Vasi Múzeumbarát Egylet

Feltérképeztük

…dr. Ferencz Károly geológus fordulatos életét

Az ilyenekre nem figyelnek fel… – E kijelentés érlel?dött meg az életpályájára visszatekint? dr. Ferenc Károly geológusban, noha kalandos, dolgos életút jutott neki osztályrészül.

2023. május 5-én a Múzeumbogár klubban minden róla és munkásságáról szólt.

Idézzük fel a csempeszkopácsi Pungor Zoltán Múzeumban tett látogatás emlékét! – szólt Tóth Kálmán, és felvillantott néhány korábban készült fényképfelvételt. A csempeszkopácsi múzeumot már csak azért is fontos kiemelni, mert itt egy teljes szobát dr. Ferenc Károly geológus hagyatékának szenteltek. Madár-, kígyó-, lepkepreparátumok, k?zetek, afrikai törzsek ajándékai egzotikus hangulatot kölcsönöznek a kis teremnek. Dr. Ferencz Károly munkásságáról az ott elhelyezett rövid életrajz csak sejteti a mögötte szerényen meghúzódó, tevékeny, szívós alkatú embert.

A május 5-i múzeumbogár klubfoglalkozáson Tóth Kálmán els?ként több, a geológus életére és munkásságára vonatkozó dokumentumot osztott szét a jelenlév?k között . Ki-ki leckekönyvének másolatát, kitüntetéseir?l készült fényképet, munkásságát méltató sajtócikket, általa készített földtani térképet vagy kézírásos feljegyzéseit vehette kézbe. Az életút mozaikdarabkái aztán egy jó hangulatú vetítettképes el?adás során formálódtak egésszé.

Ferencz Károly (forrás: Hello Magyarok)

Ferencz Károly 1915-ben Oladon született. 1935-ben tett érettségi vizsgáját követ?en a József Nádor M?szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mez?gazdasági Karán tanult. Az élet azonban a geológia irányába terelte a biológia iránt érdekl?d? fiatalembert. A Magyar Királyi József Nádor M?szaki és Gazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti M?szaki és Gazdaságtudományi Egyetem) geológiai tanszékén volt gyakornok, tanársegéd.

A fúrásokhoz használt Csepel teherautó (forrás: Wikipedia)

A 2. világháború alatt karpaszományos ?rmesterként teljesített szolgálatot. Megkapta az I. osztályú „T?zkereszt kardokkal”, az „Erdélyi Emlékérem” és a „Magyar Bronz Érdemérem hadiszalagon” kitüntetést. A háború után lehet?sége nyílt a külföldi terepmunkára. 1953–1960 közt 3 évet Albániában dolgozott, majd Mongóliában folytatott kutatómunkát. A Guineában eltöltött 14 év alatt (1961–1975) többek között berill-, turmalin-, csillám-, kaolin-, gyémánt-, rubinlel?helyek feltárásán, ivóvízkutak fúrásán munkálkodott. Idelátogató honfitársaitól, külföldiekt?l kért gyógyszerekkel segítette a helyiek életét, több törzs nyelvét is elsajátította. 1971-ben a kialakult politikai helyzet miatt több mint fél éven át megtapasztalhatta a guineai börtönállapotokat. Bár szabadon bocsátása után hivatalos elismervényt kapott arról, hogy nem sértette meg a guineai törvényeket, letartóztatásának oka nem derült ki.

A klubdélután végéhez közeledve sem lankadt az érdekl?dés a magyar geológus kalandjai iránt. Ezért Kami izgalmas részleteket mutatott Rácz Gábor portréfilmjéb?l, amelynek címe: Az ilyenekre nem figyelnek fel… Ideje felfigyelni: Kattints!

Sztelly

Nálunk mindig történik valami!

Tudja már ezt 1569 hírlevelünkre feliratkozott ember.
Ha érdekelnek a programjaink, táboraink vagy csak bepillantanál egyletünk mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »