A történet minden bizonyosság szerint az újkÅ‘kor hajnalán, úgy 10 ezer évvel ezelÅ‘tt kezdÅ‘dött. Ahogy az ember a szinte folyamatosan helyváltoztató, vadászó, gyűjtögetÅ‘ életmódról a helyhez kötött, élelemtermelÅ‘, állattartó életmódra tért át, fokozatosan kialakultak állandó települései. Ezek az elsÅ‘ falvak, ahol elsÅ‘sorban a gabonafélék képezték az ott lakók fÅ‘ élelemforrását, vonzották mindazokat az élÅ‘lényeket, amelyek szívesen fogyasztották a gabonafélék magvait. Így a tároló gödrökben, padlásokon, hombárokban felhalmozott termények környezetében a magevÅ‘ madarak mellett megjelentek a rágcsálók, rovarok, gombafélék, amelyeket az ember összefoglaló elnevezéssel kártevÅ‘knek bélyegzett Ráadásul a rágcsálók egy része a termények dézsmálása mellett még betegségeket, járványokat is okozó baktériumokat, vírusokat is terjeszt. Így alapozták meg „jó hírnevüket” pl. a patkányok és az egerek.
És itt lép be az emberiség történetébe a MACSKA!
Mint ismeretes, a kisméretű macskafélék fÅ‘ tápláléka világszerte a kisméretű rágcsálókból, madarakból, kétéltűekbÅ‘l, hüllÅ‘kbÅ‘l, nagyobb méretű rovarokból tevÅ‘dik össze. Ez persze nagymértékben függ az élÅ‘hely adottságaitól. Mivel a macskafélék kisméretű képviselÅ‘i, többnyire generalisták, azaz jól alkalmazkodnak az adott élÅ‘helyek nyújtotta lehetÅ‘ségekhez, ezért fÅ‘ táplálékuk területrÅ‘l területre változik. Egy európai vadmacska nyilván több madarat és rágcsálót fogyaszt az erdÅ‘kben, míg egy félsivatagos területen élÅ‘nek inkább a rovarok és a hüllÅ‘k adják táplálékának zömét.
A Termékeny Félhold, vagyis a mediterrán Közel-Kelet (Kis-Ázsia, Szíria, Libanon, Izrael, Jordánia, Egyiptom) területén, ahol a gabonaként hasznosított pázsitfűfélék nagy területeket borítottak, az itt Å‘shonos líbiai macska minden bizonnyal a magvakat fogyasztó rágcsálókra vadászhatott a leggyakrabban. És amikor ezek a „kártevÅ‘k” megjelentek az egész évben hozzáférhetÅ‘ élelemforrások, vagyis az emberi települések gabonaraktárai környékén, velük együtt felbukkantak a macskák is. Hiszen ez meg nekik volt állandó és könnyen hozzáférhetÅ‘ élelemforrás. (Mert a macskának is megvan a magához való esze.)
És az ember látá, hogy ez jó! Valahogy így kezdÅ‘dhetett az ember és a macska máig tartó kapcsolata.
Hogy hol történtek a „szimbiózis” felé tett elsÅ‘ lépések, azt nem lehet pontosan tudni. De Ciprus szigetén, Khirokitia és Shillourokambos lelÅ‘helyeken megtalálták az oda elsÅ‘ként beköltözÅ‘ és földművelést folytató emberek nyomait a Kr. e. 9500 körüli idÅ‘kbÅ‘l. Az egyik sírból gazdájával együtt egy líbiai macska (Felis silvestris libyca) maradványai is elÅ‘kerültek. Íme, az ember és a macska együttélésének az elsÅ‘ régészeti bizonyítéka.
A Kr. e. 7–8000 közötti idÅ‘szakból, Jericho neolit településérÅ‘l is ismertek a líbiai macska csont- és fogmaradványai. De az, hogy ezek az állatok vad vagy háziasított példányok lehettek-e, nem tisztázható. Egyiptomban az elsÅ‘, emberi sírban eltemetett macska maradványai a Kr. e. 4000 körüli idÅ‘kbÅ‘l (Badari kultúra) kerültek elÅ‘, Mostagedda (Közép-Egyiptom, An Nazlah al-Mustajiddah) településrÅ‘l.
Az istenséggé nemesedett macska alakjairól a következÅ‘ fejezetben olvashatnak bÅ‘vebben: Tüzes Sahmet és vidám Bastet. >> Irány a cikkhez!
Varga Péter (Cserga)