Az utóbbi két évben szakosztályunk a soproni vasutas természetjárókkal közösen a Vasutas Természetjáró Napot váltott helyszíneken tartotta. Ez évben azonban a nyugat-dunántúli régiós találkozó semleges területen zajlott: Celldömölkre a Ság hegy térségébe szerveztem.
A gyÅ‘ri és a soproni szakosztályok vezetÅ‘i pozitívan álltak az ötlethez, így a szervezés sikeres volt: összesen 130 fÅ‘vel képviseltették magukat a gyÅ‘ri, soproni, szombathelyi természetbarátok. (GyÅ‘rbÅ‘l 64 fÅ‘, SzombathelyrÅ‘l 38 fÅ‘ + 2 gyermek, Sopronból 26 fÅ‘.) A program tervezésekor ügyeltem arra, hogy ne csupán túrázzunk, hanem a „Kul-Túrából” is részesüljünk. A táv közepes volt 15 km, a szintkülönbség pedig nem jelentÅ‘s.
Lényegesebb volt, hogy a három városból Celldömölkre érkezÅ‘ vonatok menetrendje összehangolt legyen. Így a soproniak Schlosser Péter irányításával elÅ‘ször Szombathelyre utaztak, majd együtt Celldömölkre vonatoztunk, ahol megvártuk Csuka István gyÅ‘ri csapatát. A találkozó rövid ismertetése után útnak indultuk a celldömölki Nagyboldogasszony templomhoz, ahol már várt minket Kiss ErnÅ‘né, hogy bemutassa a templomot és a mellette lévÅ‘ kolostor épületét. Nem csupán az épület történetérÅ‘l és a hozzá kapcsolódó csodákról hallottunk, még kincstárát is megtekinthettük.
Utunk a Koptik Odó utcán a pórdömölki kolostor romjai mellett vezetett el, ahol rövid idÅ‘re megálltunk. Celldömölki tagtársunk, BenkÅ‘ Magdolna Pórdömölk, Nemesdömölk és a valaha itt állt, mai állapotában részlegesen helyreállított kolostor történetérÅ‘l mesélt.
A nap egyre feljebb hágott, mire elindultunk a Ság hegy irányába. Menetoszlopunk csaknem 300 m hosszú volt, mégsem szakadt szét az úton. A valaha magasabb vulkán aljához érve társaságunk egy része, akik már jártak a Kemenes Vulkánpark Látogatóközpontban, Csuka István vezetésével egy kis hegyi bolyongásra indult. A csapat nagyobbik felének azonban a vulkánokat bemutató kiállítás állt érdeklÅ‘dése középpontjában. Itt már vártak minket a ház munkatársai, hiszen egy kicsit csúsztunk idÅ‘ben a templomlátogatás elhúzódása okán. Társaságunkat három csoportra osztották a Vulkánház munkatársai, majd végigvezettek minket a kiállítótereken. Már jártam itt egyénileg, de így, vezetéssel, sokkal érdekesebb, koncepciózusabb volt a vulkánok világával való ismerkedés.
Most már csak tényleg a túra maradt hátra. – Ság hegyre fel! – adtam ki a jelszót, és rövidesen már a kráter elÅ‘tti parkolóban találtuk magunkat. A Sághegy Fogadóban sör, bor és pihenÅ‘ rendelkezésre állt mindazok számára, akik megszomjaztak, megfáradtak az „erÅ‘ltetett menet” során. Majd felkerestük a trianoni emlékkeresztet, amit 1934. szeptember 23-án avattak fel. Ez Magyarország legmagasabb Trianon-emlékműve.
Jó volt elidÅ‘zni kicsit még a növények által visszafoglalt kráterben és a csúcsokon. A lefelé út cikkcakkos lépcsÅ‘n vezetett, óvatos megtétele után a városon keresztül a vasútállomás felé indultunk. Volt, aki vonatra szállt, de akadtak, akik betértek az állomás melletti RezgÅ‘nyárfa vendéglÅ‘be egy vacsorára.
Jól sikerült a találkozó, új barátokkal ismerkedtünk meg. Reméljük, hogy jövÅ‘re ismét találkozunk!
Urbán László