A 2. világháború idején én még nem éltem, de nagyapám, a szüleim, fÅ‘leg édesanyám számtalan történetet meséltek ezekrÅ‘l az idÅ‘krÅ‘l. Mégis az 1. világháborús történetekkel kezdem, amelyeket a velünk élÅ‘ apai nagyapám, Kintli György mesélt el számtalanszor, valószínű azért, mert ezek a történetek a túlélést jelentették neki.
Nagypapa az olasz fronton harcolt a háború alatt. Az elsÅ‘ sokkoló története szerint ütközet közben egyszer csak azt vették észre, hogy nemcsak elölrÅ‘l, hanem a hátuk mögül is lövik Å‘ket! Ekkor álltak át az olaszok az antant oldalára.
A második történet a „józan paraszti ész” jelentÅ‘ségérÅ‘l szól, errÅ‘l egyébként édesapám egyik 2. világháborús története is tanúskodik. Nagypapának éppen egy olyan parancsnoka volt, aki valamiért nem nagyon kedvelte Å‘t. Ez a parancsnok egy alkalommal felderítÅ‘ket küldött elÅ‘re. Papa érezte, hogy valószínű Å‘t is kiválasztja a feladatra, ezért hát hasmenést színlelt, így nem került be a csapatba. A felderítÅ‘k közül egy sem jött vissza, az ellenség mindet lelÅ‘tte.
KésÅ‘bb papa fogságba esett és Albániában, egy Nyanya nevű faluban volt hadifogoly. Élelmük nem volt, éheztek, így a földeken a bent maradt krumplit, répát ették nyersen, de bármit megettek, ami a kezükbe akadt. (Papa 42 éves volt akkor.) A legyengült katonák tömegesen maláriát kaptak. (Ezt persze mi nem hittük el neki, csak akkor „rehabilitáltam” magamban szegény papát, amikor 1992-ben az Isonzónál és a Doberdónál jártam, és ott kiderült, hogy valóban nagy maláriajárvány pusztított a harctéren és több tízezer katona halt meg a betegségben.) Nagyapámék viszont észrevették, hogy az albán asszonyok fÅ‘zik a birkahúst és a levét kiöntik. Elkérték tÅ‘lük a levet és ezt itták. KésÅ‘bb még arra is rávették az asszonyokat, hogy burgonyát, répát és egyéb zöldségeket tegyenek a hús levéhez, így jutottak egy kis tápláló húsleveshez, amit ott nem ismertek, tehát nem is ették. Nagypapa szentül meg volt gyÅ‘zÅ‘dve arról, hogy ezért élték Å‘k túl a járványt. Igaza lehetett.
Megjegyzem még, hogy gyermekkoromban egyedül nagypapa ette nyersen az uborkát és a paradicsomot. Ült a pince elÅ‘tti lépcsÅ‘n kezében az uborkával és miután picit megsózta, a bicskájával vágott egy karikát belÅ‘le és megette. Minden más nélkül, tehát semmit sem evett hozzá, sem a paradicsomhoz. Ezért mindenki megmosolyogta akkor. A fejes salátát sem úgy ette, mint mi, hanem a salátalevet meg kellett forralni neki és még forrón ráönteni a salátalevelekre, pár percig forralva fonnyasztani és utána pár csepp olajat tenni rá. Melegen ette salátaként húsételek mellé. Olyan volt a kinézete, mint a mosogatórongy. Szerintem ezeket is a Balkánon tanulta. 87 évig élt.
Mészáros Jánosné Kintli Mária