Mihalcsics Tódor a m. kir. 4. honvéd tábori ágyús ezred altisztjeként az orosz fronton kezdte meg szolgálatát. 1916–17 között két Ãzben is kiérdemelte II. osztályú vitézségi érmet. 1916-ban ugyanis az orosz fronton néhány emberével „elkötött” egy orosz ágyút. Második vitézségi érmének körülményeit homály fedi. 1917-ben bronz katonai érdeméremmel is jutalmazták. 1916-ban hadnagyi rangot kapott. Harcolt az olasz, majd a német hadsereghez beosztva a francia fronton is, ahonnan gyalog tért haza alakulata.
Bár 1921-ben már nyugállományúként szerepelt a nyilvántartásban, ez azonban nem jelentette katonai pályafutása végét.
„Augusztus 31-én még az elsÅ‘ napon este 6 óra felé a 3. löveg telitalálatot kapott, és 6 halott maradt a löveg körül. A lövegvezetÅ‘, az idÅ‘zÃtÅ‘ fÅ‘tüzér, Mester szakaszvezetÅ‘ figyelÅ‘ altiszt, Nagy tizedes egészségügyi altiszt, és 2. tüzér.” (Bruszilov-offenzÃva, részlet).
Mihalcsics Tódor visszaemlékezésében drámai részletek olvashatók a piavei ütközet körülményeiről, a mérhetetlen emberveszteséggel járó megpróbáltatásokról:
„Sok veszteségünk volt. A magyar sikeres offenzÃva itt a Piave-nál megállott amiatt, mert elegendÅ‘ tartalék és elegendÅ‘ lÅ‘szer és elegendÅ‘ légierÅ‘ sem volt. Az egyesÃtett olasz-francia légierÅ‘ nagy fölényben volt a mienk felett.” (1918. június 15.)
Mihalcsics Tódor második világháború háború utáni éveirÅ‘l fia, László beszélt, akinek jelenlétérÅ‘l elÅ‘re sem az elÅ‘adó, sem a szervezÅ‘ nem tudott. Elmondta, hogy édesapja 1949-ben tért vissza az orosz hadifogságból. KésÅ‘bb egy ideig múzeumi alkalmazott is volt, lévén hogy dr. Szentléleky Tihamér igazgató úr a Savaria Múzeumban biztosÃtott számára állást.