveleti naplók, harcleírások és megjelent publikációk alapján Karáth László közel 400 oldal terjedelmű, korabeli fényképekkel és saját készítésű térképvázlatokkal illusztrált kötetet állított össze. A szerzÅ‘ 1979-ben fiával, ifj. Karáth Lászlóval és egyik volt bajtársával, Várkuti Jánossal útra kelt, hogy felkeresse a felvidéki harcok egyes színtereit…

Vendég: ifj. Karáth László, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium ny. igazgatója.
Beszélgetésvezető: Tóth Kálmán múzeumpedagógus (Savaria Múzeum).

A rendezvény helye, időpontja:
Savaria Múzeum, 2017. március 22. szerda, 17 óra.

Részlet Karáth László mindeddig publikálatlan kéziratából:

"1981 januárjában átmásoltam mindjobban elmosódó, sok helyen már nehezen olvasható, a fronton naprakészen vezetett eredeti naplómat azért, hogy késÅ‘bben is fel tudjam idézni az eseményeket, esetleg másoknak – akik meg akarják írni ezredünk történetét – odakölcsönözzem, hogy segítséget adjak nekik munkájuk elkészítéséhez. Most azzal a szándékkal fogok hozzá átírásához, hogy saját naplómat és visszaemlékezéseimet más naplókból és másoktól vett visszaemlékezések, valamint könyvekbÅ‘l, folyóiratokból vett eseményekkel, írásokkal kiegészítsem azért, hogy ne csak az én meglátásom alapján, hanem lehetÅ‘leg minél több ember bevonásával, más szemszögbÅ‘l is megvilágítva, a 17. gy. e., késÅ‘bb már csak 17/I., majd még késÅ‘bb a 24/I. zászlóalj harcait, küzdelmeit, Å‘rlÅ‘déseit és viszontagságait az utókor számára megÅ‘rizzem. Sajnos ez nem fogja tükrözni teljesen zászlóaljunk kemény, hÅ‘sies, emberfeletti helytállását, mert ahogyan az én naplóm a velem történet eseményeket tárgyalja, ugyanígy mások naplói is (nem úgy, mint a hadműveleti naplók). Viszont jól fogja szemléltetni a megszállók és általuk a bajtársaik nagy részének hangulatát, a háborúból, a kilátástalan, de részünkrÅ‘l mégis szükséges harcairól."

Nálunk mindig történik valami!

Tudja már ezt 1566 hírlevelünkre feliratkozott ember.
Ha érdekelnek a programjaink, táboraink vagy csak bepillantanál egyletünk mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »