Bakonybánk, Stróbel-kastély (fotó: kastelyok.com)
Az átvonulás után – késÅ‘bb már feljöttek a pincébÅ‘l az emberek, – éjszakánként a részeg orosz katonák rendszeresen felzavarták a családot. A „sztárosztától” (bíró) italt és nÅ‘ket követeltek. Egyik éjjel megint jöttek a részeg katonák és dörömböltek. Apu felkelt és kiment hozzájuk, de úgy látszik nem elég gyorsan, mert mielÅ‘tt kiért volna, a katonák beleeresztettek egy sorozatot a géppisztolyukból a folyosó mennyezetébe. Anyu a szobában azt hitte, most agyonlÅ‘tték aput, de apám csak megrettent a túl közeli lövések hangjától és nem nyitott ajtót. (Nagyon karakán ember volt!) A katonák meg bosszúból még vagy hússzor a vaskerítés kapujába lÅ‘ttek. (Úgy nÅ‘ttem fel, hogy tele volt lyukakkal a kapu, csak amikor a bátyámék eladták a házat, az új tulajdonos javíttatta ki.)
A család lassan megszokta az állandó orosz átvonulást. A parancsnokság továbbra is mindig nálunk volt. Az állomással szembeni egyik földünkön (Túllátó) az oroszok sebesült katonáiknak egy tábort építettek, ahonnan nap közben kijárhattak a faluba a katonák. Járták a házakat és élelmet kéregettek. Általában tejet, aludttejet, kenyeret kértek, de bármit elfogadtak, amit kaptak, szóval éheztek.
Fekete csipkeruha (a kép illusztráció)
Azon a bizonyos napon is már több katona járt nálunk, anyu már mindent odaadott nekik, amit csak tudott. Anyu a hátsó konyhában ebédet fÅ‘zött, (elöl volt a parancsnokság), amikor ismét jött egy katona rongyos ruhában és aludttejet kért. Kezében egy kis újságpapírba csomagolt, koszos, madzaggal összekötött csomagocska volt, azt nyújtogatta anyunak a tejért. Anyu már akkor hangosan kiabált vele – persze magyarul – de a katona nem értette meg, hogy nincs már több tej! Aztán mégis talált egy pohárban valamennyi kis tejet, azt adta neki kenyérrel. A katona éppen leült a sámlira, hogy kikanalazza a tejet, a csomagot letette maga mellé a földre, amikor is a kiabálást hallva hátrajött a tiszt és elzavarta a katonát. A csomag ott maradt. Anyu csak pár nap múlva nézte meg mi van benne. Egy gyönyörű hosszú ujjú, fekete gyapjú csipkeruhát talált benne – valamelyik kastélyból hozhatta el a katona. FelnÅ‘tt korában Ili egyik legelegánsabb ruhája lett, de még Babi is viselte.
Felmosás (rajz, alkotója ismeretlen)
Anyut még egyszer nagyon megijesztették az oroszok. A pincébÅ‘l több asszonyt – anyut is – géppisztolyos katona kísérte át a Stróbli-házba, hogy fÅ‘zzenek ebédet. Anyu a legrosszabbtól félt, de nem történt semmi, csak amíg fÅ‘zték az ebédet, végig Å‘rizte Å‘ket a katona géppisztollyal.
A háború után viszont a kastély hatalmas virágkruppjában elásva találtak egy agyonlÅ‘tt, német katona tetemet. Két orosz katonát is eltemettek a temetÅ‘nkben. A fáma szerint egymást lÅ‘tték agyon, mert összevesztek egy nÅ‘n. (Évekig ennek a két katonának a sírját koszorúztuk hÅ‘si halottakként mi, iskolások minden április 4-én!)
Anyu a háború végére már olyan jól szót értett az orosz katonákkal, hogy amikor Gizi néni almazöld kerti bútorait el akarták vinni és már felrakták a teherautójukra, anyu rájuk parancsolt és leszedette, visszarakatta velük a bútort az eredeti helyére.
Gizi néni házában már akkor angol WC volt. Az oroszok abban mosakodtak és mostak is, de amikor öblítettek és lehúzták a víz miatt a WC-t, néhány dolgot az öblítés levitt a csatornába, ezért elnevezték „zabráló masinának”.
Egyszer három katonanÅ‘t szállásoltak be a hátsó szobába, ami földes volt még akkor. A nÅ‘k látták, hogy anyuék úgy söprik fel a szobát, hogy elÅ‘tte nyolcasokat formálva kevés vízzel fellocsolják a földet, hogy ne legyen nagy por. Anyu mindig nevetve mesélte el, hogy ezek a nÅ‘k tették-vették magukat anyuék elÅ‘tt, néha még takarítottak is, de úgy, hogy a vizet a szájukba vették és onnan folyatták ki a fölre, így söpörték fel a szobát.
Egy Vas megyében lelÅ‘tt amerikai bombázó repülÅ‘gép pilótaülése (fotó: Tóth Kálmán)
Annyit tudok még a háborúról, hogy az átvonulás elÅ‘tti napokban két bombázó repülÅ‘gép is leesett a falu határában egy nap alatt. Az egyik angol, a másik amerikai gép volt. A gépek a levegÅ‘ben lángolva égtek, valószínűleg találatot kaptak. Az egyik olyan alacsonyan húzott át a falu felett, hogy azt hitték, leviszi a házunkról a kéményt. MindkettÅ‘ a falu határában zuhant le. Az egyik a rédei útnál, Káldiék háza felé, a másik valahol a temetÅ‘ feletti földeken. Az egyikben 5, amásikban 6 összeégett, halott katonát találtak a falusiak, akiket a temetÅ‘ben jeltelen sírba el is temettek, de mindenki tudta, hol a sírjuk. A 60-as években exhumálták és hazavitték Å‘ket a hazájukba,
Mészáros Jánosné Kintli Mária