A koponyatorzítás, mint a fej természetes csontszerkezetének különféle módszerekkel történÅ‘ szándékos megváltoztatása, deformációja, több évezrede alkalmazott módszer a különbözÅ‘ kultúrák körében. Oka a legtöbb esetben nem állapítható meg egyértelműen. A csontvázakat nagyon nehéz „szóra bírni”. Alaphelyzetben – feltárásuk alkalmával – nem túlságosan közlékenyek. De a sírokban történÅ‘ elhelyezésük, a mellettük talált tárgyak, a temetkezés módja már sok információt hordoz a régészek számára. Az antropológia mellett számos tudományág képviselÅ‘i keresik a választ a minket most érdeklÅ‘ kérdésre: mi módon, milyen külsÅ‘ és belsÅ‘ eredménnyel és fÅ‘ként mi okból végezték a koponyatorzítás műveletét?
Amit eddig nagy valószínűséggel el lehet mondani e hunkori szokásról, azt az alábbiakban foglalhatjuk össze.
A koponyatorzítás a népvándorlás korában Közép-Ázsiából eredeztethetÅ‘. A késÅ‘bbi nyugati Hun Birodalom területén a Kr. u. 1. században jelent meg. Mindenképpen a szkíta eredetű indoiráni népekhez köthetÅ‘. Ilyenek a szarmaták, akiknek egyik, jazignak nevezett törzse éppen a római hódítással egy idÅ‘ben, a Kr. u. 1. század elején „költözött be” a Kárpát-medencébe. A hun kor elÅ‘tt a Kaukázus északi elÅ‘terében élt szintén indoiráni alánok temetÅ‘iben már a 2. századtól fogva megfigyelhetÅ‘ a koponyatorzítás szokása. Az eljárás az Å‘ket meghódító hunok körében is elterjedt. Úgy tűnik, mintha valamiféle társadalmi státuszt jelzÅ‘ szerepe lenne. A megnyújtott koponyák általában elÅ‘kelÅ‘ személyek gazdag mellékletű sírjaiból ismertek. A területen régebben élt, alapvetÅ‘en europid és az újonnan érkezÅ‘ belsÅ‘-ázsiai eredetű turanid, mongolos embertani jellegzetességű koponyákon is találkozhatunk vele.
A Kárpát-medencében alkalmazott mesterséges koponyatorzítási technikák (Kiszely István nyomán - in: Molnár Mónika Judit PhD dolgozata. Debrecen, 2010).
Az 5. század elején a Hun Birodalom nyugati terjeszkedésével párhuzamosan, a meghódított germán eredetű népek körében is feltűnik a koponyatorzítás szokása – ugyancsak az elÅ‘kelÅ‘k körében. Figyelemre méltó, hogy nem csak a nÅ‘k, hanem a férfiak koponyáján is megfigyelhetÅ‘. Vannak a téma kutatói között, akik ezt a korai hun idÅ‘szakban a hun néphez való tartozás külsÅ‘dleges megnyilvánulásának tartják. Ugyanis a születés után szinte azonnal megkezdett koponyaátalakítás következtében létrejövÅ‘ magas homlok, a szorítópólyákkal megnyújtott agykoponya mongolid vonások érzetét keltette.
A koponyaalakítási eljárást a csontosodás befejezÅ‘déséig lehet alkalmazni. Szóval addig, amíg az ember gyerekének be nem nÅ‘ a feje lágya, vagyis 2 éves koráig. EttÅ‘l fogva a koponya csontlemezei a kutacsok mentén annyira összecsontosodnak, hogy érdemi deformációt nem lehetett elérni. Újkori adatok szerint nagyon fájdalmas, kényelmetlen és veszélyes eljárás volt.
A koponya deformálása természetesen az agy fejlÅ‘désére is hatást gyakorolt. Az összenyomott koponyaűr fejfájással járhatott, a hosszú távú nyomorgatás agyi rendellenességeket eredményezhetett. Ennek következtében megnövekedhetett az értelmi fogyatékosság, az epilepsziás tünetek és a hirtelen halál gyakorisága. Mindennek ellenére a beavatkozást a többség túlélte.
Bár a népvándorlás kori temetÅ‘k elemzése is azt mutatja, hogy a nyújtott koponyájúak halandósága serdülÅ‘korban jelentÅ‘sen magasabb és átlagéletkoruk is alacsonyabb volt a többiekhez képest, a társadalmi presztízs, a konformitás igénye mégis erÅ‘sebb hatóerÅ‘ volt az egészségügyi szempontoknál. SÅ‘t, az 5. század második felében már kifejezetten divathullámról beszélhetünk, mivel a szokás a köznép körében is viszonylag gyakorivá vált. A hun uralom idején az eljárás még a státusz, a társadalmi hovatartozás kifejezÅ‘dése volt. Ennek reneszánsza éppen a Kárpát-medencében – a Nagyalföldön és Pannónia földjén következett be.
A következÅ‘ részben Attila uralmáról és a koponyatorzítás divatjának tovaterjedésérÅ‘l olvashat. >> Irány a cikkhez
Varga Péter (Cserga)