Bizony néhány szép, tavaszi természetjáró program kimaradt a fránya vírus miatt: így a nyugdíjas túra Bérbaltavárra, egyesületünk virágvasárnapi programja, a vicinális túra soproni és gyÅ‘ri társainkkal, egy keményebb túra a kÅ‘szegi hegyekben, a VTSZ tavaszi találkozója, amelynek megtartására teljes tagságunk nagy lelkesedéssel készült, a dinnyési kirándulás, az Azáleás-völgy bebarangolása és egy kerékpáros kirándulás is. De ne bánkódjunk! Május 30-án végre újra elindulhattunk, és ez a lényeg! 36 fÅ‘s lelkes csapat szállt fel a Somlóvásárhely felé induló vonatra, az elÅ‘írás szerinti szájmaszkokkal felvértezve. TúravezetÅ‘nk ez alkalommal is Süle Antal volt.
Számunkra ismerÅ‘s a Somló-hegy, csak az útirányt kell módosítani, hogy meg ne unjuk. Célunk felé haladva, még a vízszintes szakaszon, a réten egy kidobott fotelt is találtunk, mint környezetszennyezÅ‘ objektumot. Ennek a fotelnak késÅ‘bb még szerepe lesz a nap történéseiben. Antal József emlékköve mellett tértünk a hegyre felvezetÅ‘ kiépített útra. Aki pár éve járt itt elcsodálkozhatott, hogy mennyire kiépült a vidék a borturizmus érdekében. A taposókút irányába haladtunk, majd rövid pihenÅ‘t tartva az emelkedÅ‘ után képzeletben megpróbáltuk rekonstruálni, hogy működtették régen a kutat. Innen nyugati irányba fordultunk, tiszta kék ég alatt gyönyörködtünk a tájban. KövetkezÅ‘ célunk a Szent Ilona kápolna volt. Tovább haladva, akik még nem jártak a Séd-forrásnál, kis kitérÅ‘t tettek lefelé. Eddig jól kiépített úton gyalogolhattunk, de ezután hamarosan irány felfelé a tetÅ‘re! Hol görgÅ‘ kavicsokon egyensúlyozva, hol elkorhadt falépcsÅ‘kön lépdeltünk. Közben az ég egyre felhÅ‘sebb lett, a szél is megerÅ‘södött, de valahogy az emelkedÅ‘n mindig kimelegszik a természetjáró. Felérve a tetÅ‘re, tízórai szünetet tartottunk a kilátóhoz közel. Itt Szalai András társunk Dzsida JenÅ‘: Psalmus Hungaricus című versével emlékezett meg a trianoni békediktátumról.
Egész hűvösre fordult az idÅ‘ a tetÅ‘n, amikor az északi oldalon lefelé indultunk. No, itt sem volt könnyebb, mint felfelé: gyökerek, görgÅ‘ kavicsok nehezítették a haladásunkat. A túrabot bizony nagy segítség ilyenkor. A kiépített aszfaltos útra érve többen felmentek a Doba felett, a vidékre vigyázó várromhoz. Az út innen már lefelé vezetett a hegy keleti oldalán. Az idÅ‘járás megjavult, a déli oldalon haladva a hegy megfogta az északi szelet, de a nap is jócskán tüzelt. A túra ezután a vonatindulásig egy-egy borospince meglátogatásáról szólt, ahol megkóstoltuk a híres juhfark bort is. A vasútállomásra menet megint találkoztunk a kidobott fotellal, a tréfa kedvéért megpihentünk rajta. Vidáman érkeztünk haza, hiszen végre megint túrázhattunk!
Urbán László