Buzás Etelka ez alkalommal is széles mosollyal, nagy szeretettel invitálta be a szergényi néprajzi gyűjteménybe vendégeit. Az otthonos hangulatú tárlat még azok számára is tartogatott meglepetést, akik nem elsÅ‘ alkalommal jártak benne. Elkészült ugyanis egy új kamarakiállítás, ami a régi iskolák világába repíti a látogatót, nem csupán fényképek, okmányok, hanem relikviák tapintható, tapasztalható valósága által. Ami a fiatalabbaknak újdonság erejével hathat, az az idÅ‘sebbek számára nosztalgikus: a robosztus, faragott iskolapadba ülni, vagy tollat tintába mártva óvatosan, paca nélkül formázni a betűket. Az egykori tanárlakban berendezett kiállítás bejárását követÅ‘en a szergényi evangélikus egyházközség gyülekezeti termében folytatódott a délután.
Kovács Eszter levéltáros, a MNL Vas Megyei Levéltára munkatársa sajnos nem lehetett jelen a rendezvényen, de elküldte az általa összeállított elÅ‘adásanyagot, amelyet Tóth Kámán, a szergényi ÖrökségÅ‘r táborok kezdeményezÅ‘je olvasott fel és vetített le. Az elÅ‘adást megelÅ‘zÅ‘en Tóth Kálmán beszámolt a táborok 5 évének eredményeirÅ‘l, majd átnyújtotta Buzás Etelkának a néprajzi gyűjtemény több mint 1300 tárgyának fényképfelvételét és gondos leírását tartalmazó, 166 oldal terjedelmű leltárkönyvet. Haszonnal forgatható, ha elbizonytalanodnának a vendégek egy-egy tárgy neve, rendeltetése kapcsán. Bízunk abban, hogy bele-bele pillantva a sorok mögül kiviláglik az a szeretet is, amellyel a gyűjtemény nyilvántartása elkészült.
Kovács Eszter levéltáros tanulmányát tehát Tóth Kálmán tolmácsolta a közönségnek. Az elÅ‘adás a szergényi születésű Kiskos István (1874–1945), egykori szombathelyi polgármestere hivatali idejének legnehezebb idÅ‘szakára koncentrált, de a magánélet néhány momentumát is felvillantotta. Kiskos István a szombathelyi Premontrei Gimnázium növendéke volt, jogi tanulmányait követÅ‘en aljegyzÅ‘ként, fÅ‘jegyzÅ‘ként, tanácsnokként, 1908-tól már helyettes polgármesterként vállalt részt Szombathely életében. A visszavonuló, gyengélkedÅ‘ Brenner Tóbiást váltotta a politikai porondon. Egy, az élet szinte minden területére kiterjedÅ‘ városfejlesztési programot dolgozott ki, legyen szó akár a hivatali ügyintézésrÅ‘l, iparról, infrastruktúráról, akár az egészségügyrÅ‘l, oktatásról. Törekvéseit azonban az 1. világháború kirobbanása kettétörte. Az 1915. december 18-án tartott tisztújító közgyűlésen így fogalmazott:
„Sajnos a világesemények tornyosulása mellett eltörpült szerény tervem megvalósíthatóságának kérdése … a hatóságok is bevetették a formalitások nehézkes kereteit, számunkra is új hatáskört jelölt ki az élet.”
Kezdetben a háború gyors befejezésében bízva a fontosabb kérdések döntéshozatalát késÅ‘bbre halasztotta (a képviselÅ‘k közül többen honvédelmi kötelezettségeiknek tettek eleget), hamarosan azonban teljesen más irányt kellett kidolgoznia a város számára. Az emberséges, szociálisan érzékeny politikus egyik legfontosabb feladata a város élelmezésének, ellátásának megoldása lett. (Szombathely lakossága ekkor 30 ezer fÅ‘re volt tehetÅ‘.) Kiskos István felügyelte a gabona és liszt ellátást, bevezette a jegyrendszert, támogatta a húsipart sertéshizlalda felállítatásával, szabályozta a tej, tojás és egyéb élelmiszerek ipari felhasználását, szorgalmazta gr. Batthyány Lajos polgárdi uradalmán történÅ‘ zöldségtermesztést, kiskertek létrehozását, továbbá 1918-ban nehézségekbe ütközÅ‘ tűzifa ellátás megoldásáról is gondoskodott.
Az elÅ‘adás második fele Kiskos István a korszakban történt két nagy beruházására tért ki részletesebben. Az egyik, az új közkórház, (a késÅ‘bbi Markusovszky Kórház) létrehozása volt, amelyet 1929. szeptember 1-jén Horthy Miklós és felesége, valamint Vass József népjóléti miniszter avatott fel. A kórház építésének körülményeirÅ‘l, a város által felvállalt anyagi terhekrÅ‘l, majd pedig a megvalósításról, a felszereltségrÅ‘l is képet kaphatott a hallgatóság. A második vállalkozás egy korszerű közvágóhíd létrehozása volt, aminek megépítésére a Mayer-féle motorgyár területén került sor.
Kiskos István törekvései nem maradtak visszhang nélkül. Népszerűségét példázza, hogy szolgálati idejének lejárta után (1925) „visszatapsolták”, hogy „az általa kezdeményezett beruházási munkálatokat továbbra is Å‘ vezesse és fejezze be.” 1925-tÅ‘l pedig magyar királyi kormánytanácsosnak nevezte ki a kormányzó. Hivatali ideje azonban nem volt feszültségmentes. 1927-ben a városi pénztár alkalmazottai körében adócsalásra derült fény. Az ügyben folyó jogi procedúra csak jóval Kiskos nyugdíjba vonulása után, 1934-ben zárult le véglegesen. A város lakosságának iránta támasztott bizalmát jelzi, hogy 1930. októberében ismét polgármesteri pozícióra jelölték. A tisztségrÅ‘l országgyűlési képviselÅ‘i jelöltése okán október 3-án mondott le. 1930 októberében országgyűlési képviselÅ‘nek választották. A szombathelyi közgyűlés október 16-án ünnepélyes keretek között a város díszpolgárává fogadta, majd elbúcsúztatta hivatalából. Minden nehézség ellenére a korszak pozitívan értékelte Kiskos István munkásságát.
Ha e rövid tudósítás felkeltette Olvasóink érdeklÅ‘dését, ezúton ajánljuk Kovács Eszter a Vasi Szemlében megjelenÅ‘ tanulmányát. Ha viszont valaki a szegényi gyűjteményre kíváncsi, böngésszen honlapunk archívumában, illetve ha teheti, látogasson el oda személyesen!
Sztelly