Antoninus Pius, a „béke császárának” 22 éves uralkodása Kr. u. 161. március 7-én, 74 éves korában bekövetkezett halálával ért véget. ElÅ‘dje, Hadrianus már örökbefogadása alkalmával (138) arra kötelezte Å‘t, hogy adoptálja Antoninus felesége, Faustina Maior révén akkor 17 éves unokaöccsét, Marcus Aelius Aurelius Verus Caesart, és a korábban kijelölt, de idÅ‘nek elÅ‘tte elhunyt örökös, Aelius Caesar akkor 7 éves kisfiát, Marcus Aurelius késÅ‘bbi társcsászárát, Lucius Verust. Így aztán az utódlás zökkenÅ‘mentesen zajlott le.
Az ekkor már 40 éves, a közigazgatásban nagy tapasztalatokkal rendelkezÅ‘ Marcus Aurelius, akinek személyében – a történelemben példátlan módon – a sztoikus filozófiai iskola elérte a legmagasabb társadalmi pozíciót, minden oldalról kedvezÅ‘ fogadtatásban részesült a birodalom lakói részérÅ‘l.
De a béke korszaka, elsÅ‘sorban az impériumon kívüli események miatt, sajnálatos módon véget ért. A lelki béke, a megnyugvás, a kiegyensúlyozottság útjait keresÅ‘ és gyakorló császárnak olyan szerepet kellett felvállalnia, amely szöges ellentétben állt saját belsÅ‘ meggyÅ‘zÅ‘désével. A vállára nehezedÅ‘ kormányzati felelÅ‘sség súlya az élet által rászabott sorsba belenyugvó filozófust arra kényszerítette, hogy hadvezér legyen, és hátralévÅ‘ életét szinte szüntelen csatazajban élje le. A sztoikus bölcselÅ‘ azonban ennek a kegyetlen kötelességnek is zokszó nélkül alávetette magát. A róla készült portrék szuggesztíven érzékeltetik mindazt, ami ennek a rendkívüli embernek a lényébÅ‘l sugárzik.
Az érmekrÅ‘l készült fotót Móricz Péter készítette.
Egész életében, még a legnagyobb megpróbáltatások idején is, nagy figyelmet és gyöngédséget tanúsított családja iránt. Felesége, Antoninus Pius lánya, a kisebbik Faustina (Minor) állandó társa volt, még a hadjáratok idején is. Ezek a családi kötelékek a kibocsátott érméken is megjelennek. Leányának, Lucillának a képe is megtalálható a katafai veretek egyikén LVCILLAE AVG[sta] ANTONINI AVG[ustus] F[ilia] felirattal, a hátlapon VENVS, a szerelem, a szépség, a szeretet istennÅ‘jének képével, ami hűen tükrözi a császár családtagjaihoz fűzÅ‘dÅ‘ viszonyát.
A szakadatlan küzdelmek idÅ‘szaka Kr. u. 161 Å‘szén kezdÅ‘dött. Az Å‘sz folyamán IV. Vologeses párthus király megtámadta Armeniát, és ezzel kezdetét vette a párthus háború. Marcus ide még a társuralkodóként maga mellé vett Lucius Verust küldte fÅ‘vezérnek, aki inkább vadászattal és lakomázással töltötte idejét az antiochiai fÅ‘hadiszálláson, míg a hadsereg kitűnÅ‘ tábornokai gyÅ‘zelemre vezették a légiókat.
166-ban, 5 évi kemény hadakozás eredményeképpen aztán már emlékművet is állíthattak a gyÅ‘ztes háború befejezése alkalmából Epheszoszban. (Ezt a 20. század elején osztrák régészek hozták el Bécsbe, és ma is ott látható.). 167-ben pedig már diadalmenetet (triunfust) tartottak Rómában, nem tudva, hogy milyen borzalmas csapások leselkednek a birodalomra.
Hogy mi történt ezután? A katasztrófák évei következtek. >>Irány a cikkhez!
Varga Péter (Cserga)