Archívum

„Egy pillanat s kész az idő egésze, / mit száz ezer ős szemlélget velem.” – ötlenek eszünkbe József Attila sorai az Egylet „Családtörténetek” című sorozata kapcsán. A sorozat 13. eseményén Tanai Ibolya, a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa vezetésével Bakó Gusztávné és Gál József idézett fel izgalmas és néha bizony drámai epizódokat a Reményi családról.

A történet egy titokzatos fekete zongorával kezdődik, de mondhatnánk azt is, hogy végződik… A Steinway típusú hangszert, édesapja hagyatékát, Reményi Géza 2010-ben, 94 éves korában a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolának adományozta. Úgy gondolta, ott van a legjobb helye. Tanai Ibolya ezen alkalomból forgatott TV interjúja során ismerte meg Géza bácsit, aki elmondta, hogy édesapja mindennap legalább két órát gyakorolt a fekete zongorán. Kedvence Chopin Bölcsődala volt. S hogy a második világháború alatt édesapja a két kezével kaparta ki a hangszert a romok alól. Reményi Géza akár még most is közöttünk lehetne, ha 2010-ben lakásában kiütött tűz következtében nem veszti életét. Ez az alkalommal tehát róla is emlékeztünk…
A reformkori Magyarország idejéhez kell visszakanyarodnunk ahhoz, hogy megismerhessük a hírneves őst, Reményi Edét, aki már ifjú korában tehetséges hegedűművész volt. Olyannyira, hogy az egri érsek támogatásával a bécsi konzervatóriumba került. Ám őt sem kímélte a forradalom vihara: hegedűjét kardra váltva Klapka György vezetése alatt harcolt, majd Görgey Artúr mellé került. A zűrzavaros időkből nem sok emlék maradt fenn életéről. Amiről tudunk, azt Antal testvére hagyatékából tudjuk. Az általa megőrzött dokumentumok és személyes visszaemlékezések alapján írta meg élettörténetét Antal fia, Reményi Ferenc. (A kalandos életrajz néhány éve a Zene-kar című szaklapban folytatásokban meg is jelent.) Reményi Ede fedezte fel a világnak Brahmsot és Liszt Ferenccel is közeli barátságba került. A szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült, de visszatérve az 1860-as években Arany János köszöntő sorai fogadták:

„Most a reménynek egy hangját, Reményi,
Vidd el nyugatra zengő húrodon;
Hirdesse szózatos fád a világnak,
Hogy újra érez, újra él e hon.”

Hazatérése után több koncertkörutat tett, így jutott el Szombathelyre és Kőszegre is. Az 1861-es itt tartózkodása alatt kapta meg Szombathely első díszpolgári címét. Ábrányi Kornél zenetörténész így emlékezett róla: „Hallása s tapintási érzéke fenomenális volt: képes volt a hegedű mind a négy húrját széthangolni, s mégis tiszta kettősfogásokat hozni ki rajta. …Hazafiassága s jótékony áldozatkészsége nem ismert határt. Száz- és százezereket rakott le az emberszeretet, a közművelődés s a hazafias célok oltárára. Nem is állotta a pénz az erszényét. Voltak különös szenvedélyei, melynek kielégítésére tenger összegeket költött, sőt nem egyszer kidobott. Valamely speciális régiségért képes volt a legmesszebb utat is megtenni, csakhogy megszerezze.”
Szívén viselte a budapesti Március 15-e térre (akkor Eskü tér) készülő Petőfi-szobor felállításának ügyét, s erre nagy összeget áldozott, de munkáját már bátyja, Antal fejezte be.
Szombathelyen 1869-ben a Sabaria Szállóban (ma: Pannonia-ház) szintén fellépett és Plotényi Nándorral játszott együtt. Nagy sikereknek örvendett egészen 1891-ig, amikor a változó politikai viszonyokhoz már nem illett művészete, és inkább kritikáival korbácsolta fel a közvéleményt, mint zenéjével. Ez a nemzedék már nem értette meg őt. A „Repülj fecském” című műve mégis mindig hatalmas tapsot és éljenzést váltott ki a közönségből.
Drámába illő módon, San Franciscóban éppen egy előadása közben, a színpadon érte őt a halál.

Reményi Antalt szintén nem lehet méltatás nélkül emlegetni, már csak azért sem, mivel kiérdemelte a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Emigrációjának idején részt vett a Mississippi szabályozásában. Sokoldalú közéleti tevékenység sejlik fel fennmaradt levelezéséből. Bátyjához hasonlóan köztéri szobor felállításán fáradozott. S noha a szabadságharc emlékére tervezett alkotás nem valósult meg, haditengerészeti cikkéért maga a honvédelmi miniszter írt neki elismerő sorokat. Az „Árpád” hajó ügyében Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszterrel tárgyalt. Gróf Zichy Gézától, aki szintén világhírű zongoravirtuóz és zeneszerző volt, és 43 éven át a Nemzeti Zenede vezetője, zenepártoló tevékenységét méltató levelet kapott. Birtokában volt Liszt Ferenc portréjának másolata is, amelyet Madarász Viktor készített. A kép elveszettnek hitt eredetije jelenleg Párizsban, a Musée Carnavalet-ban található.
Ferenc, Reményi Antal fia, a fiumei haditengerészeti főiskolán Horthy Miklós évfolyamtársa volt. Ferenc Ferdinánd társaságában Föld körüli utazáson vett részt, a Triesztből induló hajóútról naplót is készített. Ragyogó nyelvtehetsége miatt (nem csak európai, hanem tengerentúli nyelveket is elsajátított) nélkülözhetetlen volt a trónörökös számára, aki csak „der Rebell”-nek szólította, ősei okán. Az egyleti beszélgetés részvevői több értékes dokumentum mellett megtekinthették azt a ritka albumot, amit Japánból hozott magával. Ő is örökölt zenei tehetséget, de inkább katonai pályára lépett, noha Reményi Ede szerint „zenésznek jó lett volna”.
Végül elérkeztünk a közelmúlthoz, Reményi Géza történetéhez, akinek élete már szorosan Szombathelyhez kötődött. Felesége, Németh Stefánia a Bartók Béla Zeneiskola hegedűtanára volt. Egykori tanítványa, Bognár György elmondása szerint: „olyan légkört teremtett, hogy a diák úgy érezze, képes tökéletesen előadni a kijelölt zenedarabot.”
A jelenlévők videofelvételen láthatták és hallhatták Géza bácsit, aki életéről beszélt. Ő maga mezőgazdasági haszonnövények nemesítésével, értékes fajták megmentésével foglalkozott a második világháború után. Nagyra becsülte a művészetet és a műtárgyakat. Birtokában volt például egy értékes, 1865-ben készült, Gustave Doré rézmetszeteivel illusztrált Biblia, amit végül felesége kívánságára Tőkés Lászlónak ajándékozott.
A sors furcsa fintora, hogy értékes tárgyai közül az elajándékozott darabok maradtak meg. A többi a lakástűzben, amelynek következtében ő is meghalt, odaveszett.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!