Édesanyám gyakran mesélt a testvérérÅ‘l, „a Lajos”-ról, aki eredetileg egy jegyzÅ‘irodában dolgozott, de a jegyzÅ‘iroda megszűnt, így a Lajosnak a munkája is. A környéken egy Eszterházy uradalom volt.- idézte fel nekem - Tartozott hozzá egy nagy major, aminek volt egy nagy gépparkja. Ezt a falu szövetkezeti tulajdonba vette és a Lajosra bízták, hogy ennek az ügyeit rendezze.
A földeket kiosztották a parasztok között, és rendeletet hoztak róla, hogy fejenként mennyit tarthatnak meg a terménybÅ‘l, a többit pedig be kellett szolgáltatni az államnak. - magyarázta - Amikor a cséplÅ‘gépek dolgoztak, a cséplés után a szövetkezetnek a parasztok nem pénzt fizettek, hanem a termény egy kis részét adták oda érte. A maradékról pedig nem annyit hagytak meg a parasztnál, amennyit hivatalosan engedélyeztek, hanem többet. Ezt úgy csinálták, hogy kétféle könyvelést vittek. Az ún. „feketekönyvbe” írták a valós adatokat, egy másikba, amit hivatalosan bejelenttetek, és ami alapján a parasztok beszolgáltattak. Ezt Lajos intézte. A könyv is nála volt, de mindenki tudott róla.
A szövetkezetnek darálója is volt, amin a megtermelt kukoricát daráltatták a gazdák. Aki a darálóhoz volt kirendelve munkás, ellopott belÅ‘le egy-két zsákkal. A szövetkezet vezetÅ‘i észrevették a lopást és kihívták rendÅ‘rséget, akik a frissen hullott hóban jól látható nyomokat hagyó tolvajt hamar kézre kerítették és bevitték az Å‘rszobára, ahol a tolvaj, amikor faggatni kezdték azt mondta, hogy ne ezzel a két zsák kukoricával foglalkozzanak, kérdezzék meg a Csoknyai Lajost, annál van a „feketekönyv”, aztán minden kiderül.
Kijött hozzánk a rendÅ‘rség, megtalálták a „feketekönyvet”. De a Lajos szerencsére nem volt otthon. - nyugtatott édesanyám, hozzá téve, hogy Apu gyorsan elszaladt érte és megmondta neki, hogy ne jöjjön haza, mert keresi a rendÅ‘rség. A Lajos soha többé nem jött haza, elmenekült Ausztriába, onnan meg tovább Amerikába.
EbbÅ‘l az ügybÅ‘l kifolyólag lett egy per. Kiderült, hogy a „feketekönyvrÅ‘l” nem csak a Lajos tudott, hanem mindenki, aki benn volt a szövetkezetben. A perben mindenki a Lajosra vallott, mert tudták, hogy Å‘ már elmenekült. Ezután családunk összes terményét elvitték, padlását lesöpörték. Éheztek. Sóskát ettek sóskával. A boltban nem lehetett akkoriban lisztet venni. - folytatta a történet édesanyám. - Aztán egyszer, amikor valaki haza felé tartott a malomból, bedobott hozzájuk egy zsák lisztet a kapun. Ezzel megmentette az életüket. Sohasem derült ki, hogy ki volt az...
Foki Éva