Velem – Irottkő – Hétforrás – Kőszeg (20,7 km), túravezető: Süle Antal.
Sárvár – Gérce – Káld (27,1 km), túravezető: Urbán László.
Káld – Hosszúpereszteg – Szajki erdészház (16,3 km), túravezető: Rábai Péter.
Szajki erdészház – Kisvásárhely – Sümeg (29,2 km), túravezető: Karáth László.
Zalaszántó – Hévíz – Keszthely (23,3 km), túravezető: Ruborits Sándor.
Süle Antal vezetésével a kőszegi szakaszra vállalkozó túrázók először autóbusszal Velembe utaztak, majd Velemből a Szent Vid hegyen át az Írottkőre kapaszkodtak fel. Innen Kőszeg felé vették az irányt, érintve a Hörmann-forrást, Stájer-házakat, Vöröskeresztet, Hétforrást és a Kálváriát.
Urbán László negyedmagával búcsút vett a többiektől Káldon, visszaindult Sárvár felé a Farkas-erdőn keresztül. A többiek Szajkon szálltak le. Rábai Péterrel az élen 13-an Hosszúpereszteg – Káld irányába indultak. Útjuk végén Káldról a helyközi járatos busszal Sárvárra utaztak.
A negyedik csapat Karáth Lászlóval az élen hat fővel három megyehatárt érintve haladt Szajkról Sümeg felé. Sümegről vonattal tértek haza. A Szajkról indulók kis esőt is kaptak a nyakukba az út elején, de aztán már kellemes időben haladhattak.
Az ötödik csapat Ruborits Sándor vezetésével, autóval Zalaszántóra érkezett, majd a helyközi járattal Keszthely irányába utazott. Keszthelyen más túrázók csatlakoztak a társasághoz, végül heten elindultak gyalogszerrel Zalaszántó irányába.
A „Káld – Sárvár” és „Szajki erdészház – Káld” csapat a sárvári állomáson találkozott visszafelé.
A túrák befejezése után a túravezetők valamennyi résztvevőnek emléklapot és jelvényt adtak át, emlékezetessé téve az országos összefogás eme szép példáját.