A sétára, soproni barátaink jóvoltából egy helyi idegenvezetÅ‘, Krisch Aladár úr kalauzolásával került sor. A kirándulás, amelyen nem csak vasiak és helyiek, de gyÅ‘riek is részt vettek, régiós programmá alakult, reprezentálva a nyugati régió vasutas természetjáróinak összetartozását.
SzombathelyrÅ‘l népes csapattal vonatoztunk Sopronba, ahol az állomásra érve fogadtak minket a helybéliek. A csoport létszáma házigazdáinkkal együtt 69 fÅ‘re emelkedett.
A városnézÅ‘ sétát a Deák téren kezdtük, amely Közép-Európa leghosszabb tere. Valaha itt csordogált a Rák-patak. Pontosabban ma is így van ez, csak éppen a patak vize a föld alatt, a tér déli oldalán folydogál: a medret a 19. század végén beboltozták. A parkban többek között az 1. és 2. világháborús emlékművek, illetve a cs. és kir. 76. gyalogezred elesett hÅ‘seinek szobra látható.
A teret elhagyva az Erzsébet utcán keresztül a Széchényi térre indultunk. A tér nyugati sarkában az Újhelyi ház elÅ‘tt megállva részletes magyarázatot kaptunk idegenvezetÅ‘nktÅ‘l a tér kialakulásáról. A 19. század elején itt egy nagy kiterjedésű kettÅ‘s tó volt. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a vízében a súlycsonkító pékeket mártották meg büntetésképpen. A tavat a Széchényiek kezdeményezésére 1828-ban lecsapolták és városi sétányt alakítottak ki. A fákat gróf Széchenyi István adományozta a városnak. Nem véletlen tehát, hogy itt állították fel a legnagyobb magyar bronzszobrát.
A tér nevezetesebb épületei többek között: postapalota, domonkos templom, Széchenyi palota, Magyar MűvelÅ‘dés Háza. Krisch úr elÅ‘adásából megtudtuk, hogy itt katonáskodott PetÅ‘fi Sándor 1839-ben. Miután jómagam is készültem Sopronból, felolvastam a költÅ‘ két, ez idÅ‘ alatt írott szerelmes versét.
Tovább haladva a PetÅ‘fi tér felé vettük az irányt, ahol stílusosan a PetÅ‘fi Színház gyönyörű épülete magasodik egy zenélÅ‘ szökÅ‘kutat is tartalmazó park mögött. Sajnos a szökÅ‘kút ezúttal nem zenélt, ugyanis még téliesítve volt. Már volt alkalmam látni és hallgatni nyári délutánokon többek között Hacsaturján Kardtáncának zenéjére ugráló valóban látványos vízparádét.
A teret elhagyva elindultunk az ellipszis alakú várfalon belül az Å‘si soproni utcákban, amelyek még a régi monarchiabeli katonai térképeken is pontosan itt találhatók. Az utcák megÅ‘rizték az akkori soproni polgárok életének hangulatát. A várfalnak két kapuja van északi és déli irányban, a néhai BorostyánkÅ‘ út vonalát követve. A színház közelében elhaladtunk azon épület mellett, ahol Salamon Leó tanár úr végezte el az a kísérleteket, amelyek eredménye lett az elsÅ‘ magyarországi távolsági telefonbeszélgetés 1877-ben Sopron és Pinnye között.
A Bünker köz mellett az evangélikus templom kertjében az 1946-ban elhurcolt németek emlékművét láthattuk. Nem messze tÅ‘le megtaláltuk az Esterházyak palotáját, ahol Joseph Haydn többször idÅ‘zött 1760–1790 között. A fÅ‘térre érve megcsodálhattuk többek között a Városháza, a Kecske templom, a Vármegyeháza, a Storno ház szépen felújított épületeit. Felpillantottunk a legendás Tűztorony 58 méter magas tornyára. IdegenvezetÅ‘nk hamarosan elbúcsúzott tÅ‘lünk, kiváló ismertetÅ‘jét hatalmas tapssal jutalmaztuk. A sok látnivaló közül emlékezetes volt Scarbantia fóruma. A római kori maradványok az idegenforgalmi iroda pinceszintjén tekinthetÅ‘k meg. A várfalakon belül még egy kicsit kóboroltunk, majd a Várkerület utcáján sétáltunk. A hivatalos program után ki-ki kedve szerint betért valahova ebédelni, de voltak, akik hazautaztak.
Emlékezetes nap volt, valamennyi túratársunk úgy nyilatkozott, hogy érdemes volt eljönni. A városi sétához ragyogó kék ég, napsütés is társult, amely még szebbé tette a kirándulást. Köszönet soproni barátainknak, különösen Krisch Aladárnak, Horváth Krisztának és Schlosser Péternek.
Urbán László