Mit rejt a karácsonyi csodaláda?

Karácsonyfadíszként használták a tojásmadarat, amely a Szentlélek szimbóluma. Kifújt tyúktojásból és abba két oldalról mintegy szárnyként beillesztet, harmonikaszerűen hajtogatott papírlapokból készült. A kilencágú fonott korbácsot aprószentek napján (dec. 28.) esedékes szokáshoz, a betegségelhárító célzatú korbácsoláshoz használták: „Egészséges legyél, keléses ne legyél az újesztendÅ‘ben!” – kívánták a fiúk, miközben a gömbölyűbb testtájon kissé megcsapkodták a leányokat. Azt, hogy mit keres a tehéntúró a ládában, csak vendégünk rávezetésével sikerült kitalálni. Megtudtuk, hogy nem csak a húsvét elÅ‘tti 40 napban, nagyböjt idején, de a karácsony elÅ‘tti advent (advenio – eljövetel) négy hetében sem ettek húst elÅ‘deink. A kisböjt karácsony napján ért véget, tehát szenteste is hús nélküli ételt fogyasztottak. Innen ered, hogy napjainkban is gyakran kerül ilyenkor halétel az asztalra! Az alma az egészség, bÅ‘ség, teljesség szimbóluma. Néhol szokás volt, hogy karácsonykor a családfÅ‘ egy almát annyi gerezdre szelt, ahány tagú volt a család, így erÅ‘sítve az összetartozás tudatát. ElÅ‘kerültek a ládából fiúnevekkel ellátott cédulák is. Ugyanis András napján a leányok annyi cédulát írtak, ahány nap volt még hátra karácsonyig. A cédulákat összehajtogatták és megkeverték, majd minden nap húztak egyet-egyet. Úgy gondolták, hogy olyan nevű fiú lesz a férjük, amelyik név karácsony napjára marad. Ugyancsak párjóslásra voltak jók a fahasábok – amiket hurkapálcikával helyettesítettünk. A lányok kötényükbe számolás nélkül szedték a tűzifát. Ha páros számú került, akkor lehetett rá számítani, hogy a következÅ‘ évben férjhez mennek.A vöröshagymából hagymakalendárium készült. Segítségével Szilveszter, vagy Luca napján (dec. 13.) megjósolják az esÅ‘s és száraz hónapokat. Egy jókora fej vöröshagymát négyfelé vágtak, kiválasztottak tizenkét egészséges lemezt és mindegyikbe egy csipetnyi sót szórtak. A hagymalemezeket sorban egy tányérba vagy tepsibe tették, megjegyezve, hogy melyik milyen hónapot jelöl, és feltették a kemence tetejére. Másnap reggel megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só és gyűlt össze egy kis folyadék. Úgy tartották, hogy ezekben a hónapokban lesz elég esÅ‘, a többi viszont száraznak ígérkezik. De mire kellett a tejesköcsög? Hogy köcsögdudát készítsenek belÅ‘le, ami a karácsony másnapjától vízkeresztig esedékes regölés rigmusaihoz adta a ritmust! Ez a szokás a pogány magyar világban gyökerezik. A regösök házról házra jártak – és járnak még ma is sok helyen! – bÅ‘séges termést, állatszaporodást, termékenységet kívánva a háziaknak. Szintén élÅ‘ szokás a betlehemezés, amihez nélkülözhetetlen ruhadarab a báránybÅ‘r bunda és a lámás, amellyel az adventi hajnali misékre igyekvÅ‘k is megvilágították maguk elÅ‘tt az utat. A dió ma is a karácsonyi sütemények elmaradhatatlan alapanyaga, a szaporaság, egészség, bÅ‘ség szimbóluma. Ezért történt, hogy az éjféli misén a vagányabb legények bizony megdobálták a lányokat dióval. De a háziasszonyok a baromfiudvar jövÅ‘beli állapotát is megpróbálták megjövendölni a csonthéjas terméssel: ahogy a tyúkok elé szoktak búzát szórni, úgy szórtak diót a kislányok és fiúk elé, akik örömmel kapkodták össze a csonthéjas terméseket. Ha a fiúk gyűjtöttek be többet, akkor kiskakasok, ha a leányok, akkor tyúkocskák nagyobb számú kikelésére lehetett számítani az újesztendÅ‘ben.Mivel az „Ó jöjj, ó jöjj, üdvözítÅ‘…” kezdetű ének az egész adventi idÅ‘ben az evangélikus a katolikus, és a református istentiszteleteken is elhangzik, mi is elénekeltük. A cseresznyeágat Borbála napján (dec. 4.) kezdték hajtatni a lányok: vízbe tették, és ha kivirágzott, akkor reménykedhettek a jövÅ‘ évi férjhez menetelben. A különleges, fából készült szerkezetet, amit Vas megyében „szépjelen” néven ismernek, a betlehemezés és a háromkirályok-járás során használták. Ezzel nyújtották magasra a betlehemi csillagot, miközben énekelték: „Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt!” A szalmacsutak a Luca napján szokásos kotyolás során volt használatos. A házról házra járó fiúk letették a küszöbre és rátérdelve elmondták a jókívánságokkal teli verset: „Luca, Luca, kitty-kotty,
tojjanak a tiktyok! Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza, szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda!”

Zárásként elfogyasztottuk a kisböjt jegyében sajttal készített melegszendvicseket és megkóstoltuk az egy hete félbehagyott, de végül sikeresen összeállított saját készítésű szaloncukrot.

Köszönjük dr. Horváth Sándornak az emlékezetes foglalkozást!