Az ünnepi eseménynek a Savaria Múzeum díszterme adott otthont. Szükséges is volt a tágas tér, hiszen szépszámú közönség gyűlt össze a rendezvényre. A Planetária kiállítás sejtelmes, illÅ‘ háttérként szolgált a Hold és a csillagok toposzához gyakorta visszatérÅ‘ Bárdosi Németh János költeményeihez. Nyitányként Thomas Haynes Bayly Régi mesék című gordonkaduója, a versblokkok között Johann Sebastian Bach C-dúr szólószvitjének hat tétele csendült fel. Cserkuti Gábor és Orosz Sándor muzsikája kiválóan érvényesült a díszterem különleges akusztikájának köszönhetÅ‘en.
A versfüzért, amelynek egy rövidebb változata a költÅ‘ számára oly kedves faluban 2018 Å‘szén elhangzott, Máté ErnÅ‘né állította össze. Az elegánsan felépített, megindító műsorban a költÅ‘ életútját felidézÅ‘ szövegek, költemények és zeneszámok harmonikus egységet alkottak. A költemények Bárdosi Németh Jánosnak szülÅ‘városához, családtagjaihoz, illetve a ma Bozzaihoz tartozó Bárdos községhez, majd Pécshez való kötÅ‘désérÅ‘l szóltak. VerseibÅ‘l Å‘szinte természet- és emberszeretet sugárzik.
Nekem a dombsor, a szelíd lanka
lelkem izgalma és lelkem nyugalma
Feleségéhez írt szerelmi lírája is különleges: mentes az ifjonti heves lángolástól, amely olykor gyorsan kialszik. Ehelyett mély, kölcsönösen odaadó szeretetet közvetít, olyat, amely csak szorosabbá válik a közösen megélt évek alatt. Nem csupán örömeit, de a veszteség, az elmúlás fájdalmát is Å‘szintén tárta olvasói elé a költÅ‘, aki egy idÅ‘ben a Vasvármegyei Kultúregyesület irodalmi szakosztályának elnöke volt. A 2. világháború közösségi és személyes sorstragikuma költészetében érzékletes képekben nyilvánul meg. Testvére, István és családja a Budapestet ért bombázások áldozata lett. Egyedül leánykájuk, az akkor 4 éves Julika élte túl a katasztrófát, akit Bárdosi Németh János és neje nevelt fel.
A költÅ‘ a háborús borzalmak ellenére sem vesztette el pozitív életlátását. 1943-ban hivatali munkája Pécsre szólította, s habár gyakorta töltekezett a bárdosi dombokhoz és szülÅ‘városához kötÅ‘dÅ‘ emlékébÅ‘l, a Mecsek lábánál fekvÅ‘ város is otthonává lett. Ott is bekapcsolódott az irodalmi életbe. A Jelenkor című folyóiratnak indulásától állandó munkatársa, 1967-tÅ‘l 12 éven át szerkesztÅ‘bizottsági tagja volt. 1981-ben, Pécsett hunyt el. Miként egykor Å‘ Å‘rizte szívében, költeményeiben Szombathelyt, most rajtunk a sor, hogy megÅ‘rizzük emlékezetét.
Ha rólad írok, megremeg a toll,
szívemben ezer emlék fáj, dalol,
a szülÅ‘ház, a szökÅ‘kút, a pad,
ahol elÅ‘ször verssel vártalak.
Aztán a férfi harca: gond, ború,
világot-rontó szörnyű háború.
S a temetÅ‘ben annyi drága hant!
Fogadj be majd, ha utam hazatart!
„Amíg szombathelyi él e Földön, addig Bárdosi Németh Jánosra emlékezni kell!” – mondta zárszóként Tóth Kálmán, megköszönve a versmondók: dr. Csider Sándor, Fehér Csaba, Fehér Csabáné, dr. Major Gyöngyi, Máté ErnÅ‘né Szalai András és Takács ErnÅ‘né, valamit a zeneszámok elÅ‘adóinak közreműködését. Az ünnepi műsor végén Máté ErnÅ‘né magához kérette a közönség soraiból Bárdosi Németh János unokáit, virággal és egy általa szerkesztett kötettel ajándékozva meg Å‘ket.
Sztelly