Vasi Múzeumbarát Egylet

A nagy kokárdakérdés

Nemzeti ünnepünk csendesen telt, hiszen a járványveszély megakadályozta a nagyobb összejöveteleket. Az emlékezés családi körben azonban nem maradt el. Ki-ki a tiszteletadás jeléül mellére tűzte a trikolor kokárdát.

Vajon helyesen viseled a kokárdát?

A hagyomány szerint PetÅ‘fi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktÅ‘l, Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától kapták nemzetiszínű kokárdáikat a forradalom elÅ‘estéjén. Ám a francia forradalmároktól eltérÅ‘en Å‘k nem kalapjukon, hanem kabátjuk hajtókáján, illetve mellkasuk szív felöli oldalán viselték. A kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajtanak, majd ahol összeér, rögzítik.

Katona Tamás történész szerint a heraldikailag helyes olvasat: belül piros, kívül zöld szín, mégpedig azért, hogy lelógó pántlika a zászlóként megszokott sorrendben mutassa a nemzeti színeket. Hermann Róbert történész szerint éppen e lelógó pántlika teszi indokolttá, hogy kokárdánk kívül piros legyen.

Kátai Ferenc helytörténész hozzá hasonlóan állítja: az általunk megszokott kívül piros, belül zöld sorrend a helyes, s valljuk be, mutatósabb is. Szendrey Júlia PetÅ‘finek készített kokárdája is ilyen volt. Hivatkozik arra, hogy a francia forradalom idején a francia zászló is vízszintes sávozású volt és az ebbÅ‘l hajtott kokárdát is kívülrÅ‘l befelé haladva hordták. A francia zászló a késÅ‘bbiekben függÅ‘legesre változott, és a zászlók olvasatának szabályzata is csak jóval késÅ‘bb, az 1920-as éveket követÅ‘en a repülési nemzeti felségjelek alkalmazásának elterjedésekor kristályosodott ki.

KellÅ‘en összezavarodtál kedves olvasó? Nem érdemes átszabni a már meglévÅ‘ hagyományos kokárdádat, ugyanis már 1948-ban is volt, aki így, kívül piros belül zöld sorrendben „csinosan” viselte. Apropó, újabban a viselésének reformját is megfigyelhetjük az internetet böngészve, különösen a lányok esetében, akik akár gyöngyfűzött, vagy díszes hajdíszként is kifejezhetik nemzeti összetartozásukat.

Sztelly

Források és további olvasnivalók: 
Kátai Ferenc - Ellenvélemény a kokárdáról 
Vasárnapi Ujság - 15.évf., 11.sz. 1868
Használjuk helyesen a kokárdát. De mi a helyes?
Hogyan használd helyesen a kokárdád?

Nálunk mindig történik valami!

Tudja már ezt 1566 hírlevelünkre feliratkozott ember.
Ha érdekelnek a programjaink, táboraink vagy csak bepillantanál egyletünk mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »