Február 4-én Tóth Kálmán (Kami) dr. Kiss Gábor régészt köszöntötte a múzeumbogarak körében, aki egy kisebb könyvgyűjteményt, mi több, egy macskamúmiát is magával hozott. A foglalkozás fogalomfelhÅ‘ készítésével indult. (Kukkants rá ITT!) Majd dr. Kiss Gábor a Smidt Múzeum régiségtárának létrejöttérÅ‘l mesélt. A gyűjteménynek meglepÅ‘ módon egy múmia is részét képezi, ami nem mellesleg dr. Smidt Lajos kedvencei közé tartozott. Az eredetileg tevének vélt állatról CT vizsgálatot követÅ‘en derült ki kétséget kizáróan, hogy valójában törpekecske. Eredetét tekintve egyiptomi, kora a Kr. e. 3. századra tehetÅ‘, tárolódoboza viszont feltételezhetÅ‘en 19. századi hamisítvány, rajta hieroglifákhoz hasonló jelekkel. Dr. Kiss Gábor elmesélte a gyerekeknek a CT vizsgálat körülményeit.
Elmélyedve a témában, mindjárt megsokasodtak a kérdések. Mert a „Hogyan mumifikáljunk szakszerűen?” – gyakori kérdésre a mai napig nincs minden részletre kitérÅ‘ válasz, bár Hérodotosz feljegyezte a mumifikálás 14 fázisát. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az elhunyt mennyire volt tehetÅ‘s, illetve, ha állat volna, akkor miként volt becsben tartva. A Holtak könyvében egy felettébb fontos részlet olvasható a szájmegnyitás rítusáról. Vagyis, amikor a gyolcsba takart elhunytat „hagyják levegÅ‘höz jutni” (amire egyértelműen nincs már szüksége), ám de illÅ‘, hogy a túlvilágon bemutatkozzék, ez pedig lezárt ajkakkal aligha lehetséges.
A történelem során több híres személyt is igyekeztek kisebb-nagyobb sikerrel megÅ‘rizni az örökkévalóságnak. Nagy Sándort például mézben, Nero szerelmét, Poppeát pedig olajban kívánták tartósítani. De a mumifikáció történhet akár természetes úton is. Így beszélhetünk száraz, nedves, és jégmúmiáról is. Utóbbira példa Ötzi. Hogy miként maradt ránk Szent István jobbja, az egy külön délutánt érdemelne.
A jó hangulatú foglalkozás során nem csak a törpekecskérÅ‘l, hanem az úgynevezett szombathelyi múmiáról is többet megtudhattunk. Ez utóbbi Kuncz Adolfnak köszönhetÅ‘en, oktatási célokra érkezett a városba. A 45 éves férfimúmia azonban „nem maradt helyben”: napjainkban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében tartózkodik.
Úgy tűnik, hogy – kegyelet ide vagy oda –, a múmiákat „nem hagyják békében nyugodni. Itt nem csupán a sírkamrákat felbolygató rablókra gondolok, hanem arra a különös „társasági szórakozási formára” is, ami elÅ‘kelÅ‘ körökben még a 20. század elején is dívott. Ugyanis a múmiákat elÅ‘szeretettel „csomagolták ki” egy-egy úri összejövetel „fénypontjaként”.
Ha ez gyomorforgatónak tűnik, talán jobb, ha nem is folytatom tovább e cikket. A következÅ‘kben arról olvashatnál, hogy a porított múmiák miként kerültek gyógyászati felhasználásra. De errÅ‘l inkább a Dodó videóját ajánljuk a „múmia mokkáról”.
Figyelem! A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Egyes részletei a nyugalom megzavarására alkalmasak.