A hunok néhány évtized alatt, fokozatosan építették ki birodalmukat. Egyre terjeszkedÅ‘ felségterületükhöz igazodott a fegyveres erÅ‘ket vezénylÅ‘ nagykirályok és alkirályaik kormányzati központja. Ez kezdetben a Fekete-tenger északi partvidékén volt. Az európai hódítások területi növekedésével fokozatosan nyugatra, a fÅ‘ hadműveleti területek közelébe tolódott. Míg a „kisebb” király a keleti területek megszállásáért, védelméért volt felelÅ‘s. (Ez volt Attila pozíciója is 434–445 között, mialatt bátyja, Bleda töltötte be a nagykirályi tisztséget.)
Az 5. század elejére a hun fÅ‘hadiszállást a Nagyalföld déli részére helyezte át Ruga nagykirály. Így a birodalom központja 424 körül a Kárpát-medencébe került. 434-ben a Nyugat-Római Birodalomban belviszályok robbantak ki. Aetius, magister militum (nyugat-római birodalmi fÅ‘vezér), aki korábban a hunoknál élt római túszként, a hunokhoz menekült segítségért. Ruga nagykirály segítségével sikerült is visszanyernie hivatalát. Ennek viszonzásaként átengedte a hunoknak a már amúgy is megszállt Valeriát és vele Pannonia Prima tartományt is (Savariástul!). Ezzel a mai Magyarország területe a hunok kezére került. Csapataik rendszeresen vonulnak át rajta a különbözÅ‘ harci cselekmények során. A sztyeppei lovas nomád hagyományokhoz híven kiválóan ismerték a meghódított vidék földrajzát. Így pontosan tudták, hol kell felállítani ellenÅ‘rzÅ‘pontokat, megfigyelÅ‘helyeket, a hadműveletekhez felvonuló egységek pihenÅ‘helyeit, hadtápállomásait. Ezek egy jelentÅ‘s része – egyáltalán nem meglepÅ‘ módon – a Duna menti római limes (helyesen: ripa = part menti védvonal) és a pannóniai úthálózat csomópontjainál létesült. Ja, kérem: a stratégia, az stratégia!
A hun kori üstök, áldozati leletek és aranyérmek elterjedése Pannonia határaihoz képest - rafika: Masek Zsófia. (Forrás:
A régészek pedig – ha szerencséjük van – ezeken a helyeken találják meg a hun vezetÅ‘ réteg jellegzetes tárgyi emlékeit. Ahol pedig eme elÅ‘kelÅ‘ hadfiaknak „befellegzett”, ott bukkannak elÅ‘ az áldozati üstök, a fegyveráldozatok. És néha – bár nagyon ritkán, hiszen az elÅ‘kelÅ‘k egyénileg, titkos sírokba kerülnek „elhelyezésre” – egy-egy sír is. (Sajnos hun vezérsír, ez ideig a Kárpát-medencébÅ‘l nem ismeretes.) A korszak elsÅ‘ felébÅ‘l mégiscsak elÅ‘kerülÅ‘, nyújtott, torzított koponyák (persze csontvázzal együtt) azért még bÅ‘ven a katonai réteg – igaz alacsonyabb rangú – vezetÅ‘ elemeihez sorolhatók.
Ilyen nyomok Vas megye területén is felbukkantak az elmúlt száz év folyamán. 1902-ben Miske Kálmán – a szombathelyi múzeum késÅ‘bbi igazgatója – a velemi Szent Vid-hegyen folytatott ásatások során 5 népvándorlás kori sírt tárt fel. EzekbÅ‘l három jó állapotban megmaradt torzított koponya származott: egy férfié (a címképen!), egy nÅ‘é és egy kisgyermeké. Talán családi temetkezésrÅ‘l lehetett szó. Hasonló koponyaleletek kerültek elÅ‘ 1941-ben a Gyöngyösapáti (ma Gencsapáti északi része) homokbányájából, 2000-ben pedig a Doroszlói-patak KÅ‘szegdoroszló – Lukácsháza közötti mederszakaszából.
Ezek a leletek egy Bozsokról származó, majd rejtélyes úton a clevelandi könyvtárába került arany övcsattal egyetemben arra utalnak, hogy a BorostyánkÅ‘út mentén, Savaria városa környékén feltétlenül számolni kell hun katonai jelenléttel. A Szent Vid-hegy már a bronzkortól fogva különösképpen alkalmas volt a Gyöngyös-patak völgyében húzódó Å‘si útvonal egy hosszú szakaszának szemmel tartására. Tehát a családtagjaikkal együtt itt eltemetett, minden bizonnyal katonai feladatot ellátó férfiak ezzel lehettek megbízva. A bozsoki övcsat, a Gencsapátiból való nyújtott koponyájú ifjú földi maradványai valamint a Doroszlói-patak koponyatöredéke érdekesebb magyarázatra adnak lehetÅ‘séget. Mindhárom lelet olyan helyekhez van közel, amelyek az ókori Savaria közműveivel hozhatók kapcsolatba. A bozsoki Sötét-völgy a római várost tápláló vízvezeték egyik kiindulópontja volt. Itt vannak a kÅ‘be foglalt, épületekkel védett források. Gencsapátinál pedig a kolónia szennyvízrendszerének átöblítésére elválasztott Savarias-patak gátja található, ami a vízfolyás egy részét egy mesterséges keleti folyóágba tereli. (Ez a Szombathelyen keresztül folyó Gyöngyös-patak. Míg az eredeti folyóág a Perint nevet viseli.) Nem elképzelhetetlen, sÅ‘t nagyon valószínű, hogy bizonyos hun katonai egységek feladata e közművek felügyelete volt. EbbÅ‘l viszont az a feltételezés adódik, hogy Savaria közművei az 5. század közepén még működÅ‘képesek voltak, és fenntartásuk az új uraknak is érdekében állt.
Szűkebb pátriánkban tehát ilyen történeteket mesélnek nekünk a hunok idejébÅ‘l származó, szándékosan megváltoztatott formájú koponyák.
A Hun Birodalom összeomlása (454) után a névadók keletre, a meghódoltatott népek képviselÅ‘i – több hullámban, mintegy 100 év alatt – nyugatra vonultak. A helyben maradt népek, néptöredékek pedig 568 után egy újabb sztyeppei nép, az avarok uralma alá kerültek. Velük hun népelemek is visszatértek a Kárpát-medencébe. Közöttük és az itt talált germán (gepida), szarmata csoportok körében, néhány kisebb közösségben még egy ideig dívott a koponyatorzítás enyhébb változata. A magyar honfoglalás idÅ‘szakában viszont ez a szokás már nem mutatható ki. Eltűnt, mint a hunok és szolgáik…
Varga Péter (Cserga)