A Kőszegi utca építészeti rehabilitációja

A Vas megyei műemlékállományból vett jó és kevésbé jó példákat felvillantó társalgás vendége Nemes András művészettörténész volt, moderátori feladatait Tóth Kálmán múzeumpedagógus és Varga Péter idegenvezető látták el. Idézzük fel a beszélgetés néhány részletét!

Varga Péter: Hogy határozza meg a Soproni Múzeum munkatársa, Nemes András művészettörténész saját feladat- és érdeklődési körét?

Nemes András: Tréfásan múzeumi „Mekk mesterként” szoktam emlegetni magamat, hiszen egy olyan kismúzeumban, mint a soproni Stornó-ház, mindenféle feladat megtalálja az embert a leltározáson és a gyűjteménygondozáson át a közönséggel való foglalkozásig. Egyébként mindig vonzottak a történeti épületek. KezdÅ‘ muzeológusként úgy gondoltam, hogy a Sopron megyei középkori épületekre fogok szakosodni. Aztán érdeklÅ‘désen kiterjedt Nyugat-Dunántúlra, most pedig úgy fogalmaznék, hogy az építészettörténet a szakterületem. Az 1990-es években bekerültem abba a szakmai közegbe, amelynek feladata a műemléki épületek gondozása. A műemlékvédelmi tevékenység és szervezet sokat változott az elmúlt idÅ‘szakban, de az olyan épületek esetében, amelyeket még nem tártak fel e szempontból, a törvény – amikor ez szükségessé válik – kutatásokat ír elÅ‘. A kutató stábot régész, statikus, restaurátor, építész, művészettörténész alkotja, élén a vezetÅ‘ tervezÅ‘vel, aki összefogja az Å‘ munkájukat és kidolgozza a műemléki felújítás tervét. A művészettörténésznek a folyamat kezdeti stádiumában van szerepe: történeti kutatómunkával feltárja az épület históriáját, helyszíni szemlék során értékleltárt állít össze, amelyben leírást készít a megóvandó építészeti elemekrÅ‘l. A művészettörténész javaslatai alapján készíti el a vezetÅ‘ tervezÅ‘ a felújítási tervet.
Tóth Kálmán: Nyilván számos dilemmát lehetne felsorolni arról, hogy egy olyan épület esetében, amelyet több alkalommal építettek át, mely korszak(ok) arculata érvényesüljön a felújítási munkák végeztével.

N.A.: Schulek Frigyes, Stornó Ferenc még a magyar építészet dicsőséges korszakában gondolkodtak, a legkorábbi fázist kívánták bemutatni. Ma már a későbbi korok emlékei, például a historizmuséi is értéket jelentenek. Ne feledjük, hogy az épületek kutatása is régészeti feltáró munka, és ez olyan tudomány, amely egyes helyzetekben óhatatlanul megsemmisíti saját bizonyítékait. Előfordulhat, hogy egyes rétegeket a műemléki felújítás során fel kell adni, mert ha nem súlypontozunk, akkor a végeredmény nem nyújt egységes képet.

T.K.: Láthatnánk néhány érdekes Vas megyei példát arra, hogy milyen történeti forrásokra támaszkodhat a művészettörténész a kutatómunka során?

N.A.: A levéltári iratok alkotják a legfontosabb forráscsoportot, mint például a csánigi templom esetében. De a képes levelezőlap is lehet forrás, hiszen ezek a 19. század 80-as éveitől kezdve tömegével készültek, és a kis települések épületei is feltűnnek rajtuk. Említsük meg a peresznyei és a nicki templomokat! Az előbbi esetében számos régi fényképfelvétel árulkodott a korábbi átépítésekről, ugyanakkor sok levéltári irat is rendelkezésemre állt. Nicken a késő barokk kori templom Niczky Lázár megbízásából épült 1761-ben. Az építtető végrendeletében akkurátusan leírta, hogy milyen templomot kíván építtetni.
V.P.: Mivel a beszélgetés a „rozsdafoltok” sorozat része, néhány jobb sorsra érdemes épületrÅ‘l, értékrÅ‘l is essen szó saját praxisodból!

N.A.: Sajnos a bőség zavarával állunk szemben e tekintetben. Említsük meg most a szörnyű állapotba került gyöngyöshermáni volt Szegedy Ensch kastélyt, vagy a klasszicista stílusú tömördi Chernel-kúriát, bútorzat tekintetében pedig a szombathelyi Fő tér 9. számú házban Csipkerózsika-álmát alvó gyönyörű patikabelsőt. Mindhárom külön-külön beszélgetés témája lehetne.

T.K.: Ha már Szombathelynél tartunk, akkor sétáljunk át gondolatban a Fő térről a Kőszegi utcába!

N.A.: Művészettörténész szakértőként öt épületről készítettem szakvéleményt. Ezek nem voltak műemlék épületek, de zárványként a régi városra emlékeztetve a mai városkép sajátos színfoltját alkották. Bár rossz állapotban voltak, mégis azt javasoltam, hogy minél több eredeti részletet kell megmenteni belőlük. Ettől függetlenül gyakorlatilag ledózerolták az egészet, és bár tömegében, arányaiban az újraépített változat idézi a korábbi állapotot, az épületek elveszítették azt az emberközelséget, bájosságot, amely a lényegüket jelentette. Uniformizált, lélektelen, díszletszerű utcakép lett az eredmény.

Galéria