Vonó jajdul, a csend sziklái törnek…
Zenetörténeti foglalkozás felnőtteknek
A szombathelyi kultúrpalota nagytermében két alkalommal, 1934. március 18-án, majd hat évvel késÅ‘bb, 1940. március 2-án adott hangversenyt Bartók Béla. Az utóbbi koncert 75. évfordulója alkalmából Tóth Kálmán múzeumpedagógus együttműködésére késztetÅ‘ foglalkozásra hÃvta a zene- és helytörténet iránt érdeklÅ‘dÅ‘ket.
A 20. század elsÅ‘ felében Szombathely jelentÅ‘s komolyzenei központ volt. „Az utolsó 30 év alatt több mint kétszáz nagyszabású hangversenyt rendeztek Szombathelyen, amelynek túlnyomó része a ZenekedvelÅ‘k Egyesülete és a Kultúregyesületnek rendezése alá esik. A hazai művészek közül a m. kir. Operaháznak és az Országos Zeneművészeti fÅ‘iskolának majdnem minden vezetÅ‘ tagja megjelent nagytermünk dobogóján, a külföldiek közül pedig a legnagyobb hÃrnévnek örvendÅ‘ művészek elÅ‘adásában gyönyörködhettünk a jelen század kezdete óta. Saját tagjainak közreműködésével áldozott a Kultúregyesület Beethoven, Mozart és Haydn emlékének s elÅ‘adta a IX. szimfóniát, …. a legutóbbi hónapokban pedig Kodály Zoltán és Bartók Béla magyar levegÅ‘jű zenekari műveit.” – jelentette ki lokálpatrióta büszkeséggel a város polgármestere, Ujváry Ede 1934-ben. Szombathely zenei életének nagyszerűségét az is méltán jelzi, hogy a korszak legismertebb zenekritikusa, Tóth Aladár magyar Gloucesterként emlegette a várost. Szombathely „… kitűnÅ‘ tudósokat, művészeket rögzÃtett a falai között, akik többen országos nagyságok lettek.” – emlékezett önéletrajzi Ãrásában Tóth János, a város főépÃtésze.
A zenei műveltség terjesztésében, a komolyzene népszerűsÃtésében nem kis szerepet vállalt a Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete keretén belül működÅ‘ Zenei Szakosztály. A vonósokból álló kultúregyleti zenekar késÅ‘bb a Sopronból áthelyezett Magyar Királyi 5. Honvéd Gyalogezred fúvósaival egészült ki. S ez a zenekar már önnön erejébÅ‘l fel tudta zendÃteni a klasszikus zeneszerzÅ‘k bonyolultabb hangzású alkotásait, sÅ‘t 1934-ben együtt tudott muzsikálni Bartók Bélával!
Az 1930-as évék végén súlyos gondok támadtak a Kultúregyesület háza táján, amelyek miatt szinte ellehetetlenült a Zenei Szakosztály működése is. Ezek részben anyagi, részben személyi természetűek voltak, de leginkább az országos politikai helyzet (vö.: zsidótörvények) következtében alakultak ki. 1940-re, a Kultúregyesület fennállásának 40. évfordulójára az anyagi gondok enyhültek. Sor kerülhetett a kultúrház renoválására, újjáalakult a zenekar is. Ilyen körülmények között került sor Bartók Béla és Zathureczky Ede hangversenyére, amely az eredetileg eltervezett idÅ‘ponthoz képest az kedvezÅ‘tlen idÅ‘járási körülmények miatt egy hetet késett. Bartók tisztában volt azzal, hogy a vidéki városok lakosságának zenei Ãzlése eltérÅ‘, és egyes művek befogadására nincs felkészülve a közönség. Szombathelyi koncertjének programjába mégis nehezebb darabokat is beválasztott. 1940. március 2-án, az egykori kultúrpalota, a mai Savaria Múzeum dÃsztermében felcsendült Mozart A-dur szonátája, Beethoven Tavasz szonátája, és Bartók ifjúkori műve, az I. rapszódia. A műsort Beethoven Kreutzer szonátája zárta.
A haláltáborban meggyilkolt kiváló szombathelyi hegedűművésznÅ‘, Bárdos Alice férje, Szende László visszaemlékezésébÅ‘l tudjuk, hogy a hangversenyen kisebb rendzavarás történt: a Turul Szövetség néhány tagja a karzaton zászlót lobogtatva fejezte ki ellenszenvét Bartók Béla „nemzetietlen művészete” iránt.
Bartók muzsikája ma is vitákat gerjeszt, véleménynyilvánÃtásra késztet. Erre Tóth Kálmán néhány, internetes fórumokról frissen letöltött és néhány, az 1930-as évek végérÅ‘l származó szövegrészlet összevetésével hÃvta fel a jelenlévÅ‘k figyelmét. Az együttműködésre, (inter)aktivitásra késztetÅ‘ elÅ‘adáson a résztvevÅ‘k korabeli dokumentumokat tanulmányozva ismerték meg a szombathelyi Bartók-hangversenyek szervezésének körülményeit és információkat gyűjtöttek azokról a személyiségekrÅ‘l is, akik a szervezÅ‘munkában oroszlánrészt vállaltak. Az elÅ‘adást elektronikus szavazórendszerrel játszott vetélkedÅ‘ zárta, amelyben a szombathelyi Bartók-kultusz megnyilvánulásaihoz, a két hangversenyen felcsendült művekhez és Bartók muzsikája által ihletett versekhez, képzÅ‘művészeti alkotásokhoz kapcsolódó feladatok szerepeltek.